Hírzóna

Szijjártó Péter: a világgazdaság fekete éveiben is hatalmas sikereket ért el az ország

Szijjártó Péter: a világgazdaság fekete éveiben is hatalmas sikereket ért el az ország

2023. december 5., kedd
Szijjártó Péter: a világgazdaság fekete éveiben is hatalmas sikereket ért el az ország

Magyarország a világgazdaság fekete éveiben is hatalmas sikereket ért el, ami annak köszönhető, hogy a kormány az ellenzék nyomása ellenére kitartott addig eredményes gazdasági stratégiája mellett - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala

 

A tárcavezető a TDK Hungary Components Kft. friss beruházásának bejelentésén aláhúzta, hogy a japán tulajdonosi hátterű vállalat a Gyármentő Program segítségével fejleszti szombathelyi üzemét. Az állam által körülbelül 1,5 milliárd forinttal támogatott, 3,5 milliárd forintos értékű projekt keretében hőszivattyúrendszert és napelemeket telepítenek Szombathelyen, ahol a több mint harminc országban jelen lévő vállalat számos autóipari megrendelő számára állít elő termékeket - tájékoztatott.

 Majd úgy vélekedett, hogy újabb elismerése a hazai gazdaságnak és munkavállalóknak, valamint a TDK és Magyarország közti partnerségnek, hogy a vállalat nemrég magyarországi jelenléte megerősítéséről döntött.

Az utóbbi években válságról válságra bukdácsolt a világ, teljességgel megbomlott az eddigi status quo, s új gazdasági korszak kezdődött, a krízisek nyomán pedig Európában több helyen is tömeges munkanélküliség alakult ki, gyárakat zártak be.

Leszögezte: mindennek ellenére Magyarország a világgazdaság fekete éveiben is óriási sikereket ért el, tavaly megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja, és idén is új csúcsok várhatók mindhárom területen.

 

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ez hogyan lehetséges, hogyan lehet az, hogy a világgazdaság szenved, közben pedig a világgazdaságba mélyen integrálódott magyar gazdaság rekordokat dönthet. Úgy, hogy egyik válság során sem adtuk fel az eredeti gazdasági stratégiánkat, nem váltottunk vissza a 2010 előtti válságokat előidéző, segélyalapú gazdaságpolitikára, hanem maradtunk a beruházásokat ösztönző, munkahelyek létrehozását támogató stratégiánál.

Arra emlékeztetett, hogy a pandémia alatt az állam 300 mintegy milliárd forinttal támogatta a vállalati beruházásokat, ami 253 ezer munkahely megmentéséhez járult hozzá. Majd az ukrajnai háború által okozott nehézségekre tekintettel meghirdették a Gyármentő Programot, amelynek keretében a vállalatok energiafüggetlenségének erősítését segítik elő. 

Összesen 140 vállalat számára mintegy 150 milliárd forintnyi támogatást helyezünk ki annak érdekében, hogy minél nagyobb mértékben saját maguk állíthassák elő az általuk felhasznált energiát.

Borítókép: Szijjártó Péter Facebook oldala

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.