Közélet

Veszélyben a szegedi újszülöttmentők + VIDEÓ

Veszélyben a szegedi újszülöttmentők + VIDEÓ

2012. január 5., csütörtök
Veszélyben a szegedi újszülöttmentők + VIDEÓ

Csökkent az újszülöttmentők támogatása. A szegedi szervezetnek havi négymillió forintot kellene előteremtenie a működéshez.

"Havonta hat és fél millió forintra van szükségünk a zavartalan működéshez, jelenleg ennek az összegnek az 55-60 százalékát kapjuk csak meg" - mondta

Pintér Sándor

, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány elnöke a Telin TV-nek. Az elnök kiemelte: az állami fedezetet korábban is adományokból kellett kiegészíteniük. Tartalékaikból a decemberi hónapot tudták még finanszírozni, idénre azonban felélték minden megtakarításukat. Az alapítvány januárban és februárban újabb elvonásokat kell, hogy átvészeljen, erre az időszakra közel hatmillió forintot kell félretennie. "Nagyon komoly összeget kapunk az adók 1 százalékából is, tavaly több mint 16 millió gyűlt össze. Viszont sajnos már 2011-ben is fel kellett vennünk kölcsönt, több mint tízmillió forintot. Ebből tudtuk az év második felétől a hiányzó összeget fedezni" - emelte ki Pintér Sándor. Az alapítvány mentésszáma havonta 120-130 között van, ez a második legmagasabb az országban. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből, valamint Jász-Nagykun-Szolnok Megye déli részéről is mentik a veszélyben lévő újszülötteket.

Tekintse meg a Telin TV Pintér Sándorral készített interjúját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.