A romák is vállalják identitásukat


Közel egy hónappal ezelőtt országos kampánysorozat indult, hogy az ősszel esedékes népszámlálás alkalmával minél több roma ember vállalja identitását, és vallja magát cigánynak.
Nagy Mihály
, a szegedi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke és a fővárosból érkező segítő csapat, élükön
Joka Daróczi János
újságíróval, a Roma Magazin egykori főszerkesztőjével a Cserepes sori cigány családokhoz látogatott el. Nagy Mihály portálunknak elmondta, azért jöttek, hogy felvilágosítsák az itt élőket és meggyőzzék a cigányságot, bátran vállalják identitásukat, vallják magukat romáknak, pontosabban magyaroknak és romáknak. „Hiszen mi is magyarok vagyunk, mint a többségi társadalom, csak ezen belül romák is” – érvelt az elnök. A Cserepes soriak természetesen igent mondtak, vállalják származásukat, hovatartozásukat. Nagy úr szerint Szegeden biztos nem lesz probléma. A kampánystáb pólókkal és karpántokkal kedveskedett a helybelieknek – ennek főleg a gyerekek örültek - , hogy felhívja a figyelmüket a népszámlálás fontosságára. A Cserepes sori romák töredéke volt csak odahaza, de így is sikerült legalább 50 emberhez eljuttatni az üzenetüket. A stáb Szegedről Csanádpalotára utazik, a cél, hogy minden nagyobb roma közösségbe eljussanak és felvilágosítsák az embereket jogaikról, kötelezettségeikről, tudatosítsák bennük, hogy akarják és merjék vállalni identitásukat.