
A miniszterelnök újabb videóüzenetben figyelmeztetett: Brüsszel a háború útját választotta, miközben Európának a béke felé kellene fordulnia.
Orbán Viktor a közösségi médiában közzétett videóüzenetében élesen bírálta az Európai Unió háborús politikáját. A miniszterelnök szerint miközben Amerika már „befordult a béke feliratú utcába”, addig Brüsszel továbbra is a konfliktus útját járja.
Mi már ott vagyunk, várakozunk vagy próbálunk eredményt elérni. A brüsszeliek viszont még mindig a háború feliratú táblát követik
– fogalmazott Orbán. Példaként említette a 72 órás túlélő csomag tervét és az Ukrajnának küldött újabb pénzügyi támogatásokat, amelyek szerinte nem a békét, hanem a harc folytatását szolgálják.
A kormányfő hangsúlyozta: az Európai Parlament vitáiban nyíltan kimondják, hogy Európa sorsa az ukrán frontvonalon dől el – ez pedig Orbán szerint veszélyes és hibás gondolatmenet.
Ukrajna ezt a háborút nem tudja megnyerni
– mondta, majd hozzátette: az Európai Unió bővítése nem lehet háborús eszköz, mert az EU alapja nem más, mint a béke.
Az Európai Unió a béke terve, egy béketerv. A bővítés, a tagság megadása egy új tagállamnak a békét kell, hogy szolgálja, nem pedig a háború folytatását
– hangsúlyozta a miniszterelnök, egyértelműen állást foglalva amellett, hogy Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása nemcsak irracionális, hanem veszélyes is Európa jövője szempontjából.
A magyar kormány továbbra is a béke oldalán áll, és a miniszterelnök videója világos üzenet Brüsszel irányába: a háborúval nem Európa jövőjét építjük, hanem a pusztulását gyorsítjuk. A tagságot nem harci eszközként, hanem a stabilitás eszközeként kellene értelmezni – ahogy azt a közösség eredeti céljai is megkívánják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.