Közélet

Milla-tüntetés: beiktatták az alternatív köztársasági elnököt

Milla-tüntetés: beiktatták az alternatív köztársasági elnököt

2012. március 16., péntek
Milla-tüntetés: beiktatták az alternatív köztársasági elnököt

Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) nevű civil szerveződés csütörtöki, ünnepi rendezvényén beiktatták az alternatív köztársasági elnökké választott Pityinger László (Dopeman) rappert.

A rendezvény idejére a Erzsébet híd pesti hídfője és a Városház utca között zsúfolásig megtelt a Szabad sajtó útja és a Kossuth Lajos utca. A tüntetést

Juhász Péter

, a szerveződés egyik alapítója nyitotta meg, aki akkor azt mondta: a színpadról úgy látja, százezernél is többen jelentek meg a megmozduláson. Az MTI becslése szerint több tízezernyien hallgatták a szónokokat.

Dopeman

beiktatása után azt mondta: Magyarországon "már a köztársaság is csak egy alternatíva". Az 1848-as forradalom arról szól, hogy a magyarság összefogott egy magasztos célért - emlékeztetett, hozzátéve: a szabadságért megéri meghalni, de élni is. A rendezvényen jelképesen kiosztották a Rák Bende-díjakat; ezeket azoknak ítélik oda, akik a szervezők szerint a legtöbbet tették az alkotmányosság lebontásáért. Az idei díjazottak között van

Lázár János

, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője,

Szájer József

néppárti EP-képviselő,

Balsai István

alkotmánybíró és

Szijjártó Péter

, a kormányfő szóvivője. A "nem Rák Bende" díjat

Parti Nagy Lajos

író kapta, aki beszédében azt mondta: "nincsenek illúziói, sokáig kell még nemet mondani". Mint fogalmazott: siránkozni nem akar, lelkesíteni nem tud. A díjátadás előtt

Majtényi László

volt adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet főigazgatója azt mondta: a hatalom a "legalantasabb" eszközökkel próbálta megakadályozni a csütörtöki demonstrációt. Véleménye szerint a "szabadság ellenségei a kerítésen belül támadnak". Barta Bea, a Hallgatói Hálózat aktivistája úgy fogalmazott, a diákok közül sokan "az aktív részvételt választották a passzív hallgatás helyett", és országszerte egy alulról szerveződő hallgatói mozgalmat alakítanak.

Stribik Ferenc

tanár, a Hálózat a tanszabadságért tagja azt mondta, az új köznevelési törvény "tévútra taszítja" az országot, ezért annak ügyét újra kell tárgyalni. Szerinte a kormány "nem akarja, hogy szabad, gondolkodó embereket neveljenek az iskolákban".

Molnár Péter

, a Fidesz egyik alapítója, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő olyan médiatanács felállítását sürgette, amely - fogalmazott - nem szégyen, hanem követendő példa lesz Európában. Közölte, hogy az alapvető jogok biztosához fordul, kezdeményezve a médiatanács alkotmánybírósági vizsgálatát, s a hallgatóságot is erre buzdította.

Pikó András

, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese, a Hadd szóljon! Egyesület nevében azt mondta: a Klubrádió ügye szerdán győzött, s szerinte ez "a civil összefogás első, igazi, látványos győzelme volt”.

Nagy Navarro Balázs

, a Tiszta Kezek Mozgalmának egyik alapítója, a Televíziós és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke úgy fogalmazott: "egy maroknyi újságíró bebizonyította, hogy nem lehet mindenkit megfélemlíteni, elhallgattatni". Közölte, tisztességes tájékoztatásra van szükség, s támogatást kér egy alternatív közmédia kialakításához. A budapesti rendezvényen összegyűlt tömegben a Szolidaritás és a DK transzparensei is megjelentek. A Milla budapesti demonstrációján részt vett mintegy harminc, Franciaországból érkezett fiatal is, akik "Összefogás, Magyarország" feliratú magyar zászlót a kabátjukra tűzve fejezték ki a szolidaritásukat a magyar demokrácia ügyével.

Maxance Barre

, a csoport egyik szervezője az MTI-nek azt mondta: "nagyon jó hangulatú volt a tüntetés, és az is jólesett, hogy többen megköszönték, hogy eljöttünk".

Quentin Guillemain

, az aktivisták informális szóvivője hozzátette, "jó volt látni, hogy a nehézségek és a provokációk ellenére ennyi magyar ember állt ki a demokráciáért és jött el a tüntetésre". A csoport csütörtök reggel ellátogatott a Magyar Televízió székházához is, ahol találkoztak az ott december közepe óta demonstráló civilekkel és újságírókkal; később pedig a Szolidaritás mozgalom szóvivőjével folytattak megbeszélést. A franciák mindkét szervezettel szeretnének hosszú távú együttműködést kialakítani: a Szolidaritással - más magyar és francia civil szervezeteket bevonva - a közeljövőben szeretnének tető alá hozni egy konferenciát a demokráciáról, míg a Tiszta Kezek Mozgalmat szeretnék összekötni a Reporters sans frontieres nevű, a sajtószabadságért küzdő francia szervezettel. A Milla megmozdulást tartott csütörtökön

Szegeden is.

A Dugonics téren helyi szervezők szólaltak fel, majd

Ottlik Géza

prózáiból hangzottak el részletek, illetve

Galkó Bence

színművész -

Galkó Balázs

színművész öccse - szavalta el

József Attila

Levegőt című versét. A Milla szervezésében Gyulán is ünnepeltek a helyi Kossuth téren, ahol Grecsó Krisztián, József Attila-díjas költő arról beszélt: a hazaszeretet felelősséget és munkát jelent, nem pedig menlevelet, másokat kirekesztő hitbizományt. Bokros Lajos EP-képviselő azt mondta, hogy a kormány sarkalatos törvényei ugyanúgy haladásellenesek, mint az 1948-as forradalmat megelőző másfél évized törvényei; azok korlátozzák a polgári szabadságjogokat, az állampolgári függetlenséget, akadályozzák a haladást, s a hatalom a "neobarokk világ csonka, tört demokráciáját próbálja visszaállítani".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.