Írjon nekünk!

Szeged

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Közélet

Nándorfehérvár: kiért szól a harang, Dugovics-e a vitéz?

Nándorfehérvár: kiért szól a harang, Dugovics-e a vitéz?

2012. július 19., csütörtök
Nándorfehérvár: kiért szól a harang, Dugovics-e a vitéz?
Déli harangszó, Hunyadi János, Kapisztrán Szent János, Dugovics Titusz – július 22-én ismét arról a győztes csatáról emlékezünk meg, amely nándorfehérvári diadalként vonult be a történetírásba. 1456. július 4. és 21. között a keresztény seregek Szilágyi Mihály vezetésével sikeresen megvédték Nándorfehérvár várát II. Mehmed török szultán hada ellen. Az ellenség többszörös túlerővel állt szembe a zömmel magyar és szerb erőket egyesítő várvédőkkel. Július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket. Július elején kezdődött az ostrom, Hunyadi július 14-én a török hajózár áttörésével jutott be a várba, hogy csatlakozzon sógora, Szilágyi Mihály seregéhez. Július 21-én sikeresen verték vissza a török erők támadását, másnap a törökverő hadvezér kitört a várból és a Kapisztrán János keresztes seregével egyesülve vereséget mért a török hadseregre. A történelemtankönyvek szinte soha nem mulasztják el kihangsúlyozni, a győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök európai terjeszkedését.

Harangszó: nem délben, nem csak Nándorfehérvárért

Mint a történelem számos kiemelkedő híres vagy hírhedt eseményéhez, a nándorfehérvári győzelemhez is több „mítosz” fűződik. Egyik ilyen a déli harangszó, ami ugyebár az egész keresztény világot a nándorfehérvári diadalra emlékezteti, illetve úgy tanultuk, a pápa ezzel hívta fel a hívek figyelmét, hogy imádkozzanak a török ellen indult hadak sikeréért. Hívjuk segítségül Hahner Péter történész, a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője 100 történelmi tévhit című könyvét (Bp., Animus Kiadó, 2010, 52-56. p.), melyben a szakember számos mítosz tisztázására tesz kísérletet. Megtudjuk például, hogy III. Calixtus pápa valóban lehetőségeihez képest mindent megtett az Oszmán Birodalom elleni küzdelem támogatására. Az ominózus, Cum his superioribus annis kezdetű bulla, melyet 1456. június 29-én adott ki, egészen pontosan azt rendeli el, hogy gyakorlatilag minden templomban „a Nona és Vesperas között, tudniillik a Vesperasra való harangozás előtt, de azt legalább egy félórával megelőző időpontban egy vagy több messze hangzó haranggal, hogy jól hallhatók legyenek, minden egyes nap háromszor harangozzanak (…).” A harangozás tehát az imaórákhoz kötődött, a kötet szerint a nonára délután 3-kor, a vesperásra pedig 6 órakor került sor, tehát nem délben, hanem e két időpont között szólaltak meg a harangok. A déli harangszót valójában majdnem ötven évvel később VI. Sándor pápa rendelte el. Tehát a harangozás alapvetően nem a nándorfehérvári diadal emlékét őrzi, annál is inkább, mert Hahner könyve szerint közel egy hónappal a győzelem előtt tették közzé. III. Calixtus ugyanakkor mégis megbecsülte a diadalt, melyről augusztus elején értesült: július 22-ét a diadal emlékére az egész kereszténység kötelező ünnepévé nyilvánította.

Se nem Dugovics, se nem Titusz

A másik kedves, lelkesítő, nemzeti öntudatot erősítő „legenda” Dugovics Titusz története, Hunyadi egyik katonájáé, aki állítólag úgy akadályozta meg a nándorfehérvári vár egyik tornyára kapaszkodó törököt a félholdas zászló kitűzésében, hogy magával rántotta a mélybe - ezt a jelenetet örökíti meg Wagner Sándor ismert 19. századi festménye is. A történet e formáját valójában csak a 19. századra érte el, amint arról Szőcs Tibor részletesen értekezik a Korunk című folyóirat 2012/3 számában. Szőcsre hivatkozik Hahner is, mikor nagyító alá veszi Dugovics történetét. A „sztori” először Mátyás itáliai történetírójánál, Bonfininél bukkan fel, harminc évvel a nándorfehérvári csata után. Bonfini nem nevezi meg a hős magyar vitézt, de elmond még egy hasonló történetet is, mely Jajca várának 1464-es ostroma idején történt meg. Ez utóbbit idézi fel emlékirataiban Mihalovic Konstantin is, de ő sem ír nevet. A cseh Johannes Dubravius 1552-es könyvében már cseh vitézt emleget, név nélkül. A 16-18. századi magyar írók és történészek közül azonban senki sem emlékezik meg a zászlós hőstettről. Majd jön Pétzeli József, aki 1788-as Haszonnal mulattató mesék című könyvébe veszi fel a történetet, de Jajca ostromához kapcsolja. 1796-os kötetében Hatvany Pál helyezi (vissza?) Nándorfehérvárra a vitézt, bátor tettével együtt. A Dugovics Titusz nevet először Döbrentei Gábor író közli a Tudományos Gyűjtemény egyik 1824-es cikkében. Döbrentei három dokumentumra hivatkozik, melyek arról tanúskodnak, hogy ő annak a Dugovics Titusznak a leszármazottja, aki Nándorfehérvárnál a „töröklerántó” hőstettet véghez vitte. Az idézett források meggyőzően taglalják az említett igazoló dokumentumok kétes hitelességét, valószínűleg a vitatott nemességű Dugovics család a nándorfehérvári hősre hivatkozva próbálta megszilárdítani tekintélyét. Végül hadd idézzük a már említett Korunk-tanulmányból Szőcs Tibor bölcs konklúzióját: „Az áttekintés végére érve levonhatunk ugyan olyan sommás konklúziókat, hogy ’Dugovics Titusz nem létezett’, de ez – bár szoros értelemben véve igaz – nem lenne teljesen igazságos sem a középkori Névtelennel szemben, sem mindazzal szemben, amit jelképez. Valószínű, hogy Dugovics neve az oktatás révén továbbra is benne marad a köztudatban, de ez így van rendjén. A társadalomnak szüksége van olyan fogódzókra, amelyek segítik azonosulni a múltjával.” Az idei VII. Nándorfehérvári Emléknapok programját IDE kattintva tekintheti meg!
nándorfehérvári emléknap Déli Harangszó harangszó Nándorfehérvár VII. Nándorfehérvári Emléknapok Szeged Mátyás tér Alsóváros Dugovics Titusz nándorfehérvári diadal

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo