Közélet

Izraeli vacsoraesttel zárult a zsidó kulturális fesztivál + FOTÓK

Izraeli vacsoraesttel zárult a zsidó kulturális fesztivál + FOTÓK

2011. október 30., vasárnap
Izraeli vacsoraesttel zárult a zsidó kulturális fesztivál + FOTÓK

Jellegzetes zsidó ételeket kóstolhattak az egybegyűltek a hagyományos szegedi izraeli vacsoraesten, mely egyben a VII. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál záróakkordját jelentette.

Szeptember 12-étől egészen október végéig tartott a VII. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál színes programsorozata az Új Zsinagógában. Az immár hetedik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a szegedi zsinagóga és a vallási központ környékének kulturális életét. Hangversenyek, kiállítások, könyvbemutatók várták az érdeklődőket, koncertet adott mások mellett

Csanádi László

orgonaművész,

Klein Judit

énekművész és a Judrom Együttes, a Debreceni Szimfonikus Zenekar és a Ghymes együttes, valamint

Pitti Katalin

is. A fesztiválhoz kapcsolódóan a Tisza-parti város adott otthont a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége közgyűlésének, és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem egy, a zsidóság hagyományait bemutató szabadegyetemet is rendezett. A fesztivál hagyományos záróeseménye volt az izraeli vacsoraest, melyen jellegzetes zsidó ételeket kóstolhattak a részvevők szombaton este a Forrás Hotelben. Ezt megtisztelte jelenlétével

Ilan Mor

, Izrael magyarországi nagykövete,

Lednitzky András

, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke,

Markovics Zsolt

főrabbi, valamint a helyi politikai, kulturális, tudományos és közélet számos jeles személyisége, így például

Ujhelyi István

, a Parlament alelnöke,

Kalmár Ferenc, Nógrádi Zoltán

országgyűlési képviselő,

B. Nagy László,

a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője,

Magyar Anna

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és

Vízhányó Ferenc

alelnök,

Mózes Ervin

, Szeged címzetes főjegyzője,

Kozma Gábor

, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola rektora,

Pál József,

a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese, illetve

Vécsei László

, az SZTE orvoskarának dékánja.

Az izraeli vacsoraestek történetéről és jelentőségéről Lednitzky András beszélt a SZEGEDma.hu-nak. "Az első ilyen jellegű rendezvényt tizenhat évvel ezelőtt szerveztük Gregor Józseffel és öcsémmel, Lednitzky Péterrel, Sándor Péterrel és több más társunkkal együtt. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megmutassuk a diaszpórában élő hazai zsidóság és az izraeli zsidóság egymásra találását, illetve bemutassuk a szegedieknek hagyományos kultúránkat, étkeinket, zenei alkotásainkat, táncainkat, mindennapi életünket. Ezeken az esteken általában a Külügyminisztérium is képviseltetni szokta magát, az utolsó hat évben pedig az izraeli állam szegedi konzuli képviselete is közreműködött a programban a tiszteletbeli konzul vezetésével" - árulta el a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, tiszteletbeli konzul. Lednitzky Andrástól megtudtuk: Ilan Mor a negyedik izraeli nagykövet, aki ellátogatott a szegedi vacsoraestre, s köszöntötte annak résztvevőit. A diplomata a szegedi napot Szegeden töltötte: a programjában városnézés, a szegedi zsinagóga, a dóm és a Dóm tér megtekintése szerepelt. Fogadta őt a szegedi hitközség elöljárósága, valamint a püspöki palotában Kiss-Rigó László megyés püspök. A hitközségi elnök szerint ez is bizonyítja, mennyire jó és kiegyensúlyozott a kapcsolat az itt élő zsidóság és a katolikus egyház között. Ilan Mor a tervek szerint decemberben látogat újra Szegedre, amikor is találkozik Botka László polgármesterrel (aki most külföldön tartózkodik), valamint a Szegedi Tudományegyetem vezetőivel. A hangulatos izraeli vacsoraesten adták át a 2011-es Löw Lipót- és Löw Immánuel-emlékérmeket is három-három díjazottnak. Löw Immánuel-plakettet és oklevelet vehetett át Benedek István Gábor író, újságíró, publicista, Tepper Ágnes ügyvéd, hitközségi elöljárósági tag és Köves György hitközségi elöljárósági tag. Löw Lipót-plakett kitüntetésben és a vele járó oklevélben Kerek Ferenc zongoraművész, az SZTE Zeneművészeti Kar dékánja, Varga Gusztáv, a Szilánk Zrt. vezérigazgatója és Polgár Éva szociális munkás részesült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.