Az utóbbi években Szegeden alig volt olyan beruházás, építkezés vagy rekonstrukció, ami időre elkészült volna. A lakóknak és a környék kereskedőinek, boltosainak, na meg a város polgárainak nagy bosszúságára rendre csúsznak a munkálatok, mindig valami közbejön, hol a hőség, hol a csapadékos időjárás akadályozza az építkezést, hol a pontatlan közműtérképek vagy a közműszolgáltatókkal való egyeztetés hátráltatja a munkavégzést. Ez történt most a Gutenberg utcában zajló, 400 milliós felújítással is. A Sade Magyarország Kft. a szokásos indokokra hivatkozva szeptember közepe helyett csak egy hónappal később végez. Ha elkészülnek a munkálatok, ez lesz Szeged első vegyes forgalmú utcája. A sétálóutcán a gyalogosok és biciklisek élveznek elsőbbséget, de szabályozva autók is behajthatnak majd. Padokat helyeznek ki, őszre pedig a fásítás is megkezdődik. Az építők – saját bevallásuk szerint – úgy igyekeznek behozni a lemaradást, hogy a Gutenberg utcán végig dolgoznak, ami átmenetileg akadályozza csak az ott lakók és dolgozók bejárását, közlekedését. Nos, éppen ezért fordult szerkesztőségünkhöz a Gutenberg utcában lakó Ótott Ferencné Markovits Márta néni. Az idős, beteg hölgy nehezményezi, hogy az ígéretek ellenére a munkálatok alatt csöppet sem zavartalan a közlekedés, sőt Márta néni, aki két gerincműtéten és egyéb operációkon is túl van, nagyon nehezen tud közlekedni, az építési területen csak botladozik a zúzott kövek, kavicsok és árkok között. Eleinte különböző járdaszigeteket, kapaszkodókat helyeztek el, könnyítendő a közlekedést, most már azonban semmi sincs. Csak a környező utcákban tudnak parkolni, s ha éppen bevásárlásból jönnek, bizony nem kis távot kell cipekedve megtenniük. „A férjem 79 éves” – panaszkodik Márta néni – „mindenben segít, amiben tud, de már neki sem egyszerű. Július 15-re ígérték, hogy a három szakaszra osztott munkálatok ezen részét befejezik. Az utóbbi két hétben azonban semmit sem csináltak. Ma éppen megindult egy tológép, meg is örültünk, de azonmód le is állították. Két, végtelenül kedves, készséges és udvarias fiatalember kapirgál előttünk hetek óta, más nemigen történik.” Ótotték azt sem értik, ha már kicserélték a gáz-, víz- és villanyvezetékeket, a szennyvízcsatornára hogy nem gondoltak, azt ugyanis elfelejtették bekötni. Így a munkásoknak, akik nyilván nem tehetnek róla, bontaniuk kellett, amit már megcsináltak, hogy lefektessék és bekössék a szennyvízelvezető csatorna csöveit. Munkavezetővel Ótottéknak nem sikerült beszélniük, a bontásról is a munkásoktól értesültek. Márta nénit a telepítendő fák is aggasztják. Az utca öreg, beteg fáit valóban ki kellett vágni, véli ő is, hogy vihar idején nagyobb baleset ne történjen, de azt már nem érti, 20 év alatt miért nem ültették be a sok foghíjat, akkor nem lett volna ekkora a veszteség. Mivel 70 centiméter mélységben a talajt is kicserélték – föld helyett homokos, sárga, kövecses valamit terítettek szét –, félő, hogy ebben a közegben nem maradnak meg a facsemeték. A környéken lakók számára is az a legbosszantóbb, hogy senki semmiről nem tájékoztatja őket, a munkálatok pedig nem haladnak. Ótotték régebben gyakran jártak Bécsbe, ahol a metróépítés vagy útépítések ideje alatt is biztonságosan megoldották a közlekedést, észre sem lehetett venni, hogy bármi rendkívüli történik. Sógoréknál hogyan tudták ezt megoldani, nálunk meg miért nem? Miért kell egyszerre mindent felbontani, és valóságos tankcsapdává alakítani a belváros utcáit? Márta nénit idézve, a Gutenberg utcában idős, beteg, nehezen mozgó emberek számára, akik még esetleg csomagot is cipelnek, életveszélyes a közlekedés. Még egy ideig, sajnos, az is marad.
