A finisébe érkező választási kampányt a Vadaspark kerítése sem állította meg. A SZEGEDma.hu által örökbefogadott pelikáncsapat napok óta türelmetlen szárnycsapásokkal fogyasztotta haladagját, várva arra, hogy végre ők is elmondhassák véleményüket a külvilágban zajló korteshadjáratról és a madártó feletti uralomról. Persze a három jómadár most sem értett mindenben egyet, csak az látszott biztosnak, hal nélkül mit sem ér a pelikánélet. Rózsás gödényeink a vénmadarak nyarát élvezve, az előzetes hírekkel ellentétben, némi unalommal és kissé morcosan fogadták kérdéseimet. Rögvest fény derült az érdektelenség forrására: egy termetes haldarab hevert a madártó partján. Keszeg, Kárász és Don ugyanis korábban élénk eszmecserét folytatott a pikkelyes tetem sorsáról, de már elfáradtak a hosszas szárnylebegtetésben. Így a madártelep sorsát illető nézeteiket is csak csőrhegyről osztották meg velem. „Mindenképpen figyelemre méltó, hogy sikerült a tó teljes partmenti területén elindítanom a mocsárátalakítást, igaz, a gólyák állandóan kelepelnek a felfordulás miatt, de az oroszlánok döntöttek mindenről” – kezdett bele mondandójába Keszeg, le sem véve bal szemét a parton heverő haltetemről. „A röppályák és a szárnyalósávok irányát időben kijelöltem, de a récék nem végeztek a lúdtalpalással. Mint eddigi főpelikán, a további költőszezonban is csak én tudom biztosítani a folyamatos halellátást az összes vénmadárnak. Nélkülem elmocsarasodik a tó partja. A madártónak sem adni, sem elvenni nem tudnak semmit fősasok, mivel az oroszlánok az igazi uralkodók.” „Tűrhetetlen az állandóan átszálló galambok okozta tumultus a madártó felett” – lebbentette meg jobb szárnyát Kárász. „A part menti feltúrások miatt pedig a verebek, a gólyák, de még a bakcsók sem érzik már a szárnyukat. Az iszapot nem lehet megenni! Minden csipogásra, kelepelésre, és hápogásra ezentúl mindkét szememmel egyszerre fogok figyelni. Főgödényként minél több tőkés récét hívok a tóhoz fészket rakni, hogy a tojáshozam az összes csőrösnek jó legyen. A következő költési időszakig minden csőrnek adok csipegetnivalót, és ebben a fősas is támogatott a legutóbbi átrepülésén.” „A lopós verebekből tökéletesen elegem van, főpelikánként a közös takarmányt meg fogom óvni. Én soha nem nyeltem még le más halát” – mondta Don, kissé elfordítva csőrét a halról. „Ugyan még új vagyok itt, de határozottan követelem, hogy a kenguruk által jogtalanul elbitorolt ketrecrészben szüntessék meg a farokméret miatti megkülönböztetést, hiszen ők is két lábon járnak. Haladéktalanul végig kell számolni az összes búzaszemet a nagytálban, a felelős csőrcsattogtatókat pedig azonnal csőrre kell vonni a korábbi szárnycsapásokért.” Pelikánjaink tóparttalan vitáját bölcs nyugalommal szemlélte egy közeli ágon Grün, az erdei fülesbagoly. „Sokan sokfélét elmondtak már a madártó sorsáról, de most éreztem úgy, nekem is bele kell csipognom. Főmadárként nem a dísze, hanem a szolgája leszek az összes szárnyasnak. Az ásóludakkal alkotott csőrszövetségünkkel megmutatjuk, bal szemmel is másképp lehet látni még a zöld borsószemet is.” A kerítésen túl a papagájok kis csapata figyelte a madárvitát. „Nem a főmadárság a lényeg, hanem a sokszínűség” – lebbentette meg zöld szárnyát Málé, az arapapagáj. „Ha beengednek a kerítésen belülre, nemcsak pelikán lesz a tavon, és a magelosztást igazságosabbá tesszük. Még a gilisztáknak is juttatunk, de az odútlan szárnyasok se lesznek magtalanok.” Magukra hagytam hát az egyre hangosabban csipogó, káráló, szárnycsapkodó csőrösöket, hiszen rám a komoly, való világ várt pártjainkkal, politikusainkkal. De jövő héten mindenképp visszatérek a madártóra megszemlélni, ki is vette át az uralmat a pocsolya felett.
Vágólapra másolva!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.