Közélet

Készül az Ab-val kapcsolatos javaslat az alkotmánytervezethez

Készül az Ab-val kapcsolatos javaslat az alkotmánytervezethez

2011. március 28., hétfő
Készül az Ab-val kapcsolatos javaslat az alkotmánytervezethez

Az Alkotmánybíróság hatáskörével kapcsolatos módosító indítvány készül az alkotmánytervezethez - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában.

A módosító indítvány tartalma délután kiderül - mondta

Lázár János

, aki konkrétumokat nem árult el. Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy "létezhet olyan gazdasági szituáció, amikor (...) az ország gazdasági helyzete összefüggésbe hozható a költségvetéssel kapcsolatos alkotmánybírósági felülbírálatokkal, ennek a helyzetnek az elmúlása esetén semmi akadálya annak, hogy az Alkotmánybíróság ezeket a jogköröket újra gyakorolja".

Kósa Lajos

, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió hétfő reggeli műsorában a kormánypárti alaptörvény-javaslat várható, az Ab felülvizsgálati jogkörét érintő változását ismertetve azt mondta: ha a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 50 százaléka alatt van az államadósság mértéke, az Alkotmánybíróság (Ab) jogköre teljes körűen helyreáll. A Fidesz-KDNP alkotmányjavaslata adósságkorlátot rögzít: a kormány az állam nevében nem vehet fel olyan kölcsönt és nem vállalhat olyan pénzügyi kötelezettséget, amely azt eredményezné, hogy az államadósság szintje meghaladja a megelőző naptári év bruttó hazai terméke értékének felét. Az előterjesztés aktuális szövegében az Ab-t illetően továbbá úgy fogalmaznak, hogy az Alkotmánybíróság a központi költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények alaptörvénnyel való összhangját kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz, a személyes adatok védelméhez, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül és ezek sérelme miatt semmisítheti meg. A vezető fideszes politikus szavai szerint tehát várhatóan úgy módosul a javaslat, hogy az alkotmánybírósági hatáskört érintő korlátozás csak olyan gazdasági helyzetben érvényesül majd, ha az államadósság mértéke meghaladja a nemzeti össztermék 50 százalékát. A Fidesz elnöksége vasárnap éjszakába nyúlóan tárgyalt az alaptörvény-javaslat módosításának irányairól, amely a kormánypárti képviselőcsoport hétfői ülésén is téma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.