Ezerkilencszázötvenhat Szegeden – napról napra

Szegeden már október 20-án, a forró hangulatú MEFESZ-gyűlésen fölmerült egy városi tüntetés gondolata, de ennek nem látható következményeitől tartva a jelen lévő oktatók erről még le tudták beszélni a fiatalokat. Ám a budapesti hírek hallatán Szegeden is tüntetés szervezésébe fogtak az egyetemi-főiskolai hallgatók október 23-án a kora esti órákban a Juhász Gyula Diákotthonban. Este fél 8 körül indult a menet a Dóm téren át a városközpont felé. A Dóm téren már kétezer fős volt a tömeg, s a városi lakosság is csatlakozott a tüntetőkhöz...

Nem csak az október 16-án megalakult MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) követeléseivel szimpatizálók vettek részt a demonstráción: 23-án a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) - a MEFESZ létrejöttét megelőzően ez volt az egyetlen legális ifjúsági szervezet - este hét órakor összevont taggyűlést tartott az egyetemen, majd ezt követően a tagok csatlakoztak az időközben a Széchenyi térre érkezett tömeghez. Itt hallgatták meg

Gerő Ernő

kihangosított rádióbeszédét, melyben a pártvezető elítélte a demonstrációt, és nacionalistának nevezte a tüntetőket.

Szegeden békés maradt október 23.

Az izgatott légkörben a tömeg ide-oda hömpölygött a Tisza-part és a Széchenyi tér között, de a tüntetés a budapestitől eltérően, ahol sortűz dördült, békésen zárult este tizenegy óra körül. A budapesti eseményekről a szegediek először hajnalban a rádióból szerezhettek tudomást. 24-én a szegedi hídon már szovjet páncélosok vonultak a romániai körletekből a főváros irányába, de Szegeden csak átvonultak. Az újszegedi hídfőnél ugyanakkor légelhárító ágyút állított fel a hatalom. Október 24-én Szegeden újabb tüntetésre került sor, ahol a városi lakosság nagy számú részvétele ellenére még a MEFESZ-é maradt a kezdeményező szerep. A karhatalom ugyanakkor erőszakkal igyekezett a tüntetést feloszlatni. Október 25-én újabb nagy arányú demonstrációra került sor, a tüntetők a hídon is átvonultak. 26-án erős mozgolódást lehetett tapasztalni a városban, újabb tüntetés kezdődött, mely szervezésében az egyetemisták ekkor is nagy aktivitást mutattak. A Széchenyi teret ugyanakkor lezárta a Hodosán-zászlóalj. Levegőben lógott a tragédia lehetősége.

Halálos áldozat a Takaréktár utcában

Az események egyik főszereplője,

Perbíró József

jogászprofesszor - aki már a MEFESZ-gyűlésen is ott volt - így emlékezik a történtekre: „A Takaréktár utcánál már láttam a felvonulók szakadatlan sorát, a Széchenyi téren pedig a kordont vont katonaságot, amely lábhoz tett fegyverrel fenyegető helyzetet mutatott. Rohanva érkeztem az egyetemi tanács ülésére. Majdhogynem lihegve mondtam el, milyen veszélyes helyzet van alakulóban. Gyorsan döntöttünk. Én vállaltam a fegyveres beavatkozás megakadályozását,

Baróti Dezső

, az egyetem rektora,

Nyíri Antal

, a bölcsészkar dékánja és

Korpássy Béla

, az orvosi egyetem dékánja pedig felkerekedtek, hogy a menet élére állva valamiképpen megakadályozzák a tömeg és a katonaság összecsapását.

Halász Gyula

főhadnagy jelentkezett, és felsőbb parancsra hivatkozva azt válaszolta: ha a tömeg áttöri a kordont, ő végrehajtja a lövésre szóló parancsot. Mire én visszarohantam az egyetemre, a Széchenyi téren már minden a feszültség tetőfokán állott. Megtudtam, hogy az egyetemiek álltak a tömeg élén, s kezüket csatárláncként egybefogva megkísérelték a Takaréktár utcának a Széchenyi téri torkolatában a tömeget visszatartani, hogy ne menjen neki a csőre töltött fegyvereknek. Hasztalan, a tömeg előrenyomult, a figyelmeztető lövés eldördült." Az egyik lövedék valószínűleg gellert kapva

Schwartz Lajos

fiatal munkás életét oltotta ki közvetlenül a menet élén alkotott csatárlánc mellett. A tömeg a holttestet az egyetem Ady téri épületébe vitte, ahol a lépcsőfordulóban ravatalozták fel. Hetekig látszottak itt a vérnyomok. Rövid időre kijárási tilalmat rendeltek el. Schwartz temetése már a forradalom győzelmét követően, nagy tömeg részvételével, október 31-én rendben zajlott.

Szegeden is győzött a forradalom

Október 27-én Szegeden is győzött a forradalom. Mindez békésen zajlott, sem a régi hatalom vezetőit, sem az ÁVH tagjait nem érte semmilyen önbíráskodás. Megalakult a Városi Forradalmi Bizottság, az elnökségbe bekerült a már említett Perbíró József az egyetemet képviselve, de tagja lett a MEFESZ képviseletében Ács Vilmos főiskolai hallgató is. Október 29-én alakult meg immáron Perbíró József vezetésével a Forradalmi Nemzeti Bizottság, amely a város új, választott önkormányzati testületeként működött. A Szeged Népe című lap november 4-én közölte a Szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottság felhívását, melyben felszólították az egyetemi hallgatókat, csatlakozzanak az egyetemi zászlóaljhoz, mert „a nemzetőrségben való részvétel minden hallgatónak hazafias kötelessége". Az eseményekhez tartozik, hogy a szegedi egyetem felhívást intézett a világ összes egyeteméhez, amelyben az universitasoktól azt kérték, „álljanak mellénk abban a törekvésünkben, hogy hazánk függetlensége és a béke helyreállítása (...) mielőbb biztosíttassék." A felhívást a szegedi Széchenyi Rádióban angolul, franciául és németül is beolvasták.

Szovjet tankok a Széchenyi téren

A szovjet csapatok már november 4-én és 5-én nagy számban átvonultak Szegeden Baja irányába, de csak november 6-án a déli órákban szállták meg a várost. Megtörtént Szeged csomópontjainak páncélosok általi megszállása. Számottevő ellenállásra - leszámítva a színházból leadott sorozatlövéseket illetve a fémipari vállalat munkástanácsának elnöke részéről a Kossuth Lajos sugárút irányából leadott lövéseit és kézigránátjait - nem került sor. Ebben szerepe volt a realitásokat felismerő Perbíró professzornak, aki arra kért mindenkit, kerülje el a felesleges vérontást. Ennek ellenére a szovjetek a tankjaik ágyúcsövét demonstratív szándékkal a városháza elnöki szobájára irányították, a kommunista restauráció pedig Perbíró józanságát később letartóztatásával és életfogytiglani börtönbüntetésével „hálálta meg".