Az Élhető és Lakható Belvárosért Mozgalom elégedetlen tagjai az Árvízi Emlékmű elé hívták a belváros szocialista képviselőjét, Hekáné Szondi Ildikót, hogy ismételten elmondják neki azokat a panaszokat, melyeket 2008 szeptembere óta ismételgetnek. Nevezetesen: egyre élhetetlenebbé válik a belváros, romlik az ott élők életminősége, éjszakánként hangos, részeg, randalírozó fiatalok zavarják meg a lakók nyugalmát, reggelre tele van a Roosevelt téri játszótér cigarettacsikkekkel, hányadékkal és vizeletszaggal, figyelmetlen, duhaj kerékpárosok – fittyet hányva a behajtani tilos táblára – a sétálók között szlalomoznak a Kárász utcán, a kerékpárok kormányától 1 méter magasságban rengeteg helyen le van verve, kiluggatva, összepiszkítva a milliókért felújított gyönyörű épületek lábazata, mindenhol a pusztítás, rombolás, vandalizmus nyomai láthatók. A képviselő asszony válaszában először az írta a civileknek, hogy „sok hasznos javaslat hangzott el, ami továbbgondolkodásra érdemes”, majd ahogy az idő múlásával semmi sem történt, semmi nem változott, újabb megkeresésre újabb válasz érkezett: ”Tájékoztatom majd, milyen lépéseket igyekszem megtenni annak érdekében, hogy javítsunk ezeken az állapotokon.” Eltelt újabb három hónap, és semmi. A civilek megelégelték a hitegetést, és kisebb fajta párbajra invitálták Szondit, aki szerint összetett kérdésről lévén szó, nem kellene egyoldalúan a hatóságok, rendőrök, közterület-felügyelő, városatyák nyakába varrni a felelősséget. Ezeknek a fiataloknak helyet kell találni, ahol együtt lehetnek. Nekik is joguk van az éjszakai szórakozáshoz. Nevelés kérdésének tartja az esetet, miközben Busch Róbert, a civilek képviselője határozottan más véleményen volt. Szerinte mindenkinek joga van a kulturális szórakozásra, de ez már nem az a kategória. Ez már hatósági kérdés, és a felügyelőszervek feladata orvosolni a problémát. Szankciók nélkül nem lesz rend a belvárosban
Makovi Mária, a mozgalom tagja megerősíti, 2008 őszén volt az első lakossági fórum, ahol felvetették ezeket a kérdéseket, de érdemi változás azóta sem történt. Hiába szól a rendőröknek, ha italozó, hangoskodó fiatalok randalíroznak a Kárász utcán, a rendőrök esetleg kijönnek, rászólnak a bandára, majd továbbállnak, és minden folytatódik tovább. Mária szerint a szülő feladata megnevelni a gyereket, de ha a pedagógia kudarcot vallott, igenis be kell vetni a rendőrséget és a területvédelmiseket, intézkednie kellene az önkormányzati képviselőnek is. A rendőrség nem lép erélyesen közbe a közterületen folyó ivászatok ellen, nem büntet, nincsenek elrettentő szankciók. A figyelmeztetés után a fiatalok odébbállnak és isznak, duhajkodnak tovább. A képviselő asszony elmondta, a rendőrség rendelkezik erre vonatkozó statisztikával, és ha a közterületisek nem is, a rendőrök biztos büntetnek. A civilek viszont nem értik, ha be van kamerázva a belváros, hogy nem lehet elkapni és megbüntetni a rongálókat, a randalírozókat, a tilosban kerékpározókat? Rájuk miért nem érvényesek a többség által elfogadott és betartott szabályok, miért nem lehet kiszűrni a renitenskedőket? Közútellenőrzés során minden szabálytalankodó horogra akad, a belvárosban miért nem alkalmazzák ezt a módszert? Mária a minap egy óra alatt 30 elhaladó kerékpárost számlált meg a Kárász utcán, komolyabb balesetnek kell történnie, kérdezi, hogy a hatóságok komolyan vegyék a dolgokat? A vita végén Szondi is elismerte, nem sok változás történt vagy nem érezzük, viszont továbbra is meggyőződése, hogy széles körű társadalmi összefogásra van szükség, és nem csak rendőrségi feladat a jelenség megszüntetése. A gyerekek utat keresnek, s nekünk segítenünk kell abban, hogy megtalálják a saját grundjukat, fogalmazott. Ezzel már Busch úr is egyet tudott érteni, a felnőtteknek kell irányt mutatnunk a fiataloknak, mert ha ilyen céltalanul nőnek fel, érett korukban is csak kóvályognak.