Közélet

Hajléktalan Télapó – Szolidaritás Éjszakája + VIDEÓ

Hajléktalan Télapó – Szolidaritás Éjszakája + VIDEÓ

2009. november 19., csütörtök
Hajléktalan Télapó – Szolidaritás Éjszakája + VIDEÓ
Mindannyian felelősek vagyunk a köztünk élő személyekért – halhatta bárki, aki a Szolidaritás Éjszakájának megnyitóján a Dugonics téren sétált. A fedél nélkül élők problémáira minden év novemberében ezzel a csendes-dalos eseménnyel próbálják felhívni a figyelmet a szervezők, vallási és civil csoportok. Idén a Katolikus Egyetemi Lelkészség mellett a Karitász, a Védegylet, a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete, a Református Egyetemi Lelkészség, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Bajai úti és az Indóház téri hajléktalanszálló és az Esélyek Háza segített közelebb hozni a polgárokhoz utcán élő társaikat.

150 ágy és matrac és szerzetesi vacsora

A fedél nélkül élők száma 400-600 körüli, de sajnos ez évről évre nő – tudatta portálunkkal több, az utcán is dolgozó szociális munkás. Nagyon sok pszichiátriai beteg kerül utcára, emelkedik a szenvedélybetegek, a drog és játékgép miatt hajlék nélkül maradók száma, az állami gondozottak közül is az utcán kötnek ki fiatalok, a lakásmaffia áldozataként pedig számos idős ember kerül az utcára. „A bajai úton két szálló működik, az átmeneti 20 férőhellyel, havi tízezer-ötszáz forintért, és a krízisszálló, ami csak éjszakára fogad vendéget, tusolási és mosási lehetőséggel térítésmentesen” – tudtuk meg a Humán Szolgáltató Központ szociális munkásától, Joó Magdolnától. „Utóbbiban 53 fix ágy van, de nagy hideg esetén szivacsokkal még 10-12 főt be tudunk fogadni. A Moszkvai körút 3. szám alatti éjjeli menedék 50 férőhelyes. Az Indóház téren az átmeneti szálló közel 30 főnek ad egy évig állandó lakhelyet és 9 nőnek van lehetősége éjszakai szállást igényelni. Nappal pedig az Algyői út 3-ban lehet melegedni.” Szálláshely van tehát, sokan mégis az utcát választják, féltik szabadságukat, holmijukat és bizony gyakran alkoholproblémák miatt maradnak távol a meleg hajléktól. Kamill atyától, a ferences szerzetestől megtudtuk, hogy a Mátyás téren a szerzetesek októbertől egészen májusig osztanak reggelit és vacsorát, 300 ember van nyilvántartva listájukon.

3 millió szegény és a közöny

A megnyitón részt vett több politikus is, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke – aki lelki támaszként bibliát osztott a hontalanoknak, a karitatív szervezeteknek pedig négy nagyméretű termoszt a teaosztáshoz –, Farkasné Pocsai Blanka és Juhász Gyula szegedi képviselők. A beszédek során megtudhattuk, hogy ma Magyarországon közel 3 millió ember él a létminimum közelében, és már 230 ezer ember van munka nélkül. „Az embereknek nem lehet már személytelenül kezelni a számokat, többek között erre is megtaníthatja a Szolidaritás Éjszakája az idelátogatót. A közöny sajnos a legjellemzőbb hozzáállás” – mondta Juhász Gyula, aki hozzátette azt is, hogy ez probléma nem pártkérdés függvénye, hanem egy közös ügy, amire megoldásokat kell keresni. Az est folyamán a szervezők több sátorban gyűjtöttek és osztottak, ruhát, ételt, italt. Égett a tűz, együtt beszélgettek, zenéltek, táncoltak a hajléktalanokkal az egyetemisták és a civilek, de akár vért is adhattak a kilátogatók. Paravánokon fényképkiállítás és jó néhány utcán élő poéta művébe is pillantást nyerhettünk.

Télapó lassan 20 éve az utcán

„Lépjél százat, de valakiért még egyet kellene!” – hangzott fel egy strófa az egyik hajléktalan saját verséből, miután a politikusokat követve mikrofon elé lépett. De vajon kinek mit jelent az az egy plusz lépés – szólhatna a kérdés a hallgatóság soraiból. „Én adnék munkát nekik, van is rá ötletem, érdekli?” – kérdezte mellettem Török Miklós. „Újra visszahoznám az utcára az utcaseprőket. Mert bizony néhány évtizede még rendszeresen seperték a belvárost, nem is volt annyi szemét, mint most. Hiába azok a kis locsolóautók, meg a főállású parkrendezők. Az nem ugyanaz. Ráadásul a parkoló autók között csak egy utcaseprő varázsolhat tisztaságot.” A munka megteremtése, lehetősége bizony talán kiemelheti néhányukat az embertelen sorból, de ehhez nekik is akarniuk kell – s ebben a szociális munkások is egyetértenek –, mert a szenvedélybetegeket másként nem lehet rábírni a változásra. T. András szerint – akit mindenki csak Télapóként ismer az utcán –, nehéz élet az övé is, mégis minden esetben a személytől függ, hogy túléli-e, lezüllik, vagy esetleg ki tud mászni a hideg, sáros gödörből. Télapó 1940-ben született, elvált feleségétől, majd az érettségiző fiához tért vissza Szegedre, és ismét összekovácsolódott a család. A fiú egy balesetben meghalt, az anya pedig röviddel a gyermeke halála után egy betegség miatt követte fiát. A férfi alól a nevelt gyereke adta el a lakást, így került albérletbe, utcára, átmeneti szállókra, tanyára, majd ismét utcára. 1991 óta járja ezt a kálváriát. Üveget gyűjt, takarít itt-ott feketén, ebből van egy kis jövedelme, és vannak állandó segítői is. Az italt megissza, de sosem vitte túlzásba, elmondása szerint ez az alapja annak, hogy az erő megmaradjon. „De most megyek a TIK elé csikket gyűjteni, mert a szakállam miatt nem tudok sodorni” – köszönt el Télapó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.