Aradi emlékezés a hősökre – Csongrád megyeiekkel

Október 6-án 160 éve végezték ki végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 tábornokát és főtisztjét, Pesten pedig
Batthyány Lajost
, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Határokon innen és túl az ő emléküket idézték meg a nemzeti gyásznapon. Az aradi vértanúk emlékünnepsége kedden délelőtt szentmisével kezdődött az aradi minorita templomban. A misét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta. Az egyházi méltóság az egykori tábornokok életének utolsó pillanatait idézte fel dokumentumok, visszaemlékezések alapján. Ezt követően a vértanúk obeliszkjénél, az egykori vesztőhelynél helyezték el az emlékezés koszorúit többek között a Damjanich-leszármazottak, az országos és helyi RMDSZ, a magyar kormány, Magyarország bukaresti nagykövetsége, kolozsvári főkonzulátusa, pártok, civil szervezetek, iskolák képviselői. Csongrád megyéből ott volt a megyei önkormányzat képviseletében
Magyar Anna
közgyűlési elnök. Megjelent a szegedi Jobbik elnöke,
Tóth Péter, Rácz Tibor
alelnök, valamint
Tímárné Horváth Magdolna
, az MDF szegedi szervezetének elnöke. A hivatalosan bejelentett koszorúzást után ki-ki maga róhatta le kegyeletét, volt, aki egy szál virággal, és akadt, aki égő gyertyával hajtott fejet az emlékmű tövében. A magyar és Székely himnusz eléneklésével zárult az évfordulós ünnepség. Délután a Megbékélés Parkjában, a Szabadság-szobornál folytatódott a megemlékezés. Itt mások mellett
Markó Béla
, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke mondott beszédet. Az ünnepségen
Nógrádi Zoltán
országgyűlési képviselő is részt vett.