Közélet

Tisztább égbolt a zsombói iskola fölött - újabb fórumot tartottak

Tisztább égbolt a zsombói iskola fölött - újabb fórumot tartottak

2011. április 13., szerda
Tisztább égbolt a zsombói iskola fölött - újabb fórumot tartottak
Ahogy arról már beszámoltunk, a zsombói képviselő-testület egy szándéknyilatkozatban rögzítette, hogy a minőségi és az anyagi biztonságot hosszú távon rögzítendő egyházi fenntartású intézményként üzemeltetné tovább iskoláját. Az első lakossági fórum a múlt héten még vitáktól volt hangos, ám a keddi találkozón már békésebb hangulat uralkodott, csitultak a kedélyek, s az ésszerű érvelések adták a megbeszélés fő irányát. Mintegy 150-200 érdeklődő ment el a település művelődési házába, hogy az iskola jövőjével kapcsolatban a szülők által szervezett lakossági fórumon rész vegyenek, ahová a település vezetői mellett meghívták Kübekháza polgármesterét és néhány szülőt, hogy meséljenek arról, náluk milyen változást hozott, hogy tanintézményük egyházi fenntartásban működik már egy éve.

Ragadós lesz-e a kübeki példa?

A fórum előtt Gyuris Zsolt, zsombói polgármester ismertette, hogy miért látta a testület jónak, hogy erre az útra tereljék az iskolájuk jövőjét. A politikus elmondta, hogy négy formában működtethetik az intézményt: önállóan, kistérségi társulásban, alapítvány segítségével és egyházi kezelésben. Az iskola jövője 2007 óta szinte minden évben terítékre került, de eddig sikerült a minőségi és a fiskális kérdéseket is rendezni. De az igény állandó volt arra nézve, hogy végre egy hosszú távú biztonságot teremtsenek az iskolának. Az önálló üzemeltetéshez ebben az évben már 61 millió forint önkormányzati kiegészítést kell előirányozni, a kistérségi társulásból is kilépett már négy intézmény, az alapítványok is instabilak, így a legelőnyösebb mind erkölcsi, mind anyagi oldalról az egyházi finanszírozás lenne. „De ehhez a döntéshez a szülők többségi akarata is kell, ezért gondoltuk, hogy ezen a fórumon egy olyan település vezetője is válaszolhat majd kérdéseikre, ahol egy éve sikeresen működik egyházi fenntartású iskola” – szögezte le Gyuris Zsolt, hozzátéve, hogy azért volt szükség a gyors lépésekre, a szándéknyilatkozatra, mert 38 iskola áll sorban, hogy egyházi kezelésbe kerülhessen, mert ebbe a kalapba belekerülhetett Zsombó is, és ez a lehetőség jövőre már nem lesz meg. Így lehet, hogy eleinte a minőségből kell lejjebb adni, hogy az iskola tovább üzemeljen a szűkös önkormányzati költségvetésből, később aztán a léte is veszélybe kerülhet. Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere arról mesélt, hogy először mindenki idegenül fogadta az újat, a változást, de az egykori hangadó szülők most megköszönik, hogy akkor a katolikus egyház kezelésébe adták a bezárt iskolájukat, hiszen e lépés csak pozitív változást hozott a közösség életébe. „Gyermekközpontú oktatás folyik, ahol nem az látszik a gyerekeken, hogy miben gyengék, hanem mit lehet kihozni belőlük, és az előnyeit miként lehet kiemelni.” A polgármester meghívta a szülőket, hogy akiknek kérdéseik vannak, és szeretnék tapasztalni is azt, hogyan működik iskolájuk, látogassanak el Kübekházára, szívesen látja őket. Mint mondta, számos többletet adott a 2010-es döntés a település oktatásának. Ingyenes reggelit kapnak a gyerekek, többet mennek kirándulni, délutáni szakkörök vannak, művészeti oktatás és ingyenes úszásoktatás.

Presszió helyett kellene egy jó döntés…

A beszámolók után a szülői kérdések következtek. Először a konkrét számokra volt kíváncsi egy érdeklődő az iskola finanszírozása tekintetében. Az iskola évi költségvetése 190 millió forint, ebből az önkormányzatnak 61 milliót kell idén ebből finanszíroznia. Az alapítványi forma, mint megoldásról kérdezett egy szülő. Ezzel kapcsolatban az alpolgármester, Kispéter Gábor elmondta, hogy az alapítvány mögött is gazdasági erő csoportosul, ami ugyanúgy bizonytalan tényező, ráadásul nem jár kiegészítő normatíva, így azt – ahogy számos alapítványi iskolánál teszik – a szülőknek kell beadniuk – lényegében fizetőssé válhatna az iskola. Az egyházi iskolák finanszírozásának tekintetében pedig nemzetközi szerződése van Magyarországnak a Vatikánnal, ami egészen magas biztosítéknak számít. Fazekas Zoltán arra volt kíváncsi, hogy aki nincs megkeresztelkedve, nem jár templomba, annak állít-e külön kötelezettséget az iskola. A polgármester elmondta, hogy sem megkeresztelkedni, sem templomba járni nem kötelező. „Senki nem lesz rákényszerítve, hogy a heti két hittanórán részt vegyen. Helyette több megoldás is létezik. Van mód biztosítani más felekezeti foglalkozást, sőt az iskola elfogad igazolást külsős hittanoktatásról, de lehet helyette etikát, erkölcstant is tanulni” – hangzott el, amit Kübekháza polgármestere is megerősített, saját példákat hozva iskolájukból. Szűcs Gábor elmondása szerint pressziót érez a fórumon, hogy egyházi iskolába járassa gyerekét, és ő azt szeretné, ha biztosítanák a világnézetileg semleges oktatást, és ha erről minél hamarabb megkérdeznének minden szülőt, hogy láthatóvá váljék a többség akarata. A város vezetői mindenkit biztosítottak, hogy a szülőknek személyre szólóan küldik ki azt a kérdőívet, melyben részletesen válaszolhatnak arra, hogy mi a véleményük az iskola jövőjével kapcsolatban. Felmerült a helyi népszavazás kérdése is, melyre a jegyző felelt. Elmondása szerint egy helyi lakos már benyújtott egy aláírásgyűjtő ívet, amit a tisztségviselő elküldött a kormányhivatalhoz szakmai véleményezésre, hogy az ott szereplő kérdésekben kiírható-e népszavazás, amint választ kap, úgy a törvényben előírtak szerint állást foglal majd, és akár elindulhat az aláírásgyűjtés, ha minden megfelel a törvényekben leírt formai és tartalmi követelményeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.