Lengyel, magyar – két jó barát

„Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki” – ha így nem is, magyarul szinte mindenki ismeri: „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát”. A magyar országgyűlés hivatalosan 2007-ben nyilvánította a mai napot a Lengyel-Magyar Barátság Napjának, a két nép szoros kapcsolata azonban ezeréves hagyományokra tekint vissza.

Lengyelország az egyik legfontosabb stratégiai partnere Magyarországnak a közép-európai térségben, a két ország államfői között a konzultációk hagyományosan a leggyakoribbak közé tartoznak - mondta

Kiss Norbert

, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője az MTI-nek. Szerdán rendezik meg ötödik alkalommal a magyar-lengyel barátság napját, ennek alkalmából a két ország köztársasági elnöke közös koszorúzást tart, valamint kedden „barátság expressz” is indult Budapestről Poznanba – olvashatjuk a Fidesz honlapján.

Ezredévnyi szövetség

A lengyelek és a magyarok között ápolt jó kapcsolatok egészen az Árpád-korig vezethetők vissza. Az Árpád-házi uralkodók korában északi szomszédjainkat a Piast-dinasztia vezette, akikkel a magyar királyok igen jó viszonyt ápoltak.

Vitéz Boleszláv

lengyel uralkodó első felesége

Géza

fejedelem lánya,

Judit

volt. Gyermekük,

Bezprym

herceg magyar földön telepedett le,

István

királyunk adományozott neki birtokot a Balaton-felvidéken (Veszprém városa egy monda szerint róla kapta a nevét). Szent István halálát követően

I. András

is a lengyelek segítségével jutott a trónra. Az Anjou-korban

Károly Róbert

katonai szövetségre lépett

Ulászló

lengyel királlyal, hogy együttes erővel küzdjenek a Német Lovagrend ellen. A fegyveres szövetség gazdasági együttműködéssé bővült ki az 1335 októberében először megtartott visegrádi királytalálkozón, ahol a cseh királlyal egy egész Kelet-Európára kiterjedő láncolatot hoztak létre.

Nagy Lajos

perszonáluniója idején vált a legszorosabbá a két ország kapcsolata: ebből az időből származik a még ma is élő mondás, miszerint „Magyarország partjait három tenger mosta”. Ez azonban sajnos akkor sem volt igaz, I. Lajos a Fekete-tenger partján lévő Morvai fejedelemséggel ugyan hűbérúri viszonyt alakított ki, ezt

I. Bogdán

morvai fejedelem felszámolta, elszakítva a területeket a magyar részektől. A lengyel határok pedig a perszonálunió évei alatt még nem nyúltak ki a Balti-tengerig. A jó viszonyt a Jagelló-korban is fenntartottuk: a török elleni háborúskodás alatt bajtársias segítséget nyújtottak többször is, a várnai csatában is az egyik fő szövetségeseink voltak. Az ország három részre szakadását követően az erdélyi területek vitték tovább a diplomáciai kapcsolatokat.

Báthory István

felismerte, hogy az egymással rivalizáló keresztény hatalmak csak felélik erejüket az iszlám örömére, és egy erős kelet-európai szövetséget vizionált a török visszaverésére és a hatalom megszilárdítására.

III. Sobieski János

lengyel király a Habsburg-uralkodókkal szövetkezve létrehozta a Szent Ligát, akik véres csaták árán kiűzték a meggyengült törököket hazánk területéről.

II. Rákóczi Ferenc

kurucainak is sokszor nyújtottak segítő kezet, maga a fejedelem is Lengyelországban talált menedéket.

A népek tavasza

A 18. század végére Lengyelország három nagyhatalom prédájává vált: Ausztria, Oroszország és a Porosz királyság osztották fel maguk között. A reformkori magyar értelmiség szolidaritást vállalt a sorsukkal, a fiatalság lengyel ruhába öltözött, sokan pedig átszöktek, hogy a felkelők oldalán harcoljanak. A politikusok közül többek között

Deák Ferenc

és

Kossuth Lajos

, az írók köréből pedig

Vörösmarty Mihály

és

Bajza József

állt ki nyíltan a lengyelek ügye mellett. A jó kapcsolat bizonyítékaként az 1848/49-es szabadságharc ideje alatt tömegével álltak át lengyel katonák a császár seregéből a felkelőink oldalára, valamint lengyel területekről is jelentős segítségeket kaptunk. Kiváló katonai vezetőket köszönhetünk nekik, mint például

Dembinski, Bem

vagy

Wysocki

, akik nem kevés lehetetlennek tűnő helyzetet fordítottak a javunkra. 1849. május 6-án a Lengyel légió vette vissza nekünk Budát, és az orosz hadsereget is az ő segítségükkel tudtuk feltartani. Fegyverbarátságunk legszebb éveit éltük a forradalom idején, segítségük nélkül talán soha nem értünk volna el ilyen sikereket az osztrákok elleni háborúnkban. A zivataros huszadik század a két ország közti jó viszont is beárnyékolta: a hitleri Németország életterét kelet felé, a lengyel és az orosz területek megszállásával kívánta érvényesíteni. A Teleki-kormány igyekezett függetlenedni a német törekvésektől, a miniszterelnök megtagadta, hogy az országon keresztül támadhassák a lengyeleket. Az elkerülhetetlen megszállást követően mintegy 100 ezer menekültnek adtunk otthont: létrejött a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság, amely az emigrálók befogadását és elhelyezését volt hivatott felügyelni. A lengyel követség egészen 1941-ig működött, segítségével közel hetvenezer katona jutott el Nyugat-Európába, hogy a szövetségesek oldalán felvehessék a harcot. A háborút követő, kommunista blokkban eltöltött években, bár Moszkva minden erejével a két ország szembeállításán ügyködött, az ősi kapcsolatot nem tudta megtörni. 1956 eseményei tehetnek tanúbizonyságot, amikor a két nemzet - kölcsönösen segítve egymást – felkelt a megszálló Szovjetunió ellen.

A két tölgyfa

A lengyel-magyar barátság a napjainkban sem ismeretlen szállóige: a két ország legendás kapcsolatát az elmúlt években többször is felelevenítették. 2006 márciusában

Sólyom László

köztársasági elnök és

Lech Kaczynski

lengyel államfő Győrött felavatta az első köztéri Magyar-Lengyel Barátság Emlékművet: a műalkotás két, közös gyökérből táplálkozó tölgyfát ábrázol, ezzel utalva szoros kapcsolatunkra. A rá következő évben a két ország március 23-át a lengyel-magyar barátság napjává nyilvánította, amit azóta is minden évben közösen megünnepel. Csongrád megyében is megtalálhatjuk a közös barátság nyomait, a megyei önkormányzat 2009-ben Lengyel Évet hirdetett, az 1940-es lengyel tragédiára, a katyńi vérengzésre pedig egy kereszt emlékeztet a szegedi dóm mellett. Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott tanulmány alapján a közös történelmi múlton túl kapcsolatunknak genetikai alapja is lehet: A két nemzet, a lengyel és a magyar génállományában fordul elő Európában leggyakrabban az Y kromoszómán található R1a1 mutáció, ami arra enged következtetni, hogy népeink közös őstől erednek. Kapcsolatunk így még távolabbra nyúlik vissza, még a történészek sem tudják pontosan, hogy e két nép milyen régóta harcol együtt és issza borát.

Összeállította: Illés Attila