Közélet

Ven Csia-pao: a kínai-magyar barátság folytatódik

Ven Csia-pao: a kínai-magyar barátság folytatódik

2011. június 24., péntek
Ven Csia-pao: a kínai-magyar barátság folytatódik

A kínai-magyar barátság folytatódásáról, a magyarról, mint ragyogó kultúrájú, bátor és szorgalmas nemzetről beszélt a kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett kínai miniszterelnök pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gólyavárában, ahol kínaiul tanuló magyar diákok köszöntötték egy kulturális gálaműsor keretében.

Ven Csia-pao

(Wen Jiabao) hangsúlyozta, hogy személyében 24 év után először látogat kínai kormányfő Magyarországra, és elmondta, azért találkozik már látogatása elején fiatalokkal, mert a kínai-magyar barátság jövőbeni fejlődése elsősorban "rájuk támaszkodhat". Az ELTE Konfuciusz Intézete, a Budapest 15. kerületében működő Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a tradicionális kínai harcművészeteket oktató Csan Vu Szövetség közös kulturális rendezvénye elején a szervezők megkérték a mintegy 150 fős, többségében diákokból álló közönséget, hogy felállva, tapssal fogadja a kínai kormányfőt. A terembe lépő Ven Csia-pao felemelt kézzel üdvözölte a hallgatóságot. A diákok ének- és hangszeres számokat adtak elő, a Csan Vu Szövetség tagjai kungfu és tajcsi gyakorlatokat mutattak be a vendégeknek. Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! című versének egy részlete is elhangzott magyarul és kínaiul.

Mezei Barna

, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora köszöntőjében elmondta, hogy az ország egyetlen kínai tanszéke az ELTE-n működik. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben még több magyar diák tanulhat majd Kínában és több kínai diák érkezik Magyarországra. A kínai miniszterelnök a műsor végén a magyar-kínai barátság folytatódását a Duna és a Jangce folyó áramlásához hasonlította. Megemlítette, hogy Kínában is kedvelik

Liszt Ferenc

zenéjét és

Petőfi Sándor

verseit. Kifejtette, bízik a két nép közötti barátság és együttműködés elmélyülésében, és hozzátette, reményei szerint Kína és Magyarország nemcsak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat erősíti meg, hanem a tudományos és oktatási szférában is fokozza együttműködését. Ven Csia-pao a program befejeztével diákok kínai nyelven feltett kérdéseire válaszolt. Elmondta, hogy Kína - amely egyszerre fiatal és idős ország - az utóbbi időszakban a reformoknak köszönhetően ért el jelentős eredményeket, "csak folyamatos reform és innováció útján lehet fejleszteni egy országot". Hozzátette, a fejlődés csak a nyitáson keresztül lehetséges, az országoknak kölcsönösen tanulniuk kell egymástól. A kínai kormányfő szombaton találkozik a Parlamentben

Orbán Viktor

miniszterelnökkel. Az MTI információi szerint a magyar és a kínai fél csaknem tucatnyi gazdasági megállapodást köt. A kínai kormányfő a Magyar Tudományos Akadémián részt vesz egy kelet-közép-európai gazdasági fórumon, majd fogadja őt

Schmitt Pál

köztársasági elnök és

Kövér László

parlamenti elnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.