Hírzóna

Izrael szárazföldön is megtámadta Libanont

Izrael szárazföldön is megtámadta Libanont

A hadsereg addig folytatja műveleteit, "amíg el nem éri háborús céljait".

2024. október 1., kedd
Izrael szárazföldön is megtámadta Libanont

Az izraeli hadsereg kedd hajnalban bejelentette, hogy korlátozott katonai műveleteket indított Libanonban, az izraeli határ mentén.

 

A hadsereg közleménye szerint az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadnak. Az X közösségi felületen közzétett tájékoztatás szerint pontos felderítési információkon alapuló, célzott szárazföldi razziákról van szó.

A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják - tették hozzá. Olyan célpontokról van szó, amelyek a határhoz egészen közeli településeken helyezkednek el, és "közvetlen veszélyt jelentenek az észak-izraeli közösségekre" - áll a közleményben.

Megerősítették azt is, hogy a hadsereg addig folytatja műveleteit, "amíg el nem éri háborús céljait", és továbbra is mindent megtesz az izraeli polgárok megvédése érdekében, továbbá azért, hogy az északi térségekben lakók visszatérhessenek otthonukba. Izrael már az elmúlt két hétben rendszeres légitámadásokat indított az Irán támogatását élvező Hezbollah ellen Libanonban.

Joáv Galant védelmi miniszter hétfőn jelezte, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah elleni "háború következő szakasza", amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését. Az izraeli hadsereg szóvivője hétfő este megerősítette, hogy a határhoz legközelebb eső három izraeli települést zárt katonai területnek minősítették.

Az amerikai külügyminisztérium nem sokkal a hivatalos izraeli közlés előtt beszámolt arról, hogy Izrael korlátozott hadműveletekről tájékoztatta libanoni területen.

 

Nyitókép: AFP/Fadel Itani

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.