Kitüntetéseket és emlékplaketteket osztottak ki csütörtök délelőtt a Polgári Védelem Napja alkalmából. A Megyeházán tartott rendezvényen emléklappal és plakettel tüntették ki a polgári védelemben dolgozókat, és a munkájukat segítő önkénteseket.
"1992 óta, minden év március elsején ünnepeljük a Polgári Védelem Napját. Ezen alkalomból szeretnénk kitüntetett figyelemmel illetni mindazokat, akik hivatásszerűen polgári védelemmel, katasztrófavédelemmel foglalkoznak" - hangsúlyozta
Tátrai János
alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. Mint mondta, a katasztrófavédelem munkatársain kívül a munkájukat segítő lakosság szerepét is ki szeretnék hangsúlyozni. Civil oldalról segítséget az önkéntes polgári szervezetek, és a köteles polgári védelembe beosztott lakosok nyújtanak. Előbbieket képviselik például a speciális mentők, akik szabadidejükben, hivatástudatból látják el feladatukat, erőt és időt nem kímélve szolgálják a közösséget. Utóbbiak törvényi kötelezettség alapján jelentkeznek a szolgálatra. "A megyében körülbelül 4200 főt számlál ez az állomány, melyet néhány, de legkésőbb 24 órán belül mozgósítani lehet. Bizonyos szintű kiképzettséggel már rendelkeznek, például árvíz sújtotta település megsegítésénél vesznek részt a munkálatokban. Főként olyan esetben van szükség munkájukra, ha a feladat ellátására kirendelt szervezetek ereje, eszközei nem elégségesek" - közölte az alezredes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.