A civil szervezetek globalizációja?



A Temesváron működő Integratio Alapítvány olyan magyar ifjúsági szervezetekkel rendezett közös találkozót, akikkel a határokon átnyúló közös munkának a jövőjéről tanácskoztak. A szimpózium címe: határon átnyúló ifjúsági együttműködés lehetőségei és problémái.
A főszervező Integratio Alapítvány fő célkitűzése elsősorban a környéken tevékenykedő ifjúsági civil szervezetek egymással való megismertetése, közös problémáik feltárása és egy közös út keresése. Ennek érdekében, a találkozón, a résztvevők rövid bemutatkozása után már konkrét problémákról szólt minden ifjúsági vezető, képviselő. Ezek között szerepelnek pénz-, érdektelenség-, valamint a kapcsolat hiánya a többi civil szervezettel. A szegedi résztvevők szerint a kapcsolatépítésnek határtalannak kell lennie. Ezzel egyetértve a délvidékiek nehezményezték, hogy Szabadkáról Magyarország, vagy akár Erdély is csak nagyon nehezen megközelíthető, mivel nincs tömegközlekedés, mely a nagyvárosokat összekötné. Míg a szegediek arra törekednek, hogy a különböző rendezvényeket az anyaországon kívül vigyék. A temesváriak két dologra panaszkodnak: egyrészt pályázati pénzből élnek, ami kevés, másrészt a szervezetet vezetők (mivel diákszervezetről van szó) állandóan cserélődnek, így ez negatívan hat a különböző projektjeik folytonosságára.
Legyen vége a bezárkózásnak
Kiss Gábor
(A Munka Világa Egyesület) lényegretörően kifejtette: „A világgazdaság már rég egy globalizált egység. A civilek ezzel ellentétben magukba zárkóznak. Arra kellene törekednünk, hogy elérjük a szervezetek globalizációját, persze a szó jó értelmében.” Előreláthatóan nyár előtt még sor kerül egy második találkozóra, melyre a szervezők sokkal több résztvevőre számítanak. Addig is zajlik a munka: az Integratio Alapítvány egy ifjúsági civil adatbázis összeállítására készül, melyhez segítségére lesz a szombati találkozó minden résztvevője. Az ifjúsági civil találkozó egyúttal szerves része volt az Integratio Alapítvány egy nagyszabású kutatásának, melynek végeredménye előreláthatóan egy-, a régióban működő ifjúsági civil szervezetek együttműködését előseígtő tanulmány lesz, a Szülőföld Alap támogatásával. A megbeszélésen a következő ifjúsági-, illetve ifjúságot foglalkoztató civil szervezetek képviseltették magukat: START – Tanácsadó és Továbbképző Iroda (Temesvár), Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet, Lugosi Ifjúsági Művelődési és Hagyományápoló Egyesület, Temesvári Magyar Diákszervezet, FIDELITAS szegedi szervezete, a Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete, Munka Világa Egyesület (Szeged), Jelen-lét Ifjúsági Szervezet (Szabadka), továbbá a Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági referense, valamint a Destinus ifjúsági szervezet képviselője (Szabadka).