A Jobbik a vandalizmus megfékezésért



A nap huszonnégy órájában működő ügyeleti helyeket hozna létre a belvárosban a Jobbik. A körzet képviselőjelöltje, Makovi Mária szerint a randalírozó fiatalokat csak az állandó járőrözés riaszthatja vissza. A párt polgármesterjelöltje, Keresztúri Farkas Csaba pedig a már állandó felügyeletre szoruló idősek ügyében tervez lépéseket.
Köztudott, hogy nincs nyugodt éjszakája a Szeged belvárosában élőknek.
Makovi Mária
, a Jobbik képviselőjelöltje szerdai, a Sellőháznál tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Tisza-parton és a belvárosi utcákban isznak, randalíroznak a fiatalok, így a klinikákon fekvő betegek sem tudnak pihenni. A Sellőházból is jelezték már neki, hogy minden éjjel ki kell hívni a rendőrséget, a környékbeliek ugyanis nem is mernek rászólni a fiatalokra, mert akkor az ablakaikat is megdobálják.
Erre egy megoldást lát a Jobbik, méghozzá a polgárőrség, a városőrség és az ingatlankezelő rendészeinek a bevonásával három-négy ügyeleti pont kijelölését tervezi. Az említett szervezetekkel felállított közös, huszonnégy órás ügyelet lehet csak elrettentő a fiatalok számára. Hozzátette, hogy az egyik tervezett ügyeleti pont a Sellőházban lenne kialakítva. „Áldatlan állapotnak tartjuk azt is, hogy egy évtizedek óta a belvárosban élő nyugdíjas ugyanannyit fizet bérleti díj címén, mint egy néhány éve itt élő” – erről már a Jobbik polgármesterjelöltje beszélt.
Keresztúri Farkas Csaba
szerint differenciált rendszer kidolgozására van szükség, mely a lakásbérlés évét is figyelembe venné. Egész Szegedet érintő probléma, hogy felméréseik szerint több száz olyan idős ember él Szegeden – köztük sokan a belvárosban – akik segítségre szorulnak, de rokonuk nincs, aki gondoskodna róluk. A városban és környékén nincs olyan intézmény, ahol el lehetne helyezni ezeket az idős embereket méltó körülmények között. A Jobbik polgármesterjelöltje szerint ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell.
