Hírzóna

David Pressman a szuverenitásvédelmi törvényt is támadja

David Pressman a szuverenitásvédelmi törvényt is támadja

Kovács György
2023. december 6., szerda
David Pressman a szuverenitásvédelmi törvényt is támadja

Az új szuverenitásvédelmi törvénnyel - amelyről nemzeti konzultáció is indul - a kormány megakadályozná, hogy külföldi pénzből finanszírozzák a kampányokat. A jogszabály emellett létrehozza a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely titkosszolgálati eszközökkel is kutathat a külföldről érkező kampánypénzek után. Az amerikai nagykövet kiakadt, amiért a guruló dollárokat megfékezné a kormány.

PRESSMAN, David
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI. 

 

David Pressman nagykövet az Amerikai Kereskedelmi Kamarában mondott beszédet, azonban a gazdasági témától teljesen elrugaszkodva, elkezdte bírálni a magyar jogalkotást is a Telex beszámolója alapján. Beszédében azon értetlenkedett, a magyar kormány miért véli a több milliárdos ellenzéki támogatást a kormány megbuktatására tett kísérletként. 

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt, és annak tervezett jogkörét először riasztónak nevezte, majd azt állította, „emellett a törvénytervezet mellett Moszkva külföldi ügynöktörvénye enyhének és szelídnek tűnik.”

Ezt követően ennél is jobban elrugaszkodott David Pressman a gazdasági fórumtól: bírálni kezdte a gyermekvédelmi törvényt, illetve problémaként hozta fel L. Simon László menesztését is.

 

 

Lázár Jánost is említette

Az építési és közlekedési miniszter novemberben kemény üzenetet küldött a magyarországi külföldi építőipari cégeknek, amellyel kapcsolatban az amerikai nagykövet "figyelmeztetett", hogy szerinte hatással lehet a külföldi befektetésekre a kijelentés.

Lázár János szerint lejárt az ideje a francia és német építőipari megszállásnak.

Lázár János kijelentette, hogy vissza kell foglalni a magyar építőipari piacot, a Nyugatnak pedig tudomásul kell vennie, hogy Magyarország gazdagabb és erősebb akar lenni. Úgy fogalmazott, hogy lejárt az ideje annak, hogy a magyarok alárendelt partnerek, és hogy a német és francia cégek megszállják a hazai építőipart.

Kár kilincselni politikusoknál, üzletembereknél, a legegyszerűbb, ha értékesítik a vállalkozásaikat a magyar államnak, magyar vállalkozóknak, és leteszik a lantot

- üzente meg a miniszter. Később konkrétan nevesítette a nemzetközi cementgyártókat. Rámutatott, hogy az új paksi atomblokk építési szakaszba lépett. Elképesztő mennyiségű betonra lesz szükség, ennek az egyik alapanyaga pedig a cement. Az mondta, nem tartható az a helyzet, hogy nincs magyar tulajdonban cementgyár. Kihangsúlyozta:

Az elképzelhetetlen, hogy a tízmilliárd eurós paksi építkezésből ne részesedjen a magyar építőipar. 

Van véleménye Önnek is témában? Várjuk levelét: velemenyszegedma@mediaworks.hu


 


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.