Turulmadarat is készítenek az alsóvárosi kovácsok + FOTÓK

Kis szerencsepatkótól nagykapun át egészen egy két méteres fesztávolságú turulmadárig minden készült már Oppenauer Péter alsóvárosi kovácsműhelyében. A vas megmunkálói kitelepültek a VII. Nándorfehérvári Emléknapokra, ahol kisgyerekeket is bevonva készítették el portékájukat.

"Patikában nem nyalogatunk, kovácsműhelyben nem tapogatunk semmit" - hangzott el a viszonylag könnyen megjegyezhető, zanzásított munkavédelmi előadás az üllő mellett. Az instrukciók egy tízéves kisfiúnak szóltak, aki a Mátyás téren felállított látványkovácsműhelyben kóstolhatott bele az ősi mesterség rejtelmeibe. Bár a kalapácsolás jól ment neki, ez a szakma nem gyerekjáték: a fém megmunkálása évtizedes szaktudást igényel, nem mellesleg a negyven fok feletti hőmérsékletben végzett nehéz fizikai munkát is bírni kell.

Az utolsó fémhajlítók

Egy idős úr szerecsenpatkót kért magának, amit a műhely munkatársai el is vállaltak volna, ha tudják, hogy mi az - állandó megrendeléseik között csak szerencsepatkó szerepelt. A munkájukat egyszerűen csak fémhajlítgatásként definiáló kovácsinasokat már nehéz bármiféle kívánsággal is meglepni: a hagyományos kérések (kardok, fokosok és kapuk) mellett csináltak már fémből elefántot, csigát, és egy két méter fesztávolságú, prédájára lecsapó turulmadarat is. Utóbbi az egyik legnagyobb feladatuk volt eddig, a madár két hónapig készült, több mint kétszáz, egyenként legyártott tollal díszítették fel. "Gyakorlatilag bármit el tudunk készíteni, amit a kuncsaft kér. Előzetesen megbeszéljük, hogy pontosan mire gondol, így mindig egyedi, kimondottan a megrendelő igényeihez igazított darabok készülnek" - magyarázta Norbert, az egyik munkatárs. Megrendelések a gazdasági válság ellenére is bőségesen vannak, nincs olyan nap, hogy ne lenne munka az alsóvárosi kovácsműhelyben. Eszközeikkel jól beleillettek a Mátyás tér középkori hangulatába, szinte ugyanazokkal a szerszámokkal dolgoznak, mint száz évvel ezelőtti elődeik. "A modern kor vívmányait egyedül a fújtatónál használjuk, azt már nem kézzel kell pumpálni, hanem elektromos úton működik. Ezt leszámítva minden a jól bevált, évszázados eszközökkel készül az üllőtől a kalapácsig" - magyarázta a kovácsinas. A műhelyt vezető Oppenauer Péter beleszületett a szakmába, már hat éves korától segédkezett nagyapja mellett - igaz, majdnem tíz éves koráig csak a fújtatót használhatta. A szegedi kovácsműhelyben dolgozó Zsolt szerint ezt csak így, egyenesen a mestertől lehet megtanulni, az iskolapadban már nemigen találkozhat ilyen tananyaggal. "Somogy megyében, Szőcsénypusztán van még egy szakiskola, ahol oktatják a kovácsmesterséget, máshol talán már nem is foglalkoznak vele. Könyvből az alapismereteket el lehet sajátítani, de évtizedek kellenek hozzá, hogy valaki mesterré képezhesse magát" - mondta a kovácsinas. Hozzátette: sajnos az érdeklődés is egyre kisebb ez iránt a nagy múltú, de nehéz munka iránt, a kovácsmesterség is előkelő helyet foglal el a kihalófélben lévő szakmák egyre bővülő listáján.