Történelem - máig

Magyarországon 1948 és 1989 között a kommunista diktatúra idején Rákosi Mátyás, és a nála alig jobb Kádár János vezetésével az elvtársak ávósokkal, pufajkásokkal, besúgókkal hálózták be az egész magyar társadalmat. Moszkvából irányított rendszerük a hazugságra épült, s lényege nem volt más, mint a Szovjetunió érdekeinek föltétlen és hatékony kiszolgálása. A kommunizmus áldozatainak sora azonban nem zárult le 1989-ben.

2000 óta a kommunizmus áldozatainak emléknapja február 25. 1947-ben ugyanis a polgári politikai hagyományokat követő és a két évvel korábban a választásokon a szavazatok több mint felét megszerző Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát,

Kovács Bélát

ezen a napon fogták el szovjet karhatalmisták és hurcolták a Szovjetunióba. A kommunista diktatúra kiépítői ekkor már a látszatra sem adtak: vád és eljárás nélkül került fogságba a kisgazda mozgalom egyik vezetője. Kovács Béla a Pécs melletti Patacson született 1908-ban. Szegény kisparaszti családból származott. Négy elemi és polgári iskolai év után mezőgazdasági tanfolyamokat végzett, majd pincérként dolgozott. 1926-ban megnősült, s a felesége révén szerzett és az általa gyarapított földeken gazdálkodott (1945-ben mát mintegy harminc kataszteri holdon). Az 1930-as években csatlakozott a keresztény világnézeti alapon álló, ugyanakkor a dolgozó parasztság megélhetésének biztosítását, a földreformot és a szociális igazságtalanságok fölszámolását követelő Független Kisgazdapárthoz. Ezután előbb a párt Baranya vármegyei főtitkára, később országos főtitkárhelyettese lett. Politikai pályájának fölfelé ívelése a második világháború után vette kezdetét. 1944 és 1947 között több fontos kormánypozíciót is betöltött (belügyminisztériumi államtitkár, földművelésügyi miniszter). 1946 februárjában lemondott a miniszteri posztról, s mint főtitkár erejét a kisgazdapárt szervezésére fordította, s nem sokkal később a párt lapja, a Kis Újság főszerkesztője lett. 1947. február 25-én a szovjet hatóságok letartóztatták, és bírósági tárgyalás nélkül húsz év kényszermunkára ítélték. Csak 1955-ben tért vissza Magyarországra, azonban továbbra is házi őrizetben volt, s csak 1956 májusában szabadulhatott ki. Több nyelvet is (az oroszt és a németet) elsajátított a fogságban. Az 1956. évi forradalom napjaiban az ismét megszervezett FKGP elnökévé választották. Október 26. és 31. között földművelési miniszter, november 2. és 4. között államminiszter volt

Nagy Imre

kormányában. A kényszermunkatáborban és a börtönben Kovács Béla megismerkedhetett a kommunista diktatúra embertelen módszereivel. Ennek hatására megbetegedett, fizikailag és lelkileg megtört ember lett és az 1956 után ismét berendezkedő diktatúra fölhasználta: országgyűlési képviselő lett, s a falvakat kellett járnia és a szövetkezetesítés mellett agitálnia. Az állandó félelem, a folyamatos üldözés és megfigyelés fölmorzsolta erejét, súlyos szívbetegségben halt meg 1959. június 21-én. Természetesen nem csak Kovács Béla volt a kommunizmus áldozata, hanem rajta kívül több millióan világszerte. Magyarországon 1944 vége óta - mióta a szovjet csapatok megjelentek a trianoni állam határainál - tervszerűen és tudatosan készült a Moszkvából vezérelt kommunisták elszánt kis csoportja a hatalom mielőbbi átvételére (ezen moszkoviták közé tartozott többek között

Rákosi Mátyás, Révai József, Gerő Ernő,

Nagy Imre is). 1947-ban csalással megnyerték a parlamenti választásokat, 1948-ban minden polgári ellenzéki pártot fölszámoltak, de nem engedték önállóan működni a baloldali Szociáldemokrata Pártot sem. 1949-ben már csak a Rákosi vezette Magyar Függetlenségi Népfront indíthatott jelölteket az országgyűlési választásokon, s ekkor bevezették a szovjet mintájú alkotmányt is. 1950-ben az ezer év alatt kialakult magyar közigazgatást is szétverték - átszervezték szocialista módon - és bevezették a tanácsrendszert. Magyarországon 1948 és 1989 között a kommunista diktatúra idején Rákosi Mátyás, és a nála alig jobb Kádár János vezetésével az elvtársak ávósokkal, pufajkásokkal, besúgókkal hálózták be az egész magyar társadalmat. Moszkvából irányított rendszerük a hazugságra épült, s lényege nem volt más, mint a Szovjetunió érdekeinek föltétlen és hatékony kiszolgálása. A kommunizmus áldozatainak sora azonban nem zárult le 1989-ben. Napjainkban is nyögjük valamennyien Kádár János országának szörnyű örökségét: az államadósságtól a megkopott nemzeti öntudaton keresztül gulyáskommunista pszeudokonformizmus iránti nosztalgiáig.