Hírzóna

November 20: gyermekek jogainak világnapja

November 20: gyermekek jogainak világnapja

Márton Andrea
2023. november 20., hétfő
Fotó: iostephy
November 20: gyermekek jogainak világnapja

A gyermekek világnapján kékbe borul az ország a gyermekbántalmazás ellen. A világon évente egymilliárd gyereket sújt szexuális, fizikai vagy érzelmi erőszak, és közülük 40 ezren válnak gyilkosság áldozatává az UNICEF adatai szerint. A legtöbb gyermekbántalmazás rejtve marad, így akár rendszeresen ismétlődhet. Pedig mindannyian segíthetünk megvédeni a gyermekeket.

1989. november 20-án fogadták el az ENSZ gyermekjogi egyezményét. Ezért ez a gyermekek jogainak világnapja.

November 20: gyermekek jogainak világnapja

Össztársadalmi válsághelyzetekben, háborúkban, polgárháborúkban, gazdasági krízisekben vagy éppen világjárványokban megugrik a gyermekek elleni bűncselekmények száma és köztük a súlyos bűncselekmények száma a tapasztalatok szerint.

A gyerekeknek a család, az otthon, az iskola vagy a helyi közösség kínálja a legnagyobb biztonságot. De ugyanitt éri őket a legtöbb és esetenként a legsúlyosabb bántás is.

Ahogy az UNICEF fogalmaz:

sok gyerek számára az erőszak ismerős arcot visel

A szexuális bűnelkövetésnél köztudottan vannak sokkal gyakoribb gyerekek elleni bűncselekmények. A szülők és gondviselők gyakran fegyelmeznek pofonnal, veréssel, mert velük is így tettek, és más módszert nem ismernek. Az is gyakori, hogy a felnőtt saját sikertelenségüket és csalódottságukat vezetik le gyerekeik bántásával.

Bármi legyen is az indok vagy a magyarázat, ezt elfogadni nem lehet. Hazánkban törvény is bünteti nálunk. Jó okkal teszi, mert a bántalmazás fizikai és lelki sebeket okoz a gyermekeknek. Befolyásolhatja a későbbi családi kapcsolatait, fenntartva ezzel az erőszakspirált.

Magyarország mellett másik hatvan ország tiltja még a gyermekbántalmazás minden formáját. Az UNICEF adatai szerint viszont az 5 év alatti gyermekek 91%-a él olyan országokban, ahol az otthoni testi fenyítés nem jogellenes. A 2-4 éves gyermekek 75%-át a szülő vagy gondviselő rendszeresen fegyelmezi erőszakkal. 1,1 milliárd szülő vagy gondviselő gondolja úgy, hogy a testi fenyítés a fegyelmezés szükséges formája.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.