Olvasói levél: Még egyszer az arzénos ivóvízről

„Az Ivóvízminőség-javító Programról őszintén” címmel juttatott el levelet szerkesztőségünkhöz Márta József, okleveles építőmérnök, okleveles vízellátás-csatornázás szakmérnök, vízügyi szakértő a programmal foglalkozó hétfői cikkünkre reagálva.

„A Magyarországon évekkel ezelőtt beindult Ivóvízminőség-javító Program esetében már a kezdet-kezdetén nyilvánvaló volt, hogy a megvalósítás után a lakosságra súlyos terhek várnak. Ezért külön erre a feladatra specializálódott reklámügynökségek segítségével végzik a népszerűsítő kampányt, hogy a nép legalább részben azonosulni tudjon a célokkal. Az Ivóvízminőség-javító Program kereteinek meghatározása során elsődleges volt az EU Csatlakozási Szerződésben kiemelt paraméterek – bór, fluorid, nitrit, arzén – szempontjából történő megfelelés biztosítása, s emellett közegészségügyi indokok alapján az ammóniumtartalom miatti problémák kiküszöbölése. A hazai feladatokat az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X.25.) Kormányrendelet foglalja össze, melynek megalkotásánál a törvényhozók enyhén túllőttek a célon! Olyan értelmetlenül szigorú feltételeket vállaltak be, melyek betartása, illetve megteremtése a víziközművek jelenlegi állapotát és az üzemeltetési körülményeket tekintve lehetetlen feladat elé állítja az üzemeltetőket és a közműtulajdonos önkormányzatokat. Azt senki nem vonja kétségbe, hogy szükség van az ivóvizeink minőségének javítására és a vízbiztonsági intézkedésekre, de nem mindegy, milyen áron! Hogyan jutottunk el idáig? Miért vannak ilyen rossz állapotban víziközműveink? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása nélkül nem léphetünk tovább. A jelenlegi állapotot nem készen kaptuk, ez hosszú éveken, évtizedeken keresztül alakult ki. Magyarországon a közelmúltban, a 80-as években volt jelentős vízműfejlesztés. Már akkor is működtek a vas-, mangán- és arzéneltávolító technológiák. Később ezeket a lehetőségekhez mérten továbbfejlesztették, hatékonyságukat megnövelték. Ezekkel a technológiákkal is 10 mikrogramm alá lehetett szorítani az arzén mennyiségét, ezt saját gyakorlati tapasztalatommal is alá tudom támasztani. A probléma tehát nem a szaktudás hiányában gyökerezik, hanem a működtetés feltételeinek megteremtésében. A vízellátás mindig is stratégiai ágazat volt, melyben a privatizáció előtti időszakban az állami tulajdonban lévő üzemeltetők – 33 vízmű vállalat – mindent megtettek a minőségi szolgáltatásért. A privatizáció után kialakult kaotikus helyzetben, a szétrombolt nagy szolgáltató cégek helyébe temérdek újonnan alakult haszonleső, hozzá nem értő cégecske lépett, melyek tevékenységének egyetlen célja volt: az élősködés. Az üzemeltetésbe csak annyi energiát és pénzt fektettek be, hogy a működőképességet épphogy fenn tudják tartani. Semmi javítás, karbantartás, állagmegóvás és fejlesztés! A vízdíjakból néhány évig jól megéltek, majd mikor már mindent tönkretettek, visszaadták a vízművet a tulajdonos önkormányzatoknak, és angolosan távoztak. Az erősen leromlott állapotokat azóta sem sikerült teljes mértékben felszámolni. Napjainkban a vízmű-üzemeltető cégek száma megközelíti a négyszázat. A szolgáltatás minőségét tekintve igen nagyok az eltérések. A nagy állami vállalatokból létrejött szolgáltató cégek esetében – melyek a teljes vízszolgáltatás kb. 90%-át biztosítják – a helyzet kedvezőbben alakult. Nem olyan tragikus tehát a vízellátás helyzete, mint ahogy azt ránk akarják erőltetni. Általában nem a vízminőséggel van a gond, hanem a nyakunkon ülő, egyre mohóbb és erőszakosabb multinacionális cégekkel, ahol a profit megszerzése sokkal fontosabb szempont, mint a lakosság érdeke. Azok az emberek, akik nem szoktak hozzá az arzénes vízhez, hamarabb megbetegedhetnek tőle, de ezzel együtt azt is el kell fogadni, hogy a generációkon keresztül ilyen vizet fogyasztók szervezete már alkalmazkodott a körülményekhez, és nem ez jelenti a legnagyobb egészségügyi kockázatot. Az is tény, hogy a tengerparti országok lakóira az átlagosnál nagyobb károsanyag-terhelés jut a tengeri halakban és egyéb vízi élőlényekben felhalmozott nehézfémek, arzén, stb. tekintetében. Tehát ha ők Magyarországra látogatnak, nagyobb veszélynek vannak kitéve az esetleges arzéntartalmú víz fogyasztása miatt. Ez elegendő indok az Ivóvízminőség-javító Program beindításához? Korántsem! Semmi nem indokolja a meglévő vízműveink ilyen mértékű átalakítását. Folyamatos tervszerű fejlesztő tevékenységgel, jóval kisebb költség árán elérhető lenne a cél. Ez lehet, hogy nem olyan gyors és látványos, de nem rokkanna bele az ország. Az Ivóvízminőség-javító Programon keresztül már nem lehet jelentősen javítani a szolgáltatott víz minőségén, mert az a vízművek többségénél most is megfelel az előírásoknak. Csak nagyon kis javulást tudunk elérni, nagyon nagy költségen. Ez nem hatékony és nem gazdaságos! Akkor kinek éri meg? Erre a kérdésre egy kis utánajárással könnyű megtalálni a választ, itt most nem részletezem! De mit jelent ez a magyar embereknek, a vízhasználóknak: * Kiszolgáltatottságot, mert a megvalósítás után megnyitják a piacot a multik előtt, akik helyzeti erőfölénnyel fognak pályázni az üzemeltetésre. Többségi tulajdont vagy irányítási jogot szerezve a vízművekben, ők fogják diktálni a feltételeket! * Két-háromszoros vízdíjakat, mert a szolgáltatók a megnövekedett üzemeltetési költségen túl a beruházások amortizációs költségeit is be kell építeni a díjakba! * Megemelt helyi adókat, eljárási díjakat, mert az önerőként felvett hiteleket is a magánembereknek és a helyi vállalkozásoknak kell visszafizetni! * A magyar vállalkozók, beszállítók háttérbe szorulását, mert a multik a saját érdekeltségi körükbe tartozó külföldi tulajdonú cégektől szerzik be a működéshez szükséges anyagokat, eszközöket, gépjárműveket, stb.! * És végül egy icike-picike vízminőség javulást! Kedves honfitársaim! Megéri ez nekünk?” - teszi fel a kérdést

Márta József,

okleveles építőmérnök, okleveles vízellátás-csatornázás szakmérnök, vízügyi szakértő.