Szeged és Szentes is új buszokat kapott


A Volánbusz járműállománya tizenkét darab Credobus Econell 12 típusú autóbuszokkal gazdagodott Csongrád-Csanád vármegyében.

A legkorszerűbb Euro 6 környezetvédelmi besorolású motorral vannak ellátva a dízelüzemű autóbuszok. A beszerzéssel 4 százaléka újult meg a járműállománynak, az átlagéletkor 10,2 évről 9,2 évre csökkent.
A Csongrád-Csanád vármegyébe érkezett 12 autóbusz közül 7 darab került a szegedi, öt pedig a szentesi telephely állományába, így ezek a két város vonzáskörzetében állnak forgalomba.
A hazai gyártású járművek nettó ára 858 millió forint volt. Légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozókkal rendelkeznek. A járműveket tartós mikrobiológiai védelemmel látták el, azaz járványvédelmi megelőző kezelésen is átestek.
A belső tér felületkezelése egy magyarországi kémiai fejlesztésen alapuló fotokatalitikus védőbevonattal történt, mely a fény segítségével éri el a kívánt hatást. Az eredmény egy magas szintű higiénés környezet, amely megóvja a társaság utasait és munkavállalóit az egészségügyi kockázatoktól. A kezelést egy év múlva megismétlik.
Már a 2500. új autóbusz is megérkezett a MÁV-Volán-csoport jármű-fiatalítási programjának keretébe. Az elmúlt 5 évben a közel 6000 darabos járműállomány már több mint 40 százalékát lecserélte a közlekedési társaság.
Csongrád-Csanád vármegyében 557 autóbusz-vezető 36 helyi és 87 helyközi vonalon szállítja az utasokat, ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy közel 55 millió utazásról gondoskodnak évente.
