Közélet

„Komócsin elvtárs öröksége”: árvízi napló 1970-ből

„Komócsin elvtárs öröksége”: árvízi napló 1970-ből

2010. október 5., kedd
„Komócsin elvtárs öröksége”: árvízi napló 1970-ből

Bizalmas pártanyagok, elhallgatott tények is napvilágra kerültek abban az árvízi naplóban, amelyet Komócsin Mihály megyetitkár parancsára kezdtek vezetni az 1970. évi alsó-tiszai árvíz idején. A korabeli dokumentumok alapján összeállított kötetet október 5-én, kedden 16.30-kor a Vásárhelyi Cseresnyés Kollégiumban ismerhetik meg az érdeklődők.

Az elmúlt héten az Alsó-Tisza vidéki árvíz emlékezete címmel nyílt egy 16 tablóból álló vándorkiállítás a Csersenyés Kollégium aulájában. 1970 tavaszától egészen július elejéig a Maros, a Tisza és a Körösök minden addigi magassági rekordot megdöntve, példátlan árvízzel fenyegették Csongrád megyét. A legveszélyeztetettebb települések lakossággát - mintegy 25 ezer főt - '70 május 21-én telepítették ki és helyezetek ideiglenesen Hódmezővásárhelyen és Szentesen. Hódmezővásárhely példát mutatott emberségből, szolidaritásból, amikor mintegy tizenötezer makóit fogadott be a természeti katasztrófa idején. Vásárhelyre költözött a makói kórház, a szociális otthon, a gyermekotthon, és más egészségügyi intézmények, amelyeket a vándorkiállításnak helyt adó kollégium épületében helyezték el négy évtizeddel ezelőtt. A kiállítást rendező és összeállító Csongrád Megyei Levéltár egy emlékkötet is kiadott az évfordulóra

Farkas Csaba

főlevéltáros ötlete alapján, aki az egykori MSZMP Csongrád megyei pártbizottságának archívumában lelt rá az árvízvédelmi naplókra, melyeket

Komócsin Mihály

megyetitkár parancsára kezdtek vezetni. A bizalmas jellegű pártanyagok nyíltan beszélnek azokról a dolgokról, amelyek akkor a sajtóban nem láthattak napvilágot. Beszámol az anyag például két csongrádi katonáról, akik a védekezés során vesztették életüket, de fosztogató csoportokról is olvashatunk a naplóban. A dokumentumok képet adnak arról, miként is működött a gyakorlatban a kádári pártállam, és hogyan fékezték meg az árvizet a szakemberek, a kivezényelt emberek és az önkéntesek. Az október 5-i rendezvényen

Berta Tibor

megyei levéltárigazgató-helyettes és Farkas Csaba főlevéltáros ajánlja a kötetet az érdeklődők figyelmébe. A makói egészségügyi intézmények Hódmezővásárhelyre költöztetését

Rózsa Jánosné Hős Erzsébet

, a Városi és Megyei Tanács egészségügyi osztály egykori vezetője idézi fel. A tárlat október 11-éig tekinthető meg a Cseresnyés Kollégiumban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.