
A háztartások 16,4 százalékából, összesen 730 ezer lakcímről érkeztek be interneten kitöltött népszavazási kérdőívek vasárnap délután két óráig; az elektronikus összeírás lehetősége vasárnap éjfélkor ér véget, a népszámlálás azonban tovább folytatódik, papíralapú kérdőíven október 31-ig lehet válaszolni a kérdésekre - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.
Virágh Eszter
, a KSH népszámlálási szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy október 1-je óta Budapesten a háztartások több mint egynegyede válaszolt interneten a népszámlálási kérdésekre; a Közép- és a Nyugat-Dunántúl régióban 18 százalék, illetve a feletti az adatszolgáltatási arány; Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Békés megyében viszont 10 százalék körüli az elektronikus válaszadás. Az adatok lényegében tükrözik a háztartások internetes bekötöttségének arányát a régiókban - hívta fel a figyelmet a szóvivő. Virágh Eszter elmondta, hogy időarányos csaknem 50 százalékos az összes, az interneten és a számlálóbiztosoknak leadott kérdőívek kitöltöttségének együttes aránya, egyes kisebb településeken a biztosok már be is fejezték az összeírást, elmaradás inkább a nagyobb városokra jellemző - tette hozzá.
vasárnap éjfélig lehet kitölteni a népszámlálás lakás- és személyi kérdőíveit. Ha az adott címről minden lakos adatait pontosan közlik, oda nem megy ki a számlálóbiztos. Ha valaki nem az internetes módszert választja, akkor október végéig eleget tehet állampolgári kötelességének úgy is, hogy a papíralapú kérdőíveken rögzíti a válaszokat, vagy megbeszél egy időpontot a számlálóbiztossal, aki a kapott válaszok alapján kitölti az ívet. A KSH felhívta a figyelmet arra: az adatok közlésekor "az adott eszmei időpontban", az október 1-jén 0 órakor fennálló állapotokról kell nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.