Ügyészségi feljelentést tett a DK (FRISSÍTVE)



Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Szegedi Nyomozó Ügyészségen Szabó Bálint, a Demokratikus Koalíció helyi csoportjának szóvivője. Egy ex-jobbikos szentendrei képviselő interneten található levele szerintük elég bizonyíték a tiltott pártfinanszírozásra. A Jobbik visszautasítja a DK vádaskodásait.
Egy, a Jobbikból kizárt szentendrei önkormányzati képviselő,
Filó András
azt állítja, hogy
Keresztúri Farkas Csaba
, a szegedi képviselő-testület jobbikos tagja és
Tóth Péter
, a párt Csongrád megyei elnöke arra kérték Filót, ne interpelláljon egy építőipari cég ellen, mert az támogatta a Jobbik kampányát. Mindezt levélben írta meg az ex-jobbikos képviselő, s egy szélsőjobboldali portálon a mai napig olvasható. A DK-s
Szabó Bálint
úgy látja, a neten megtalálható Filó-féle levél elegendő bizonyíték a tiltott pártfinanszírozásra. Nehezményezték azt is, hogy az érintettek nem reagáltak a Demokratikus Koalíció múlt héten e témában tartott sajtótájékoztatójára. Portálunk kérdésére Szabó Bálint közölte, nem keresték fel a szegedi jobbikosokat megvádló szentendrei önkormányzati képviselőt, és nem kértek semmiféle bizonyítékot az általa leírtakra. „Olyan súlyos ez az ügy, hogy a DK nem szeretne ebbe belekeveredni” – jegyezte meg. Hozzátette, nincs okuk arra, hogy megkérdőjelezzék Filó András kijelentéseit.
A Jobbik visszautasítja a vádakat
A Jobbik szegedi szervezete sajtóközleményben reagált a DK kijelentésére, a nyilatkozatot alább változtatás nélkül olvashatják.
"A Jobbik Szegedi Szervezete visszautasítja a szegedi DK alaptalan vádaskodásait. Gyurcsány Ferenc pártjának politikai bábszínházának tartjuk az ügyet, amit az is bizonyít, hogy ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. Gyáva módon, elkerülve a hamis vád jogi lehetőségét, ezzel is igazolva a gyanúsításuk alaptalanságát. A kizárt szentendrei jobbikos képviselő vádjait a Jobbik országos etikai és fegyelmi bizottsága korábban kivizsgálta és az ügyet lezárta. A továbbiakban a 2004-es tagbeléptetési botrányba keveredett szegedi DK vezetők hazugságaira nem vagyunk kíváncsiak sem reggel, sem délben, sem este!"