Lejárt az órásmesterek ideje?

Eljárt az idő az órásmesterség felett: az országban már évek óta nem szerveznek képzést a vekkerek javítására. A maroknyi szakmabeli szerint tudásukat a sírba viszik magukkal, húsz év múlva nem lesz már senki, aki egy elemcserénél komolyabb műveletre vállalkozna karóránkon. Lehet, hogy karóránk sem lesz addigra...

Emlékeinkben a régi korok órásmesterei a türelem, a pontosság és a precizitás mintái voltak. Szabad szemmel alig látható, apró alkatrészek között keresték a hibát, és hangolták ezredmásodpercnyi pontosságúra időmérőnket. Sok korábban virágzó szakmák között az órásmestereké is hanyatlik: tanulni nem lehet, mert már évek óta nincs senki, aki tanítaná.

Húsz ember, félmillió óra

Fodor András

egyik napról a másikra lett órás - kereken ötven esztendővel ezelőtt. Munkaasztalán szinte ugyanúgy folyik a munka azóta, ottjártunkkor egy 80 éves kézi esztergával vágott üveget az egyik karóra számlapjára. Mellette fia,

ifjabb Fodor András

segített neki - a tudás csak így, apáról fiúra öröklődhet tovább, más módja már nem maradt annak, hogy valaki kitanulja a mesterséget. "Soha nem veszek órát ajándékba, már csak elvből sem" - felelte az órás. A szövetkezet felbomlását követően 1987-től dolgoznak maszekként, azóta nincs fix bér: annyi a kereset, amennyi a munka. Utóbbi - tehát mindkettő - az elmúlt pár évben jelentősen visszaesett, órák javításából megélni így már csak nehézkesen lehet. "A rendszerváltás idején még nem álltak rosszul a dolgok. Szeged lakossága akkor körülbelül 180 ezer lehetett, ha a faliórákat és a karórákat is vesszük, körülbelül minden emberre három jutott. Tizenöt-húsz kollégára közel félmillió óra javítása várt" - emlékezett vissza Fodor András. Sokszor hétvégén is dolgozniuk kellett, annyi volt a munka, manapság viszont már nyugodt szívvel bezárhatják péntek délután a boltot, a fiók üresen marad hétfőig. Jelenleg hét végzettséggel is rendelkező órásmester van Szegeden, közülük öt már csak órák kereskedésével foglalkozik, faliórák javítását a városban már csak Fodorék vállalják. Nem éri meg, de ez a hivatásuk. "Nem azért csináljuk, hogy a kuncsaft örüljön, hanem hogy az óra menjen" - teszi hozzá az órás.

Nyugaton már csak hobbi

A mesterségre legnagyobb csapást a mobiltelefonok elterjedése mért, az emberek azóta inkább ékszerként hordják a karórát, az időt a telefon kijelzőjéről lesik le. Pénz is egyre kevesebb marad a zsebükben a hónap végére, a számlák befizetése pedig fontosabb az öreg fali ketyegő beállításánál. Ráadásul az új órák drágábbak, mint az egykori tömeggyártású szovjet időmérők, melyeken évtizedek múlva sem esett egyetlen karcolás sem. "Nyugaton már csak hobbiszinten foglalkoznak órák javításával. Alkatrészből is kevés van odakint, volt, hogy Németországból küldtek javításra órát, mert odakint nem tudtak mit kezdeni vele. Egykor jól mutatta az órásmesterség presztízsét, hogy segédmunkások egyáltalán nem dolgozhattak itt, minimum szakmunkás végzettség volt szükséges. Mostanra oda jutottunk, hogy aki ért hozzá, az is inkább csak kereskedik vele" - mondta Fodor András. Húsz év múlva szerinte már nálunk sem vesződik senki az órák javításával, de - mint mondták - az is lehetséges, hogy addigra senki sem hord már karórát...