Az adatvédelmi biztos töröltetné a vásárhelyi "szégyenlistát" (FRISSÍTVE)


Az adatvédelmi biztos szerint törölni kell a hódmezővásárhelyi "szégyenlista" adatait, mivel az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette a hódmezővásárhelyi közgyűlés által alkotott szabályokat.
Jóri András
az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében emlékeztetett arra, hogy a város a honlapján listát tett közzé azokról, akik "magukat rászorulónak vallva a várostól támogatást igényeltek", ám azt később nem vették át. Az ombudsman hozzátette: a közzétett adatok között elhunyt személy adatai is voltak. Az adatvédelmi biztos korábban határozatban rendelte el az adatok törlését, a határozatot azonban Hódmezővásárhely bíróságon támadta meg. A keresetet a Fővárosi Bíróság elutasította. Tavaly a város közgyűlése úgy módosított egy önkormányzati rendeletet, hogy az - az álláspontja szerint - jogalapot teremtett a lista közzétételére. Az adatvédelmi biztos szerint a rendelet alkotmányellenes, így annak megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Az Ab december 28-án alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette a hódmezővásárhelyi közgyűlés által alkotott szabályokat. A közlemény szerint ezzel az Alkotmánybíróság az adatvédelmi biztosnak adott igazat, és így végleg pont került a hódmezővásárhelyi "szégyenlistaügy" végére. Mivel a lista közzétételének nincs jogalapja, az adatokat törölni kell - szögezte le az adatvédelmi biztos.
A hódmezővásárhelyi városvezetés reakciója
Az alábbi közleményt a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal juttatta el szerkesztőségünkhöz, válaszul az MTI által korábban kiadottakra.
Az élet bizonyította: a felelősségi lista nem a rászorulók ellen, hanem értük jött létre!
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. nyarán azok nevét és adatait hozta nyilvánosságra a város honlapján, akik magukat rászorulónak vallva segélyt, támogatást kértek, de azt mégsem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították, és ezzel több, ténylegesen rászoruló polgárt kiszorítottak a város támogatási rendszeréből. Önkormányzatunk megköszöni az Alkotmánybíróság ítéletét, és tiszteletben tartja Jóri András adatvédelmi biztos véleményét is. A felelősségi lista már eltávolításra került a város honlapjáról, a sajtó megtisztelő érdeklődését kihasználva azonban szeretnénk kiemelni, hogy a felelősségi listán szereplő eredetileg több mint 300 név néhány hónap alatt kevesebb mint egy tucat névre szűkült, ami azt jelenti, hogy a nyilvánosság erejével sikerült több, mint 280 visszaélőt kiszűrni és ugyanennyi ténylegesen rászoruló polgárt bevonni a város támogatási rendszerébe. Értük megérte vállalni a Jóri András által kezdeményezett vizsgálatokat, eljárásokat. Az élet végül bizonyította: a felelősségi lista nem a rászorulók ellen, hanem értük jött létre, városunk pedig nem tett mást, mint a jogkövető polgárok érdekeit védte meg.