Beszélő – színpadi est egy bábáért

A hatvanas, hetvenes évek Szegedi Egyetemi Színpadosai egy szombat este újra találkoztak Szegeden. Összejöttek, mert a társulat egyik tagját kuruzslással vádolják, s már hónapok óta előzetes letartozásban van. A Beszélő című estjükkel álltak ki barátjuk, csapattársuk, Geréb Ágnes mellett. Az est összefoglaló riportját olvashatják.

Az első idei hóesésben, örömteli izgatottságban baktatok a szegedi Grand Café mozi felé. Eljönnek hát. Eljönnek és beszélnek. Mert hallgatni beleegyezés, és most szólni kell, szólni muszáj. Beszélő. Ez most egy cím. Rossz hangú szó, ugyanazt értjük alatta, tudjuk, hol van az a hely, ahol ilyesmire sor kerül. Valaha hallgató volt mindegyikük itt az egyetemen. Akik már úton vannak az ország több szegletéből a szűnni nem akaró hóesésben. Akiket több mint negyven éve összeköt egy láthatatlan, de jól tapintható szál,

Paál István

színházi rendező a forrása e kötésnek. 1965-től 1975-ig művészeti vezetésével alkotott hatalmasat a Szegedi Egyetemi Színpad. A legnagyobb színházi géniuszok ismerték el munkájukat. De színpadi műveiknél is nagyobb értéket hoztak létre, közösséget, aminek gerincoszlopát nem koptatja meg sem idő, sem halál. Tartást és összetartást.

Geréb Ágnes

szülészorvos, bába és pszichológus, a magyarországi otthonszülés édesanyja tagja volt egyetemista éveiben e társulatnak. És ahogyan

Vági László

mondta el az esten, Geréb Ágnes örökre tagja is marad az Egyetemi Színpadnak, és ha méltatlanul bánnak vele, kiáll mellette minden társa. Megdöbbentő egymásra rímelése a sorsnak, hogy anno a hetvenes években egyik kiváló darabjukban, a Kőműves Kelemenben Ági játszotta az áldozattá vált, falba épített asszony szerepét.

Kohler Kati

említi ezt az esten. A jelenben ismét áldozatot kíván tőle a homályos törvénykezés, külső szabadságát adja most húszéves kitartó, segítő munkájáért, a magyar anyák szabad szülésének jogi szabályozásáért. Példa nélkül való az embertelen bánásmód, ahogyan a magyar hatóságok bánnak vele. Nem én mondom – a Brit Királyi Bábakollégium ezekkel a szavakkal fogalmazza nyílt levelét. Kint hideg a város. Bent a kávéház átmelegszik a boldog találkozás pillanataitól. Amikor éppen nem kell ezzel-azzal törődnöm, nézem az arcukat, a szemek csillanását, amikor új vendég érkezik, az összeölelkezéseket, amire szükség sincs igazán, mert belül sosem volt elszakadás, hiába annyi év. Csöndes, okos szavak Ágiról. Nincs handa-bandázás, de teljes az egyetértés.

Szövegek a rács mögül

Ági jelen van. Levélben küldött ki idézeteket társainak fölolvasásra. Összedugja fejét a nyelvtanárnő, a színművésznő, a drámapedagógus: ki melyiket mondja majd. Bevonják a férfiakat, vannak „férfi” szövegek, ki kezd, kié a végszó, s közte? Egyszerűen működik. Csöndes, befogadó nézők szállingóznak, akár künn a hópelyhek Próbálom bevezetni őket, bénultan makogok, miért is van ez most itt, talán nem is kellenek a szavaim, minek? Itt minden és mindenki önmagáért beszél. Vági Laci először is kinyitja az addig sejtelmesen titokzatos dobozt, kiveszi belőle maga- faragta művét, Paál Isti barátjuk mellszobrát. Középre teszi. Jelen van. Egyértelmű.

Solténszky Tibor

, a rádiószínház vezetője egy

kitűnő írást hoz Sándor Erzsi tollából

: „Dr. Geréb Ágnest egyebek között foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlansággal vádolják, és a tetejében kuruzslással. Szép. Dr. Geréb Ágnesnek pszichológus- és nőgyógyász diplomája van, és képzett, tehát okleveles szülésznő. Kuruzsló lehet egy olyan országban, ahol minden hétköz- és ünnepnapra jut néhány sámán, több táltos, akiket büszkén mond magáénak az a közeg, amelyik a többdiplomás doktornőt simán lekuruzslózza. Jogi megtámasztással. Ha éjszakánként a TV2-ben tarotkártyából jósolna, vagy tisztánlátónak hirdetné magát, a kutya sem törődne vele, nemhogy a magyar bíróság.”

Van egy üres szék…

Dózsa Erzsi

szentesi drámatanár

Pilinszkyt

idézi: „Amiként kezdtem, végig az maradtam. Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.” Igen, ha nem is olyan rég, mint ők, de tizennyolc éve ismerem Geréb Ágnest: ez ő.

Fehér Ildikó

színművész

Reményik

versével támasztja meg hitünket: „…Ez a magától: ez a Kegyelem.” És bízunk, hogy majd magától feloldja a sors, amit Ágival vállaltatott. Szól a pszichiáter orvos,

Krékits József

arról is, hogy mennyire fontos az újszülött és anyja számára egész további életükre kihatóan, hogy ne válasszák külön őket a születés utáni napokban.

Varga Gyula

gyermekorvos az egészségügyi szakmáról beszél, ami kiállt Geréb Ágnes mögül, de mindig összezár, ha saját orvosairól van szó. Személyes tapasztalata Ági hivatásáról, hogy szakmájának magasrendű ismerője.

Kohler Kati

megküzd a könnyeivel, hat unokája Ágnessel született. Ők így még sok-sok szállal kötődnek egymáshoz. Vele együtt küszködöm, mint annyiszor, most is eszembe jut három csodálatos szülésem Ágival, és közben is a kitartó bizalma, ami megsegített. Van egy üres szék köztük. Aki odaül, Ági által küldött üzeneteket, idézeteket mond el. „Úgy érzem, ha sikerült megértenem ezt a problémát, olyan kielégüléshez jutok, amit az igazság pontosabb megközelítése adhat csak. Biztosan tudom, hogy a tények a barátaim lesznek. „ „Ami a legszemélyesebb, az a legáltalánosabb.” (

Carl Rogers

) Fehér Ildikó és Dózsa Erzsi Anna Kareninát idézi. Borzongatón. „…S a csönd közepén, kétségtelen válaszul az anya kérdésére, egészen másféle hang hallatszott, mint a többi, szobabeli, fojtott, beszélgető hang. Egy érthetetlen módon itt termett, új emberi lény merész, arcátlan, semmire nem hederítő kiáltása volt.” Legvégül

Papp László

tanár csendben és csendet parancsolón odateszi

József Attila

két zseniális mondatát: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” Munkájuk miatt nem tudtak jelen lenni barátaikkal, de egyetértésüket nyilvánították ki:

Ács János, Árkosi Árpád

színházi rendezők,

Dúró Győző

dramaturg. A végén hiányjel marad. Hogy is válhatna egésszé, amikor innen valaki nagyon hiányzik.

„Mi lesz veled, kis tulipán?”

Kint a kávéházban még a találkozás ünnepei, valami mindig elszólít, pedig velük szeretnék lenni, megérezni rezdüléseiket. De fontos a beszélgetés is Nórával, aki Budapestről jött el a rendezvényre, kell a személyesség köztünk, és mindazok közt, akik Ági mellett munkálkodunk. Solténszky Tibor így summáz: „A nosztalgikus élményen túl, amit a találkozás öröme jelentett, mindenki higgadtan, okosan, önmagát odatéve képviselte azt a közös álláspontunkat, hogy ami Geréb Ágnessel történik, az elfogadhatatlan.” S végül még a teljesség is megtörténik, mert ahol csoda van, oda mindig újabb csoda érkezik.

Vági Lőrinc

, nyolcéves ifjú elszavalja fennhangon saját, akkor rögtönzött költeményét a tulipánról és a havazásról. „Mi lesz veled, kis tulipán?” Tényleg? Mi lesz veled? Egyetlen dolog biztos, bármit is próbálnak tenni, téged nem lehet megtörni, a te szárad erősebb a tulipánénál. Hajnal van. Baktatunk haza a furcsa, keserédes öröm, meg én. Advent van. Spirál-út. Pólyában a város. Minden, akár az ártatlanság: hófehér. Beszélő – színpadi est, Grand Café, 2010. december 11. Felléptek: Dózsa Erzsébet, Fehér Ildikó, Kohler Katalin, Dr. Krékits József, Papp László, Solténszky Tibor, Dr. Varga Gyula, Vági László.

Kovács Anita Anna szervező