Korábbi vallomásait olvassák fel Képíró Sándor perén

A háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados korábbi, ügyészségen tett vallomásainak felolvasásával folytatódik az ellene folyó büntetőper pénteken a Fővárosi Bíróságon.

A vádirat lényege szerint

Képíró Sándor

1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek kivégezésében. A tárgyaláson többségében a Képíró Sándorral szimpatizálók jelentek meg pénteken, a tárgyalás második napján. A szimpatizánsok felálltak, amikor a vádlottat a terembe kísérték. A bizonyítási eljárás Képíró Sándor korábbi, az ügyészségen tett vallomásainak felolvasásával folytatódik. Ezek szerint a férfi ugyan részt vett az újvidéki razziában, de mivel a fegyverhasználatra vonatkozó írásbeli utasítást a felettese megtagadta tőle, eldöntötte, hogy nem fog fegyvert használni. Mint mondta: neki a lakossághoz semmi köze nem volt, ő csak arra ügyelt, hogy a járőrök törvényesen járjanak el.

Képíró nem érzi magát bűnösnek

A csütörtöki tárgyaláson Képíró azt mondta: nem érzi magát bűnösnek, ő a foglalkozásánál, végzettségénél fogva tisztességes ember. Az eljárás, amelyet ellene folytatnak, hazugságokon alapszik. A vádirat ismertetése után a bizonyítási eljárás a 97 éves, jogi végzettségű, magyar-argentin állampolgárságú Képíró Sándor meghallgatásával kezdődött. Elmondta: 1939-ben lépett be a csendőrség állományába hadnagyként. Újvidékre 1942. január 21-én érkezett a makói századdal. A háború után Ausztriában élt, majd Argentínában telepedett le, és 1996 májusában tért vissza Magyarországra. Az újvidéki razziáról úgy nyilatkozott: 1942. január 20-án riadóztatták, vonatra ültették, és meg sem álltak Újvidékig. Akkor még nem tudták, hova mennek, nem mondták, hogy razzia lesz. Amikor megérkeztek, a parancsnokuk közölte velük, hogy háromnapos partizánellenes razziát fognak tartani. Az őrnagy azt mondta nekik, hogy ha támadás éri a járőröket, fegyvert kell használniuk. Képíró Sándor szerint ekkor arra kérte a felettesét, hogy adja írásba a fegyverhasználatról szóló utasítást. A felettes ezt megtagadta. A razziában így részt kellett vennie, de elmondás szerint nagyon vigyázott arra, hogy azon a területen, ahol ő volt, ne legyen fegyverhasználat. Nem is hallott erről, és sosem buzdított erre embereket. Mivel a vezetés elégedetlen volt a razzia eredményével, január 23-án szigorúbb bánásmódot rendelt el. Képíró Sándor ezután elmondta, hogy egy újvidéki szálló tulajdonosa és családja neki köszönheti az életét, mert egy honvéd zászlós a Duna-partra akarta őket vinni, ahol kivégezték volna a családot. A razzia során elfogott és később kivégzett testvérpárról a tárgyaláson azt mondta: egy rendőr odament hozzá, és arra kérte, hogy engedjék szabadon őket, de ő ezt nem tudta megtenni, mert sem elfogásra, sem szabadon bocsátásra nem volt meghatalmazása. Annyit tud, hogy elvitték őket az igazolóbizottsághoz, de oda már nem tudta követni őket. A vádlott

Nagy János

főhadnaggyal kapcsolatban - akivel a vádirat szerint a beosztottak tevékenységét ellenőrizték, és aki jelen volt harminc fogoly meggyilkolásánál, majd később Képíró ellen vallott - azt mondta: nem ismerte őt, nem is találkozott vele. Amit vallott, az szemenszedett hazugság. A bíró megkérdezte, hogy a vádlott mit tud arról a négy emberről, akiket az általa irányított járőrök indokolatlanul lelőttek. Erre azt válaszolta: nem látta, nem ismerte őket, nem tudja, mi történt velük. Képíró Sándor ennyit tartott érdemesnek elmondani a csütörtöki tárgyaláson, ezután a nyomozati szakaszban tett vallomását ismertette a bíró. A volt csendőr századost először 2009. szeptember 14-én hallgatta meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Akkor azt mondta: a gyanúsításban foglaltak nem fedik a valóságot, nem igaz, hogy Újvidéken zsidó és szerb embereket összegyűjtöttek és kivégeztek volna, ez partizánellenes művelet volt. Szerinte az sem igaz, hogy

Gaál Lajos

csendőr alezredes azt mondta volna, hogy nem szabályszerű razziát, hanem tisztogatást vár el a felső vezetés. Hazugságnak nevezte, hogy elhangzott volna, hogy végig kell lőni az utcákat, és azokat is le kéne lőni, akik az ablakokból leselkednek. Az ügyészségen az iratok szerint azt vallotta: Gaál Lajos azt mondta, hogy a legkisebb ellenállás esetén is használjanak fegyvert. Ő ez ellen a parancs ellen tiltakozott, és írásbeli utasítást kért, de megtagadták. A fegyverhasználatot ezért nem tartotta magára nézve kötelezőnek. Elmondása szerint igazoltatást nem végzett, hanem az alá beosztott csendőrök munkájának szakszerűségét és törvényességét felügyelte. A lakossággal nem került érintkezésbe, házakban nem járt. Ez alól kivétel, amikor a fülébe jutott, hogy egy honvéd zászlós ki akarja végezni a szálló tulajdonosát a családjával együtt, őket sikerült megmentenie. Ellenőrzés közben fegyverhasználatot, halottakat nem látott az utcákon, az ellene később zajló büntetőeljárásban is azt vallotta két csendőr százados, hogy ő nem használt fegyvert. A kihallgatáson elmondta: 1943-ban már látszott, hogy Magyarország elveszíti a háborút, és a felső vezetés úgy tudta, hogy az angolszászok a Balkánon akarnak partra szállni, ezért hozzájuk próbáltak közeledni. Állítólag az volt a feltétel, hogy az újvidéki események miatt bíróság elé kell állítani embereket. Mint mondta, így került bíróság elé, és ott több szabálytalanságot is elkövettek. Egyebek mellett hiába kérte a szálló tulajdonosának megidézését, ezt megtagadták arra való hivatkozással, hogy elegendő a terhelő vallomást tévő tanúk meghallgatása. Szerinte a bíróság 1944-ben politikai okokból ítélkezett. Azt is kijelentette: zsidóellenes cselekményekben, például deportálásoknál soha nem volt jelen, azokban nem vett részt. A tárgyalás végén a bíró megkérdezte Képíró Sándortól, hogyan lehet az, hogy a szálló tulajdonosának elhurcolásába bele tudott avatkozni, az elfogott testvérpár ügyébe viszont nem. A volt csendőr százados erre nem tudott választ adni, mert már nem emlékszik rá. A tárgyaláson több mint ötven hallgató vett részt, köztük Képíró Sándor lánya is.