Közélet

EU-elnökség – Áll a bál a Duna partján

EU-elnökség – Áll a bál a Duna partján

2011. június 25., szombat
EU-elnökség – Áll a bál a Duna partján

Táncosok, színielőadások, kajakos felvonulás, kiállítások és számtalan különleges, érdekes program hömpölygött a Dunán és mindkét partján az Európai Unió magyar soros elnökségét lezáró rendezvénysorozaton szombaton Budapesten, a Duna Party elnevezésű háromnapos kulturális fesztiválon.

Péntek délután a Múzeumok éjszakája indította a vasárnapig tartó Duna Partyt, amelynek része volt a budapesti Clark Ádám téren bemutatott Tűztánc című koncert és táncshow premierje is. Szombaton a Clark Ádám téren felállított színpadon Duna-menti magyar városok és falvak táncegyüttesei léptek fel. Ezt a annak az aszfaltfestő versenynek az eredményhirdetése követte, amelynek keretében a gyerekek a Dunát és az országot ábrázoló krétarajzokkal borították be a Bem rakpart kövét. A Bem rakparton az Európai Unió országainak kulturális intézetei mutatkoztak be kirakodóvásárral, valamint az "ízek utcájával" és a helyi kézművesek munkáit bemutató standokkal együtt. A Duna vizéhez közelebb sétálva is akadt bőven látnivaló. Délután négy órától zajlott például a Lánchíd és a Margit híd között - a Magyar Kajak-kenu Szövetség közreműködésével - a sárkányhajóverseny. Később több mint kétszáz különböző méretű és típusú hajó tűnt fel a folyón, számos olimpikonnal a fedélzeten. A sok színes vízi jármű felvonulása során jelképesen az evezősök is átadták Lengyelországnak az EU soros elnökségét. A hajók között középen összekötve egy lengyel és egy magyar tutaj is úszott, szimbolizálva a két nép régi barátságát és az elnökség átadását. A Március 15. teret a közmédiumok töltötték meg, és engedtek bepillantást a kulisszák mögé. A televíziók és rádiók sátrai mellett olvasóligetben lehetett pihenni és felfrissíteni a szellemet. A Vigadó téren dzsessz-, szalon- és cigányzene, valamint régi idők mesterségeit bemutató standok várták a látogatókat, a Művészetek Palotája előtti téren pedig a legkülönbözőbb zenei műfajok neves képviselői váltották egymást a színpadon. A Nemzeti Színház előtt tizenegy színdarabot mutatott be nyolc színtársulat. A Lágymányosi-öböl pedig a családoknak nyújtott különleges kikapcsolódást: a legkisebbeket interaktív játszóház és "csokimajszolás", a nagyobbakat és a szülőket kiállítások és koncertek várták hat helyszínen.

Balatoni Mónika

, a Hungarofest Kft. kreatív igazgatója az MTI-nek nyilatkozva sikeresnek ítélte szombat délután a rendezvényt. Elmondta, hogy már a délutáni órákban az összes tájékoztató anyag elfogyott, így becsléseik szerint hatvan-hetvenezer ember vehetett részt a programokon. A szervező elmondta, hogy péntek éjjel a múzeumok éjszakájával zárták a napot, és szombat reggel már tíz órától folytatódott a fesztivál. A szombat estét a templomok éjszakája zárja, vasárnap reggel pedig az öbölben várják a családokat. Vasárnap este fél tízkor kezdődik a Paint up! épületfestő verseny döntője, amely éjfélkor fejeződik be, és azzal a programmal fejeződik be hivatalosan is az Európai Unió magyar elnöksége - mondta Balatoni Mónika. Túl a Duna Party felén, úgy érzik, hogy mindent a tervek szerint sikerült megvalósítaniuk - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.