Közélet

Az ellenzéki pártok bírálják a Fidesz választási reformjavaslatát

Az ellenzéki pártok bírálják a Fidesz választási reformjavaslatát

2011. július 10., vasárnap
Az ellenzéki pártok bírálják a Fidesz választási reformjavaslatát

Bírálják az ellenzéki pártok a Fidesz hétvégén ismertetett választójogi reformjavaslatát. Az MSZP szerint az elképzelés visszalépés a korábbi törvényhez képest, mivel az arányosság követelményének még kevésbé felel meg, ugyanakkor a javaslat egyes elemeit a párt elfogadhatónak tartja. A Jobbik szerint ez a reform a kompenzáció eltörlésével még igazságtalanabbá tenné az eddig is aránytalan választási rendszert, és gyakorlatilag "megpuccsolná" a többpártrendszert. Az LMP szerint tárgyalási alapként sem fogadható el az új javaslat, mivel az tovább erősítené az ország politikai megosztottságát, és a két nagy párt, a Fidesz és MSZP "bebetonozását" szolgálná.

Az MSZP sajnálja, hogy a Fidesz nem egyeztetett választójogi reformjavaslatáról a parlamenti pártokkal, és a szocialisták szerint az

Áder János

által szombaton ismertetett javaslat visszalépést jelent a korábbi szabályozáshoz képest - mondta

Molnár Zsolt

, az MSZP szervezési igazgatója vasárnap az MTI-nek. A szocialista szakpolitikus szerint a javasolt választási rendszer "az arányosság követelményének még kevésbé felel meg", nem tükrözi a választási akaratot. "A kompenzációs mandátumok megszüntetése nagyon erősen a győztes túlkompenzálásához vezethet" - mondta. Ugyanakkor a javaslat egyes elemeit - a részletektől függően - elfogadhatónak nevezte a politikus, például az egyfordulós megoldást és az ajánlószelvények megtartását. A határon túli magyarok szavazati jogára vonatkozó elképzelést azonban elfogadhatatlannak nevezte. Azt mondta: "a belföldi lakóhelyhez nem kötött szavazati jog gyakorlatilag a köztársaság törvényeibe való beavatkozást enged a határon túliaknak". A Jobbik szerint a Fidesz választási reformja a kompenzáció eltörlésével még igazságtalanabbá tenné az eddig is aránytalan választási rendszert, és gyakorlatilag "megpuccsolná" a többpártrendszert. Ez az újabb aránytorzítás már "az egypártrendszer felé tett ugrást" jelentené - közölte

Dúró Dóra

, a párt szóvivője, hozzátéve, a Fidesz legújabb javaslatának célja bizonyára csak az ellenzék és a szavazók "tűrésküszöbének tágítása". Dúró Dóra hangsúlyozta: a töredékszavazatok eltörlése azt jelentené, hogy a nem győztes egyéni jelöltekre adott szavazatok teljes egészében elvesznek, ami így "a jelenleginél is igazságtalanabb", a választók valódi akaratát nem tükröző eredményt hozna. Ezzel a szabályozással csak a Fidesz jár jól, "a győztes mindent visz elve alapján a mindenkori ellenzék parlamenti súlya szimbolikussá válna a túlhatalommal szemben." Az LMP számára tárgyalási alapként sem fogadható el a Fidesz választási rendszerre vonatkozó legújabb javaslata, mert az az ellenzéki párt szerint egyebek mellett tovább erősítené az ország politikai megosztottságát és a két nagy párt, a Fidesz és MSZP "bebetonozását" szolgálná - hangsúlyozta

Karácsony Gergely

, az LMP frakcióvezető-helyettese. Azzal kapcsolatban, hogy a javaslat nemcsak hogy megtartaná az ajánlócédulák rendszerét, de még növelné is az egyéni jelöltek indulásához szükséges ajánlások számát, az ellenzéki politikus közölte, nincs az országban olyan szakértő, és a Fidesz-KDNP-n kívül nincs egyetlen párt sem, amely ne az ajánlási rendszer eltörlését szorgalmazná, mert az súlyosan sérti az állampolgárok adatvédelmi jogait, és "a nagy pártok játékává silányítja a demokratikus versenyt." Azzal összefüggésben, hogy a Fidesz javaslata eltörölné a nem győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok kompenzációját, Karácsony Gergely rámutatott: a rendszer még a jelenleginél is rosszabbul fejezné ki a parlamentben a szavazók akaratát. Úgy vélte, ilyen játékszabályok alapján a Fidesz 2010-ben a szavazók 53 százalékának a támogatásával nem csak a mandátumok bő kétharmadát, de akár a háromnegyedét is megszerezhette volna. Szerinte a kormánypártok javaslatával a Fidesz-KDNP-n kívül az MSZP is jól járna. Áder János előterjesztése aránytalanná teszi a választási rendszert, aminek egyértelmű vesztese a magyar demokrácia lenne - emelte ki. Áder János, a választójogi reform kidolgozásának koordinálásával megbízott európai parlamenti képviselő szombaton jelentette be, hogy a Fidesz elnöksége egyfordulós és vegyes országgyűlési választási rendszert javasol, amelyben az egyéni kerületi és az országos listás mandátumok aránya nagyjából azonos lenne, és eltörölnék kompenzációs listát. A tervek szerint megmaradna pártokra vonatkozó ötszázalékos bekerülési küszöb, de újdonság, hogy az induláshoz a jelenlegi 750 helyett 1500 ajánlószelvényre lenne szükség az egyéni választókerületben, s ezek összegyűjtésére 21 nap állna rendelkezésre. Áder János a külföldön élő választópolgárok szavazati jogának megadásáról szólva elmondta: a Fidesz-elnökség szombati ülésén több lehetőség is szerepelt, az azonban, hogy milyen módszert, milyen eljárást javasolnak arra, hogy a külföldön élő magyar választópolgárok élhessenek szavazati jogukkal, augusztus végére derül ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.