Születése óta a szegedi Kojedzinszky Richárdné Marika néni az 1927-ben épült Szabadkai úti családi házban él Bercivel, a csintalan kölyökkutyával és a két pónilovával, Dollyval meg Sárával. Katonatiszt férjével Marika néni akkor ismerkedett meg, amikor a „láncos kutya” Tito miatt a déli határszakaszra vezényelték egységével.
Ahogyan azt a korabeli szokások megkövetelték, először csak találkozgattak, „jártak”, majd 1953-ban egybekeltek, s harminc évig éltek boldog házasságban. A férj a 11-es autójavítóban vasesztergályosként dolgozott, s rendkívül jó szakember hírében állt,
Marika néni
pedig 40 évet a cipőgyárban húzott le. A „’80-as évek elején
Kojedzinszky Richárd
beteg lett, s érszűkület miatt 1983-ban le kellett vágni az egyik lábát. Budapesti létére sohasem kötődött az állatokhoz, azonban nyilván a betegség hatására, pótolandó az elveszett végtagot, elhatározta, vesznek egy kis pónilovat. Pónilovat, csodálkozott Marika néni, hiszen az életben nem volt a házban ló.
Pónilóval a cukrászdába
„Összegyűjtötte a kis nyugdíját, s elutazott Szentesre, mert ott talált egy eladó állatot. Ahogy hazajöttem a munkából, csak annyit mondott, öltözz, megyünk Szentesre, s megvesszük a kis pónilovat. Egy 82 centis aranyos lovat vásároltunk, akit Pöntyikének hívták. Rövid idő alatt ő lett a ház kedvence. Beleültettem a férjemet a tolószékbe, s mentek a pónilóval a városba. Megálltak a cukrászda előtt, s pillanatok alatt gyereksereg verődött össze körülöttük. Nagy Mercedes-rajongó volt a férjem, előfordult, hogy 3 javításra váró gépkocsi is állt az udvarunkban. Mondta nekem, ahogy hazajöttek a városból: Annyi nézője, csodálója volt a kis pónilónak - akkor még nem volt ennyi ló -, több mint a Mercedesnek”.
Richárdnak 1987-ben le kellett vágni a másik lábát is, két évig még élt, majd 1989-ben meghalt. Marika néni azóta gondozza a két lovat, Pöntyike utódait. Ők az ő családja. Dollyka 23 évvel ezelőtt született, meséli Marika néni. Férje éjszaka tolókocsiban kint virrasztott az istállóban és várta a jövevényt. Dollyka később 3 kiscsikót ellett, abból egy, a Borika legeltetés közben – valószínűleg mérgezett füvet ehetett - sajnos elpusztult. Marika néni rendszeresen vitte az állatokat sétálni, legeltetni, de az óvoda dolgozói feljelentették, mert állítólag irritálta a gyerekeket az állatok látványa. Attól kezdve rendszeresen a nyakára jártak a hatóságok. Azt engedélyezték, hogy két évig tarthat lovakat, de csak úgy, ha messze elkerüli velük az óvodát. Marika néni megunta a vegzálást, felszabadította a kertjét, s azóta az állatok ott mozoghatnak. Dollyka másik kiscsikóját, Felhőcskét egy pécsi férfi könyörögte el tőle, akinek 11 kis pónilova volt, mind tarka. Ahogy megtudta, hogy a Marika nénié is tarka, eljött, s nem tágított, amíg el nem adták neki a 6 hónapos lovacskát. Az ár nem számított. A harmadik csikó a Sára, aki ma is az idős nénivel él.
Mindennapi kényeztetések
Marika néni egy szerencsétlen biciklibaleset miatt hátgerinc-problémákkal küzd, hétrét görnyedve megy, s rendszeresen kell járnia, hetente kétszer gyógytornára. A többi napon mindig 9 órakor kezd hozzá a pónik ellátásához, elkészíti az állatok reggelijét, ebédjét és vacsoráját. Reggelire kukoricát, búzát, krumpli és alma héját, kenyeret, céklát kapnak az udvaron, az istállóba pedig bekészíti nekik a jászolba a szénát. Amíg kint esznek, Marika néni rendbe hozza, kipucolja az istállót, megtakarítja Dolly patáját (Sára nem engedi), lekeféli az állatokat, akik szemlátomást élvezik a gyengéd kényeztetést. Kiskorában Sára beleült Marika néni ölébe, s elvárta, hogy vakarásszák. Ez a szokása megmaradt ma is, amíg kosztol, a néni a ló farát cirógatja. Délben az állatok már ott tobzódnak a kerítés mellett, kérik az ennivalót. Olykor, ha van, gyümölcsöt is kapnak, este háromnegyed 7-kor pedig érkezik a vacsora. Az utolsó étkezés általában 4 marék zabból, szénából áll. Marika néni nagyon szeretne egy olyan megbízható, a lovak nyelvén is értő családot találni, amelyik elvállalná az állatokkal való foglalatosságot, lovagoltatná a gyerekeket, hiszen a póniknak is kell a rendszeres mozgás, az edzés. Ő már egyre nehezebben bírja. Az idős hölgy nyugdíjazása után még 13 évig dolgozott, a Pick orvosi rendelőjét takarította. Amikor 73 évesen, a fia unszolására szólt a doktornőnek, hogy most már abbahagyná, alig akarták elengedni. Azóta is minden Katalin-, Mária- vagy Sarolta-napon felkeresik az egykori barátnők, eljönnek érte és viszik ebédre, kirándulásra. Nyugdíjának jelentős részét a két kedvencre költi, hiszen a mindennapi gyümölcs, a kilószámra vásárolt keksz – a pónik kedvenc eledele – nem kevés pénzbe kerül. Ott jártunkkor éppen körmölték a két kancát.
Édesszájú négylábúak
„Valamikor kapok a szomszédoktól kiflit meg zsömlét, amit csak úgy esznek meg desszertnek a pónik, ha előtte kettévágom és bekenem porcukorral. A süteményt is nagyon szeretik. A pékségben már mindenki ismer, várják is, mikor jövök a szokásos adagért. Szilveszterkor is meglepem őket. Sára nem issza meg a pezsgőt, de Dollykának egy kis koktélt keverek: cukros, vizes, boros teaszerűséget adok neki. Volt év, amikor névnapjukra vagy születésnapjukra tortát csináltam nekik” – mesél határtalan szeretettel kedvencei szokásairól az idős hölgy. Megtudjuk, hogy Sára a válogatósabb, a sütemények töltelék részét, a krémet nem eszi meg - csak a tésztát -, azt az anyukája fogyasztja el. Mind a kettő édességpárti. „Mindig azt mondom nekik, áldjon meg a Jó Isten benneteket erővel, egészséggel a mamával együtt, hogy tudjalak benneteket gondozni.” A 82 éves hölgy önzetlen szeretettel immár 23 éve gondoskodik a pónikról, akik valódi családtagként férjére és a jóban-rosszban eltöltött esztendőkre is emlékeztetik. Isten éltesse, Marika néni, sokáig, Önt is, meg a lovacskáit is. http://www.youtube.com/watch?v=gaGhQqlEXzU&feature=youtu.be
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
