Nyomozás a szegedi focipályák ügyében


Pályázati mutyi, szerződés aláírás nélkül, lemaradt tiltás
Fotók: Gémes Sándor
Portálunkon már több cikkben is foglalkoztunk a Szeged város sportkoncepciója mögé bújtatott ingatlancserével, melynek keretében a Szeviép cégcsoport szeretne hozzájutni a SZVSE sportegyesület frekventált helyen álló területéhez komoly városi segítséggel, az ingatlan valós értékének a töredékéért. A recept: a cég a városvezetéssel előre egyeztet, hogy a városi stadion eladására a közeljövőben írjanak ki egy pályázatot, majd közösen meggyőzik a SZVSE sportegyesületet, hogy konzorciumban vegyen részt ezen a pályázaton, amit megnyernek, és létrejöhet a cserebere, ami mindkét félnek jó lesz. A SZVSE átköltözhet a Szeol-pályára, amit a Szeviép kicsinosít, és ad még 230 millió forintot a működtetésre. A Szeviép ezért a közel egymilliárd forintért megkapja a vasutas sportegyesület ingatlanját. A város pedig a stadionjáért kapott pénzt beolvasztja az uszodaépítésbe, és hálából közgyűlési többséggel a Szeviép új ingatlanjáról leveszi az elidegenítési tilalmat, ezután a SZVSE-pálya már nem csak sportcélra hasznosítható.
Milliárdokat kapavágás nélkül: nyomozás
Ez utóbbi momentum az, amiért az egész hercehurca létrejött, mivel az ingatlan becslések szerint így akár a háromszorosáért is értékesíthető. A Szeviép kapavágás nélkül nyerhet az üzleten akár kétmilliárd forint értékű földrögöt és fűcsomót. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya egy bejelentés alapján a fent vázolt ügymenet miatt eljárást folytat ismeretlen tettes ellen, a Btk. 225. paragrafusába ütköző és aszerint minősülő jogtalan hátrányt okozó hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Egyedül nem megy

Le van írva, hogy tilos!?
A SZEGEDma megkereste
Nógrádi Tibort
, az Együtt a Szegedi Labdarúgásért szurkolói mozgalom – a bejelentéseket benyújtó szervezet – vezetőjét, akit a napokban tanúként hallgattak ki Kecskeméten.
„A telekátjátszással kapcsolatos bejelentésünket az Országos Rendőr-főkapitányságra küldtük, összeférhetetlenségre hivatkozva” – nyilatkozta Nógrádi. „Onnan – szokásos eljárásként – a szomszédos megye nyomozói szervéhez irányították a papírokat. Nem akartunk ilyen barátságtalan eszközhöz folyamodni, de úgy éreztük, hogy ha a város nem kíván foglalkozni aggodalmunkkal a stadion és a szegedi futball jövőjével kapcsolatban, akkor nincs más lehetőségünk csak a törvénytelenségek feltárása. Ha például a stadionból jogtalanul levágnak telekrészeket, akkor többek között állampolgári kötelességünk is megtenni a szükséges lépéseket. Nem beszélve szeretett sportágunk védelméről.” Nógrádi Tibor elmondta, hogy a leválasztás azért szabálytalan, mert a sportpályán 2013-ig elidegenítési és terhelési tilalom van, ami azt is jelenti, hogy nem lehet megrövidíteni egy négyzetméterrel sem. Információnk szerint a város nem kérte e tilalom feloldását. Ami miatt a bejelentést tették, hogy a telek tulajdoni lapjára nincs átvezetve e tilalom, és ez már komoly probléma...
Az ingatlanügy további részleteit hamarosan olvashatják egy következő cikkben, ahol megpróbáljuk megszólaltatni a város és az érintett cég képviselőit is.