Ha nem rázza meg életünket egy-egy közeli haláleset, a halállal általában novemberben, a mindenszentek és a halottak napján szoktunk foglalkozni. De az utóbbi időben, úgy tűnik, mind gyakrabban találjuk magunkat szembe a halállal, a modern világ egyik tabutémájával, amelyről akkor beszélünk, ha elkerülhetetlen, akkor is halkan, szorongással, nyugtalansággal telve. Emellett mind gyakrabban szembesülünk halálos kimenetelű eseményekkel, balesetekkel, természeti katasztrófákkal, gyilkosságokkal. A halállal, meghalással foglalkozó tudományág, a tanatológia szakemberei úgy tartják, hogy annak ellenére, hogy nap mint nap, közvetlen vagy közvetett úton, a filmek, a televízió közvetítésével mindenki szemtanúja lehet a halálnak, nehéz szembesülni vele, beszélni róla. A szülőkben, nevelőkben felvetődik ilyenkor a kérdés, hogy a gyerekeket meg kell-e kímélni az olyan szomorú témáktól, mint a halál, a temetés, az elmúlás. Ez még akkor is aktuális kérdés, ha tudjuk, hogy a halál az élet része, ugyanúgy, mint a születés és az öregedés is, ugyanúgy, mint ahogyan az élet és a természet részei a növények, a virágok, a parkok, a sírkertek, a temetők is. Beszéljünk róla, hogy megértsük
A világ számos országában oktatják, felkészítik a halál megértésére, elfogadására az embereket már egészen kisgyermekkoruktól kezdve, óvodai, iskolai oktató-nevelő programok része ez a sokak számára igencsak kényes kérdés. Azért foglalkoznak már az óvodában, iskolában ezekkel a témákkal, hogy a gyerekek, amennyire tudják, megértsék a halál fogalmát, és hogy a felnőtteknek is könnyebb legyen e fájó dolgokról beszélni. A régmúlt időkben, amikor még a természet sokkal közelebb állt hozzánk, az emberek otthon születtek és haltak meg, a gyerekek már egészen kisgyermekkortól kezdve közvetlen kapcsolatban voltak a halállal, a modellek útján való tanulással elsajátították azokat a szokásokat, rítusokat, amelyek a halál, a temetés részei voltak, és nem tűnt olyan nagyon távolinak, ismeretlennek és félelmetesnek a halál. Réges-régen még a karon ülő kicsiket is odavitték a haldoklóhoz elbúcsúzni. Megvolt a gyermekek szerepe a házban, a templomban, a temetésen. Énekelni, imádkozni, szentelt gyertyát égetni, osztogatni a temetés utáni fonottas kalácsot, kiflit, majd segíteni virágot öntözni a síron, beszélgetni, emlékezni azokra, akik meghaltak, és tudni, hogy a rítusok mit jelentenek. Amikor valaki így nő fel, természetesen belenő a halál fogadásába, a halál ismeretébe. Őseink tudták, hogyan kell a gyászolókhoz szólni, tudták, mit jelent a gyász. És mindennek megvolt a miértje. Tudjuk, milyen az, amikor kórházban, de váratlanul hal meg a nagyon közeli hozzátartozó, amikor felkészületlenül, lelki védőpajzs nélkül ér bennünket a halálhír. Felkészülés nélkül pedig nagyon nehéz a halállal találkozni. Pedig az előbb-utóbb mindenkinél bekövetkezik, barátainkat, családtagjainkat veszítjük el, és végül magunk is meghalunk. Mi a tanatológia?
A legnehezebb feladat, az, amikor a gyermekkel kell tudatni valamelyik szülő, nagyszülő halálának tényét. Bennünk, felnőttekben pedig felmerül: hogyan kezeljük mi a halál kérdését? Hogyan segítsük a gyerekeket eligazodni? Mit mondjunk, ha kérdeznek? Szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a gyermekek halállal kapcsolatos problémáira nem tudunk válaszolni, mivel magunk sem tisztáztuk a kérdést. Nem tudjuk, hogy mitől félünk, nem tudjuk, mi történik, nem illik beszélni róla. Vannak, akik egyenesen elutasítják, hogy a halállal foglalkozzanak. Hogy minél könnyebb legyen a gyermekünkkel e nehéz témáról beszélgetni, magunknak is minél többet meg kell tudnunk róla. Ebben segítenek nekünk azok, akik kutatták, tudományos megfigyelés tárgyává tették a halál és a gyász jelenségét. Nagy Mária Ilona 1936-ban mérte fel először, tette kutatás tárgyává, hogyan alakul, hogyan fejlődik a gyermekek haláltudata. (Számos nyugati lexikon szerint vele kezdődik a halál tudományos megismerése, a tanatológia.) Akkori felismerései még ma is érvényesek. Nem szabad kihagyni Polcz Alaine ismert magyarországi tanatológus munkásságát és könyveit sem, amelyek közül kiemelhetjük az Élet és halál titkai címűt, amely megkönnyíti a szülőknek, hogy természetes, egyszerű módon válaszolhassanak a gyermekekben felmerülő kérdésekre. A kevés, gyerekekhez szóló könyv közül kiemeljük a Janó Manó-sorozatban megjelent Victoria Ryan Ha meghal a nagyszülő vagy Ted és Jenny O' Neal Ha rossz dolgok történnek című kötetét, amely sokat segít szülőknek és gyerekeknek megbirkózni a veszteségekkel járó fájdalommal.