A finisébe érkező választási kampányt a Vadaspark kerítése sem állította meg. A SZEGEDma.hu által örökbefogadott pelikáncsapat napok óta türelmetlen szárnycsapásokkal fogyasztotta haladagját, várva arra, hogy végre ők is elmondhassák véleményüket a külvilágban zajló korteshadjáratról és a madártó feletti uralomról. Persze a három jómadár most sem értett mindenben egyet, csak az látszott biztosnak, hal nélkül mit sem ér a pelikánélet. Rózsás gödényeink a vénmadarak nyarát élvezve, az előzetes hírekkel ellentétben, némi unalommal és kissé morcosan fogadták kérdéseimet. Rögvest fény derült az érdektelenség forrására: egy termetes haldarab hevert a madártó partján. Keszeg, Kárász és Don ugyanis korábban élénk eszmecserét folytatott a pikkelyes tetem sorsáról, de már elfáradtak a hosszas szárnylebegtetésben. Így a madártelep sorsát illető nézeteiket is csak csőrhegyről osztották meg velem. „Mindenképpen figyelemre méltó, hogy sikerült a tó teljes partmenti területén elindítanom a mocsárátalakítást, igaz, a gólyák állandóan kelepelnek a felfordulás miatt, de az oroszlánok döntöttek mindenről” – kezdett bele mondandójába Keszeg, le sem véve bal szemét a parton heverő haltetemről. „A röppályák és a szárnyalósávok irányát időben kijelöltem, de a récék nem végeztek a lúdtalpalással. Mint eddigi főpelikán, a további költőszezonban is csak én tudom biztosítani a folyamatos halellátást az összes vénmadárnak. Nélkülem elmocsarasodik a tó partja. A madártónak sem adni, sem elvenni nem tudnak semmit fősasok, mivel az oroszlánok az igazi uralkodók.” „Tűrhetetlen az állandóan átszálló galambok okozta tumultus a madártó felett” – lebbentette meg jobb szárnyát Kárász. „A part menti feltúrások miatt pedig a verebek, a gólyák, de még a bakcsók sem érzik már a szárnyukat. Az iszapot nem lehet megenni! Minden csipogásra, kelepelésre, és hápogásra ezentúl mindkét szememmel egyszerre fogok figyelni. Főgödényként minél több tőkés récét hívok a tóhoz fészket rakni, hogy a tojáshozam az összes csőrösnek jó legyen. A következő költési időszakig minden csőrnek adok csipegetnivalót, és ebben a fősas is támogatott a legutóbbi átrepülésén.” „A lopós verebekből tökéletesen elegem van, főpelikánként a közös takarmányt meg fogom óvni. Én soha nem nyeltem még le más halát” – mondta Don, kissé elfordítva csőrét a halról. „Ugyan még új vagyok itt, de határozottan követelem, hogy a kenguruk által jogtalanul elbitorolt ketrecrészben szüntessék meg a farokméret miatti megkülönböztetést, hiszen ők is két lábon járnak. Haladéktalanul végig kell számolni az összes búzaszemet a nagytálban, a felelős csőrcsattogtatókat pedig azonnal csőrre kell vonni a korábbi szárnycsapásokért.” Pelikánjaink tóparttalan vitáját bölcs nyugalommal szemlélte egy közeli ágon Grün, az erdei fülesbagoly. „Sokan sokfélét elmondtak már a madártó sorsáról, de most éreztem úgy, nekem is bele kell csipognom. Főmadárként nem a dísze, hanem a szolgája leszek az összes szárnyasnak. Az ásóludakkal alkotott csőrszövetségünkkel megmutatjuk, bal szemmel is másképp lehet látni még a zöld borsószemet is.” A kerítésen túl a papagájok kis csapata figyelte a madárvitát. „Nem a főmadárság a lényeg, hanem a sokszínűség” – lebbentette meg zöld szárnyát Málé, az arapapagáj. „Ha beengednek a kerítésen belülre, nemcsak pelikán lesz a tavon, és a magelosztást igazságosabbá tesszük. Még a gilisztáknak is juttatunk, de az odútlan szárnyasok se lesznek magtalanok.” Magukra hagytam hát az egyre hangosabban csipogó, káráló, szárnycsapkodó csőrösöket, hiszen rám a komoly, való világ várt pártjainkkal, politikusainkkal. De jövő héten mindenképp visszatérek a madártóra megszemlélni, ki is vette át az uralmat a pocsolya felett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.