A hatóságok hibáztak, de felelős nincs

2006. július 29-én történt a tragédia a szegedi Laposon, ahova a 14 éves Seres Gabriella nagynénjével és annak két gyerekével strandolni érkezett. Tele volt a part fürdőzőkkel, és Seresék is azt gondolták, hogy itt engedélyezett a fürdés.

A két lány, noha nem tudott úszni, belement a vízbe. Elkapta őket az örvény, fuldokolni kezdtek, egy mellettük fürdőző lány sietett a segítségükre. Egyikőjüket kimentette, de Gabriellát elsodorta az ár. Holtestét néhány napra rá a határ túloldalán, Martonos környékén találták meg a halászok, és a hatóságok még aznap el is hantolták a magyarkanizsai temetőben. A szülők több mint két hétig keresték gyermeküket, és csak hosszú utánajárást követően sikerült felderíteniük, hol nyugszik. Földi maradványait nem kis bonyodalom után sikerült exhumálniuk és Magyarországra szállítaniuk. Az ügy büntetőjogi része 2007 januárjában lezárult, a Csongrád Megyei Főügyészség megrovásban részesítette a nagynénit, a szülők azonban nem nyugodtak bele lányuk elvesztésébe, ezért pert indítottak, mert szerintük a szegedi polgármesteri hivatalt és az alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi igazgatóságot is felelősség terheli. Az elsőfokú ítélet indoklása szerint „a területen található táblák a fürdés tiltása, illetőleg megengedése vonatkozásában nem voltak egyértelműek.” A bíróság ennek alapján megállapította, hogy a polgármesteri hivatal és a vízügy „közrehatottak a baleset bekövetkeztében”, ám azt leszögezte, hogy a gyász önmagában nem alapozza meg a nem vagyoni kártérítést. A bíróság szerint ezt csak tartós, nyomot hagyó lelki sérülés tette volna indokolttá, azt azonban orvosszakértői vélemény nem állapította meg.

30% hatósági felelőséből 10% lett

Gabriella édesapja,

Seres Lajos

nem érti, miért csak az esemény bekövetkezte után 22 hónappal hallgatták őt meg az igazságügyi orvosszakértők. Különben is, alig 20 percig tartott a vizsgálat, a két orvos pedig Lajos élettársát,

Tímeát

, aki két és féléves kora óta nevelte Gabriellát, és végig a párja mellett volt - tehát pontosan tudta, hogyan viselte meg a tragédia -, meg sem hallgatták. A család fellebbezett, de február 22-én a Szegedi Ítélőtábla másodfokú határozatában helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Czirják Lászlótól

, a család ügyvédjétől megtudtuk, a másodfokú bíróság is megállapította, hogy az első- és másodrendű alperesek mulasztása a baleset bekövetkeztében közrehatott ugyan, de nem olyan súllyal, mint azt az elsőfokú bíróság megállapította. A 30%-os közrehatást a bíróság 10%-ra mérsékelte. Az ügyvéd szerint ez nevetséges. A másodfokú bíróság azt is megállapította, hogy a felperes személyiségi jogai sérültek, amiért kompenzáció illetné meg, hiszen a hozzátartozó elvesztése személyiségi jogot sért, sérül ugyanis a hátramaradottak családi kapcsolathoz való joga – nem kísérheti végig lányának fejlődését, a gyermek felnőttkori életében nem vehet rész, illetőleg nem számíthat idős korában gyermekének támogatására. Önmagában azonban – folytatja az ítélet ismertetését Czirják László – a hozzátartozó elvesztése nem elegendő a kártérítés megállapításához, ehhez szükséges - úgynevezett - többlettényállás, azaz a károsult részéről egy olyan hátrány bizonyítása, amely kártérítéssel kiküszöbölhető, vagy mérsékelhető.

Ne a bíróság döntsön a fájdalomról

Seresék fellebbezésében új dokumentumot csatoltak az apa pszichés állapotáról, arról, milyen mértékű hátrány érte gyermeke elvesztése okán, a bíróság azonban nem fogadta el érveit. Az indoklásban az olvasható, hogy Seres Lajos esetében az emberi személyiség testi vagy lelki életminőségének hátrányos megváltoztatása nem állapítható meg. A család ezek után úgy döntött, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságához fordul felülvizsgálati kérelemmel, és újabb orvosi vizsgálatot kezdeményezve, új szakértői véleményt próbálnak beszerezni, ami alapján perújításra kerülhet sor. Seresék a polgármesteri hivatalra a legdühösebbek, hiszen semmiben sem voltak a segítségükre sem erkölcsileg sem anyagilag, hogy a Vajdaságban megtalált kislányukat hazahozassák, és itthon újra eltemethessék. „Ne a bíróság döntse már el, mennyire viselte meg a páromat a kislánya elvesztése” – érvel Tímea, Lajos élettársa. „Én éltem vele, és láttam, mit szenvedett és hogyan fogyott le ötven kilót.” A szülők csak azt szeretnék, ha a hivatalok beismernék hibájukat, és figyelembe véve fájdalmukat, őszinte részvétet nyilvánítanának. Tímea is pszichiátriai kezelés alatt áll, munkát nem kap, a család élete derékba tört, mégsem adják fel, addig mennek, amíg igazukat be nem bizonyítják. Seresék azt sem értik, ha első fokon a bíróság 30%-ban találta hibásnak a hatóságokat, majd másodfokon ezt 10%-ra csökkentette, hogyan lehetséges, hogy ennek ellenére senki sem kapott semmilyen büntetést.

Seresék 8 milliót kértek

Felkerestük az Atiköviziget is, ahol Pusztainé Koppány Csilla, a szegedi vízügyi igazgatóság jogtanácsosa segített eligazodni a jog útvesztőiben. Szerinte a fürdést engedélyező tábla át volt húzva piros csíkkal, csak valaki megrongálta. Hogy ki és mikor, az nem derült ki. A jogtanácsos szerint különbséget kell tenni vagyoni és nem vagyoni kártérítés között, a kettőt szét kell választani. Seresék 8 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetését kérték. Az ítélőtáblának az volt a véleménye, hogy közeli hozzátartozó elvesztése önmagában nem alapozza meg a nem vagyoni kártérítés iránti igényt. Plusz körülményt kellett volna bizonyítani a felperesnek, ami az ő társadalmi beilleszkedését, életkörülményeit olyan nyomatékkal megváltoztatta a haláleset miatt, hogy azt a bíróság is kellőképpen értékelni tudja. Pusztainé véleménye: ha a vagyoni kártérítés szabályaiból indulunk ki, akkor esetleg egy másik per folyamán lehetne hivatkozni az ítélőtábla által megállapított 10%-os felelősségre, milyen vagyoni kára származott a felperesnek (utazási költségek, a kihantolás, majd az újratemetés kiadásai, DNS-vizsgálat költségei stb.). A jogtanácsos megerősítette, már a sajnálatos eset előtt két évvel sem lehetett fürdeni a Laposon. Az ominózus tábla az előző időszakból maradt ott, csak le volt ragasztva, így jelezve a tiltást. A vízügyeseknek nincs kapacitásuk arra, hogy naponta figyeljék a táblát. A folyó teljes belterületén tilos a fürdés, főleg a hidak közelében. Ez a fő szabály. Nyáron, kánikulában az emberek mégis gyakran megmártóznak a Tiszában, a magas büntetésekkel való ijesztgetés sem tántorítja el őket. Ez viszont nem a vízügyesek jogköre. Valóban nem, de Sereséket ez vajmi kevéssé vigasztalja.