„Morális kérdés volt ott lenni a Kossuth téren”

A több évtizede zenei pályán lévő, mégis szűkebb réteg által ismert és elismert Waszlavik Lászlóval az újszegedi Rendezvényházban tartott koncertje előtt beszélgettünk az életét meghatározó népzenei gyökerekről, környezettudatos gondolkodásról, hagyományőrzésről, jótékonysági és politikai szerepvállalásáról.

„Tűzvarázs a Nap tiszteletére” címmel szervezett Szent Iván-napi programot Rendezvényház Kht. és az „Ötágú Síp” Kulturális Egyesület. Ennek keretében az érdeklődők meghallgathatták

Barna Gábor

egyetemi tanár néprajzi előadását a nyári napfordulóhoz kapcsolódó pogány és keresztény hagyományokról, részt vehettek

Waszlavik Petőfi Velorex László

koncertjén és az azt követő moldvai táncházban, amit a nap szokásaihoz híven tűzugrás követett.

- Kísérleti zenének nevezi, amit játszik. Ez az egyéni stílus miből alakult ki?

- Gyerekkoromban legnagyobb hatással a népzene és az apám által énekelt magyar nóták voltak rám. Ezek a népzenei gyökerek mindig megmaradtak bennem, akármilyen zenét játszottam is. A 70-es években Bulgáriában hallottam először olyan utcazenei előadásokat, amikben jól felfedezhetők voltak az ottani népzenei alapok. Ezután kezdtem én is olyan zenei kísérletekbe, amik főként az akkori sablonos könnyűzene elleni lázadásként készültek. A zenekaraimban is próbálkoztam az újításokkal. A VHK (Vágtázó Halottkémek) tagjaként én vezettem rá őket, hogy érdemes volna a sámáni vagy táltosi hagyományokra alapozni a zenéjüket – ezt később meg is tették. A Beatrice együttesben éppen azt a másfél évet töltöttem, amikor az illegalitásba kényszerültek. Emiatt

Nagy Feróék

elmentek külföldre szerencsét próbálni, én pedig egyedül maradva megpróbáltam a saját zenémet játszani. Ehhez először is megalapítottam a Csigabiga nevű mesezenekaromat, a cenzúrának pedig – mivel muszáj volt beadni előre a dalszövegeket – 30 népmese szövegét küldtem el. Itt végre megtaláltam a saját hangomat, ötvöztem a jazzt az operával és a punkkal, s persze mindezt átszőtte a népzene. Rengeteg improvizációt alkalmaztunk a színpadon, sőt a népzenei feldolgozásokban egy idő után elektronikus alapokat is használtunk.

- Manapság is elég sokan próbálkoznak a népzene átdolgozásával, több-kevesebb sikerrel és igencsak eltérő stílusban. Önnek mi a fontos egy újragondolt muzsikánál?

- Az átdolgozások lényege, hogy az autentikus alapokat valami új hangzással, más hangszerekkel adjuk elő. A magyar népzenét azért nehéz átdolgozni, mert ezek a régen kialakult, főként vonósokra hangolt dallamok teljesen tökéletesek. Én azzal próbálkozom, hogy a magyar tájegységek zenéjét úgy játsszam el tangóharmonikán, hogy közben az adott táj hangulatát, szellemét is igyekszem átadni a hallgatóknak. Ez a hangszer elég szokatlanná teszi ezeket a dallamokat, de engem pont ez a kísérleti jelleg motivál. Ma már valóban sokan érdeklődnek a különböző műfajú feldolgozások után, és úgy tűnik, a rockzenei változatokra fogékonyabb a fiatalság. Szerencsére nálunk nem olyan divathullám-szerűen működik a népzene felfedezése és bemutatása, mint nyugaton az ún. world music vagy világzene, ami valószínűleg hamarabb lecsenghet, mint ennek hazai feldolgozásai.

- Mindig kiemelt hangsúllyal kezelte a hagyományőrzést, kiemelten a népzenei hagyományok megőrzését.

- A Magyar Hagyományőrző Világszövetség tagja vagyok, mert úgy gondolom, hogy a régen történteket, kulturális értékeinket meg kell őrizni és át kell adni az utánunk jövőknek. A magyar népzenében sok nemzet zenei elemei fedezhetők fel, például a moldvai zenében ott van a hajdani török udvari muzsika hangzásvilága. Ezeket az idegen helyről átvett elemeket a magyar zene beolvasztotta, sajátjává tette. Ebből a szempontból

Hamvas Béla

szerint egyedül az Alföld és Erdély nevezhető függetlennek, egyedinek, a többi tájegységre túl sok külső hatás sugárzott be az évszázadok alatt. A népi kultúrában a zene mindennek megmutatta a helyét; tudták, hogy az életben milyen arányban szükségesek a katonadalok, a szerelmes dalok vagy mondjuk a betyárdalok.

- Úgy tudom, az életében a környezettudatos gondolkodás is fontos szerepet kapott: víz mellett él, csónakkal közlekedik, bioházat épített magának…

- Némiképpen kényszerből, de régebben 12 évet éltem egy tanyán, a világtól távol, ahol nem volt áram, csak amit én fejlesztettem magamnak, és vizet is csak a kútból húzhattam magamnak. Az ott szerzett tapasztalatokat felhasználtam, amikor felépítettem a saját bioházamat. A lakás félig a föld alatt van, ez a hangszigetelésen kívül a hőszigetelésben is sokat számít. Van napkollektorom is, a wc-t is komposztálásssal alakítottam ki - valóban környezettudatosan élek. A Duna mellett, Szentendrén lakom, így a vízi élet meghatározó számomra. Sokat evezek, csónakon, kajakon, kenun – ez is gyerekkoromból ered, mert akkor a tutajépítés, fatörzsön evezés a mindennapokhoz tartoztak. Sokára tanultam meg úszni, de azóta kialakítottam 16 új úszásnemet, most pedig éppen egy kétéltű biciklit építek, amivel át tudok majd kelni a folyón. A vízi élet rendezi az ember életét, gyógyító hatással van ránk. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbálja ezt megtapasztalni!

- Más jellegű tevékenységet is vállalt: pár éve a leukémiás gyerekek segítésére létrejött segélykoncert művészeti fővédnöke lett.

- Egy leukémiából felgyógyult ismerősöm keresett meg az ötlettel, ugyanis a felépülése után elhatározta, hogy hasonló sorsú gyerekeken szeretne segíteni. A szakmai védnökséget egy főorvos vállalta, én a zenei szervezésben segítettem, és fel is léptem 2006-2007-ben Leukémia Fesztivál – Segélykoncert a leukémiás betegekért elnevezésű jótékonysági rendezvényen. A koncertek mellett elindult egy interneten terjesztett lemezkiadás is, amihez a szakma legjobbjai csatlakoztak, így szépen gyűlik a pénz ennek a nemes célnak a támogatására.

- Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után a Kossuth téri események, tiltakozások emblematikus figurájává vált. Dalt is írt a történtekről, ami aztán „Kossuth tér induló” címen vált ismertté. Hogyan keveredett bele a politikai eseményekbe?

- Számomra morális kérdés volt az ottani jelenlét. Én nem pártok mellett állok ki, nem politizálok direkt módon – inkább úgy fogalmaznék, hogy akikkel egyetértettem, azokhoz mindig elmentem zenélni. A művészeknek nem a külső jelszavakhoz kell igazodni, mi egy belső hangra hallgatunk. A politika más időléptékkel mér, mint a művészet: a politika hamarabb elévül, mint az arra esetleg reagáló művészet. Erre jó példa a Kossuth tér induló című dalom, amelynek szereplői azóta már mind eltűntek a politikai porondról, a dal mégis megmarad. Most írjam át más szereplőkre? Nem érdemes, inkább maradjon ez egy dokumentuma az akkori eseményeknek. Az állandó tüntetés, mint stratégia egy idő után kimerült, más taktikára volt szükség. Amikor ez nyilvánvalóvá vált, én is visszavonultam onnan és zenével kezdtem foglalkozni. Egy ideje a Kárpátia zenekarral koncertezem országszerte, és ugyanezeket az értékeket képviselem ott is, amikor a színpadon állok. Ezt más, de sikeresebb harcmodornak érzem. A morális alapállásom nem változott, csak a módszer, amivel megközelítem az embereket.