A rendőrséget faggatná a Jobbik



A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak tesz fel írásban kérdéseket a megyei közgyűlés Jobbik frakciójának két tagja, Toroczkai László és Tóth Péter. A a főkapitányság előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatójukon felvetették, hogy „a rendőrség kettős mércét alkalmaz” egyes esetekben.
A sajtótájékoztatón
Toroczkai László
, a Csongrád Megyei Közgyűlés Jobbik frakciójának tagja felelevenített több olyan megyénkben elkövetett bűnesetet, melyben véleménye szerint cigány volt az elkövető. Példaként említette a tavaly februári hódmezővásárhelyi cigányellenes feliratok ügyét, a Sándorfalva és Dóc közti úgynevezett Homokpusztán tapasztalható problémákat és a baksi kompnál történt tavalyelőtti esetet, amikor egy hatvanéves nyugdíjast vertek meg. Toroczkai kifogásolta, hogy egyes elkövetők megússzák, „mindez felvetik annak gyanúját, hogy a rendőrség kettős mércét alkalmaz”. A jobbikos képviselő szerint az etnikai bűnözés eltussolása nem vezet jóra, ahogy a Borsod megyei helyzet is bizonyítja. Toroczkai ezért is vár tájékoztatást a megyei rendőr-főkapitányságtól, továbbá kezdeményezni fogja a megyei rendőrfőkapitány meghallgatását a megyei közgyűlésnél. Az ügyről természetesen megkérdeztük a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot is, amint reagálnak a jobbikos képviselők sajtótájékoztatóján elhangzottakra, közzétesszük.