Panorámatérképen mutatják be a belvárost



Igényes kivitelű, pontos és látványos kiadványon látható a szegedi belváros a Firbás-Térkép Stúdió közelmúltban megjelent 3D hatású látványtérképén, mely nemcsak az eligazodásban segít, de a hátoldalán képzőművész által készített festményeken láthatók a város nevezetes épületei, ismert személyiségei és a település nevét ismertté tevő szegedikumok is.
„Volt már Szegeden hasonló kezdeményezés, de ilyen komplett, átgondolt és szakmailag is megalapozott eredmény még nem született” - kezdte az előzmények ismertetését
Firbás Zoltán
településmérnök, a Firbás-Térkép Kiadványszerkesztő és Térképgrafikai Bt. ügyvezetője. A cégvezető a világ minden részéről gyűjtötte a panorámagrafikai, látványgrafikai alkotásokat és évek óta foglalkozott egy szegedi kiadvány elkészítésének gondolatával. „Minden, magára valamit adó, műemlékekkel és turisztikai látványosságokkal rendelkező város bemutatja magát ilyen módon” - fogalmazott.
Repülőgéptől rajzasztalig
Kezdésként áttekintették az európai történelmi előzményeket a középkori ún.
kezdve a városlátképekig, különös figyelemmel a szegedi előzményekre. Három évvel ezelőtt a helyi Tourinform megrendelésére szintén a Firbás-Térkép Stúdió készítette el azokat az utcai fotóposztereket, melyek Szeged közterületi tájékoztató tábláin láthatók a város 14 pontján. Akkor repülőgépről készült egy profi fotósorozat a teljes belvárosról, mely nem egyszerűen felülről mutatja a házakat, hanem mérnöki precizitással meghatározott dőlésszögben készültek a fényképek. 2010 februárjában azzal kezdtek hozzá a rajzolási munkákhoz, hogy megtervezték az ábrázolandó terület kivágatát és nézőpontját. Érdekességképpen Firbás Zoltán megjegyezte, hogy az 1850-es évek közepétől szinte minden városábrázolás Újszeged felől mutatta a települést. „Már a város víz utáni újjáépítését tervező
Lechner Lajos
is ezt a nézőpontot alkalmazta, bár – mivel akkor még nem volt repülés – ő még fantáziarajzot készített úgy, mintha a Liget feletti pontból tekintene rá a belvárosra. Viszont ha egy nézőpontot alkalmazunk, akkor nem minden épület látható egyformán kedvező szögből. Ezt a problémát úgy hidaltuk át, hogy a legjelentősebb szegedi épületek képét – a legelőnyösebb nézőpontot választva –
Szűcs István
grafikus művész egyedi festményeken elkészítette, s ezek kicsinyített reprodukciói kerültek a kiadvány másik oldalára egy-egy rövid magyar és angol nyelvű ismertető leírás kíséretében.”
Színes és gazdag háttérinformációk
Ennek köszönhetően nemcsak egy panorámagrafikai térkép készült, hanem egy „képregényszerű vizuális útikalauz”, melyen annyi információ van, amit a turisták még szívesen elolvasnak. Firbás Zoltán elmondta, a könyvkereskedők tapasztalatai szerint a hagyományos, részletes útikönyveket ma már alig keresik. „Ennek a kiadványnak a fő jellemzője a vizualitás, de emellett röviden képes bemutatni egy várost. Így több funkciót is betölt: turisztikai, városmarketing, helytörténeti, képzőművészeti alkotás és ajándéktárgy egyben” - összegezte a kiadó. A térkép hátoldalán a nevezetes épületeken túl a kiemelt „szegedikumokat” is bemutatják, így egy-egy szócikkben megemlékeznek a piros paprika, a halászlé, a szegedi papucs vagy a Pick-szalámi történetéről, de helyet kaptak itt a népszerű vízisportok vagy éppen a tiszavirágzás is. Megtalálhatjuk továbbá néhány, a városhoz kötődő ismert személyiség – többek között
Szent-Györgyi Albert, Bálint Sándor, Juhász Gyula, József Attila, Móra Ferenc, Gregor József, Dankó Pista
érdemeinek rövid leírását a városban található szobrukról készült fotómontázzsal illusztrálva, valamint a történelmi emlékhelyeink hasonló megjelenítését is.
Amíg egy térkép elkészül...
Februárban saját kartográfiai alaptérképpel indult a munka, majd az egyes háztömbökről három évvel ezelőtt készült sok száz fotóból kikeresték a feldolgozásra legjobban használhatókat, újabbakkal kiegészítve. Szűcs István grafikus minden épülettömböt egyenként megrajzolt tussal fóliára a kívánatos perspektivikus nézőponthoz illeszkedve. „Igen sok manuális tevékenységgel járt ez a munkafázis: irdatlan mennyiségű türelmet, kézügyességet, hozzáértést, művészi érzéket és helyismeretet követelt meg az alkotóktól” - értékelte Firbás Zoltán. Februártól szeptemberig tartott mindennek a megrajzolása, majd az egyes rajzokat összemontírozták egy nagyméretű fekete-fehér képpé. Ezt követte az egyes épülettömbök kifestése akvarellel, majd újbóli összemontírozása a végleges változatba. A munka során olyan problémák is felmerültek, hogy az elmúlt három évben számos épülettömb megváltozott. Teljesen átépült például az újszegedi új fürdő-gyógyszálló környéke, a Honvéd téren felépült a parkolóház, felújították többek között az egyetemi rektori hivatalt, több házat elbontottak stb. „Ezek a város ismételt bejárása után mind rákerültek a látványtérképre, hiszen a kiadványnak nemcsak esztétikailag és tartalmilag kellett megfelelőnek lennie, de mérnökileg is precíz munkát kellett kiadnunk a kezünkből, amely egyben kordokumentum is az utókor számára.”
Festményeken a város
A panorámatérképen szereplő adatokat úgy válogatták, hogy a kiadvány több évre szólhasson. Gyakorlati okokból nem tartalmaz gyorsan változó konkrét adatokat (címek, telefonszámok, közlekedési információk), melyeknek azonban bárki könnyen utána tud nézni a kiadványon megjelölt legfontosabb szegedi honlapokon. A hátoldalon látható épületekről a grafikus művész egyenként készített A4 méretű olajfestményeket, ezek kicsinyített feldolgozása látható itt tematikusan rendezve. Szűcs István büszkén mutatta meg a színházról, a zsinagógáról és a Szent István téri víztoronyról készült festményeit, mint legjobban sikerült műveit. Az aprólékos és igényes kivitelű festmények kapcsán a kiadó tervei között szerepel, hogy az egyes épületekről készült olajképeket bekeretezve felkínálják az adott intézményeknek, illetve szeretnének ezekből egy igényes kivitelű szegedi falinaptárt is összeállítani a következő évben, folytatva a „genius loci” szellemiségű munkáik sorát.
Nehéz kihelyezni, nincs megfelelő fogadtatása
„A grafikus térkép apró részletei egyébként jóval nagyobb nagyításban érvényesülnének igazán – mondjuk a városháza vagy az egyetem főbb épületeiben elhelyezve” - gondolkodott el Firbás Zoltán, majd jó példaként említette Zombor városát, ahol a régi megyeháza kapubejárójában van kiállítva a teljes város 1994-ben készített ún. „mennyei rajza”. A téli szezonban a konferencia- és rendezvényszervező cégek tudják jól hasznosítani ezt a kiadványt, amennyiben ennek hajtogatott változatát helyezik el a résztvevők ajándékcsomagjába. A kiadó bízik benne, hogy a jövő évi kajak-kenu világbajnokság vendégei számára is jut majd e városismertetőből. A kiadványt a szegedi városvezetés is támogatta: egyrészt a szócikkek összeállításánál szakmai segítséget kaptak a város turisztikai referensétől, másrészt az önkormányzat idegenforgalmi alapjából jutottak támogatáshoz a panorámatérkép elkészítéséhez. A térképnek egyébként elkészült a falikép változata is, melyeket más városok példája alapján Szeged forgalmas helyszínein – recepciókon, várótermekben, vendéglátóhelyeken, konferenciatermekben – szeretnének kihelyeztetni akár óriásposzter kivitelben is. Firbás Zoltán hozzátette, hogy bár a cégek, intézmények, hotelek számára fölkínálták a 100x70 cm méretű, laminált, színes faliképet kihelyezésre, de helyszűkére, költségfedezet-hiányra hivatkozva a kellő fogadtatás egyelőre várat magára. „A potenciális szponzorok fölkeresése során számos helyen elutasítást, érdektelenséget, a háttérben nem helyi tulajdonost tapasztaltunk. Mintegy 120 felkeresett vállalkozásnak, intézménynek mindössze a tizede volt hajlandó az elképzelés anyagi támogatására.” Elutasító hozzáállásba ütköztek számos ismert városi közintézmény esetében is, de bíznak benne, hogy előbb-utóbb az illetékesek ráébrednek a látványtérkép esztétikai és marketing-értékére, illetve hasznosságára. A mű egy részlete
megtalálható a városi honlapon is
, ahol a kiadó saját Szeged várostérképe immár több mint egy éve egyre növekvő látogatottságot ér el.
További, képekkel illusztrált tájékoztató és a megrendeléssel kapcsolatos információ a Firbás-Térkép Stúdió honlapján található.

