A várossal perben álló kereskedők pavilonjait advent éjjelén
bontatta szét, szállíttatta el a piac üzemeltetője
, s mára, alig másfél hónap alatt tényleges munkaövezetté alakult át a parkoló, valamint az Anna és az Irén csarnokok közötti terület. Piaci körsétánkkal először a hátsó bejáratnál próbálkoztunk, ahol egy információs tábla segíti a piacra igyekvőket, merre is az arra – ám utóbb kiderült, hogy bizony nem arra. Ha az Irén vagy az Anna csarnokok valamelyikébe, a Csillag börtön felől közelítve szeretnénk eljutni, akkor a parkoló felé kell mennünk, át az új elrendezésű árusítóhelyek melletti „ösvényen”, a kerítés mentén, majd tovább a húsos csarnok mellett - csakhogy ott szembesülünk azzal, hogy nincs "mellett". A tábla hiába jelzi az utat, a csarnok azon részét ugyanis teljesen szétszedték, kerítéssel azt is lezárták. Csak a csarnok két oldalsó be- és kijáratát használva juthatunk el célállomásunkra, néhol igen balesetveszélyes körülmények között. A másik irányból indulva az ember még tanácstalanabb, mert a kerítésen át a távolban, a parkoló kocsik mögött látja az árusokat, de látja azt is, hogy a csarnok mellett nem tud elmenni. „Látom, önök a piac felől jönnek, merre lehet odajutni? Meg kell kerülnöm az egész teret?” – kérdezi egy idős néni tőlünk, miközben mi az információs táblát fényképeztük. Vele együtt indulunk vissza a piacra, zöldséget veszünk és kérdezősködünk.
„Csak kérdések vannak, de tömegével” – mondja Irénke, akinél a burgonyát szoktam vásárolni. „Nekem megvan a véleményem arról, hogy kinek volt ez az egész jó, de nem mondom el, nem akarom, hogy megírja” – folytatja, és hiába kérlelem tovább, nyugtatgatom, hogy a teljes nevét, ha kéri meg sem írom, hiába. Nem akar bajt – teszi hozzá. Mikor licitálni lehetett az asztalokra, ő már látta, hogy a pénzről szól az egész, ami pedig itt a Marson megy, az nem a kisemberek, hanem a nagyok érdekeinek kedvez – fűzi tovább sejtelmesen mondatatait. „Fél év múlva lehet, hogy már 50 kilométerrel arrébb viszem az árut…” – mondja, miközben visszaadja az aprót.
Az épülő nagycsarnok közel 400 asztalára 2009 júniusában tartottak egy licitet, ahol a legnagyobb összeget ajánló árusok kaphatták a legjobb helyeket. Sokak szerint ez már egy bújtatott áremelés volt, holott többször elhangzott, hogy a nagycsarnok felépítésével nem fog változni az asztalbérlet, amely a licit idején egyébként havi 17 ezer 800 forintra, féléves bérlet esetén 89 ezer forintra rúgott. „Én licitáltam, a 65. voltam a sorban, több mint ötvenezret fizettem” – árulta el az egyik kereskedő, akitől egy kiló sárgarépát vettem. „Én ismerem azt a zöldségest, nézze, ott árul a sátor végénél, aki 800 ezer forintot adott az asztalért, de nem fog erről nyilatkozni, biztos lehet benne” – tudtuk meg Nagy Ágnestől, aki elmondta azt is, hogy ő bizony nem tudott licitálni, és nem is akart. Ő megvette fél évre az asztalhelyet, amely most 97 500 forint volt. Az továbbra is kérdéses, mi lesz a sorsa, ha felépül az új csarnok; egyébként számára kétséges, hogy egy őstermelőnek akad több százezer forintja, amivel a legjobb asztalhelyeket megvásárolhatja. „Így legalább lehet majd tudni, hol árulnak a viszonteladók és hol az őstermelők” – hajol közelebb mosolyogva Ágnes szomszédja. Arról pedig már ketten mesélnek, hogy micsoda tülekedés volt itt hajnalban, kapunyitáskor, mikor a parkolóban az új asztalhelyeket elfoglalták. A kofák szinte szaladtak, olyan volt az egész, mint egy burleszkfilmben.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.