Attól, hogy valaki szereti sushit és a mangát, még nem lesz turanista
Ablonczy Balázs történész új kötetét mutatták be Szegeden. A magyar turanizmus mozgalma meglepően modern volt saját korában, később azonban az elvesztett világháború hatására új irányt vett.
Keletre, magyar címmel jelent meg
Ablonczy Balázs
történész legújabb kötete. A Párizsi Magyar Intézet volt vezetője, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) oktatója, a Trianon 100 kutatócsoport vezetője munkájában a magyar turanizmust mutatta be 260 oldalon. A Szegedi Tudományegyetem könyvtárában tartott bemutatón a Bölcsészettudományi Kar oktatói,
Bencsik Péter
adjunktus és
Balázs Péter
docens kérdezték a kötet szerzőjét. „Attól, hogy valaki szereti a sushit, a mangát, még nem válik turanistává, de ha ezt azzal indokolja, hogy azért kedveli, mert a japánok a magyarok rokonai, akkor már igen” – fogalmazta meg dióhéjban az ideológia jellegzetességeit a történész. Úgy gondolja, a baranta divatja, a rovásírás újbóli népszerűsítése, az Attila-szobrok ötlete nem a semmiből jött az utóbbi évtizedekben, igény mutatkozik napjainkban is a fiktív, vagy valós magyar múlt felé fordulás iránt. Ezt „kvázi válságjelenségnek” tartja, amelynek okai a rendszerváltást követő évek, a gazdasági és társadalmi nehézségek. Megjegyezte, nem látja problémának például a Kurultaj rendezvény megtartását, amellyel kapcsolatban egy osztrák turkológus „szörnyülködött” egy nyugat-európai konferencián. Franciaországban, Nyugat-Európában számtalan hasonló programot tartanak, ahol például középkori páncélos vitézek jelennek meg. Egyedül a Kurultajon „árukapcsolással” megjelenő politikai üzenetek szerepe lehet kérdéses.
Napjaink „keleti nyitása” azonban nem a semmiből jött, jelentős politikai hagyományokat említhetünk meg előzményként, mert a turanizmus létrejötte is egy XIX. század eleje óta fennálló dilemmához köthető. „Ha a végső kérdést feltesszük, kimondhatjuk, kétségkívül van feszültség a magyar nyugati irányú fejlődés kétszáz éve és a magyarság keleti eredete között – erre reflexió a Turáni Szövetség” – mondta a kutató. Úgy látja, az I. világháború végéig modern irányzatnak számított a magyarság rokonait keleten kereső turanizmus, amely kortársa volt a feminizmusnak, a kubizmusnak. Más népek között is megjelentek hasonló eszmék, elég csak a pánszlávizmusra gondolni. Politikai szempontból ugyan kudarcokkal teli volt a turanizmus, de több jelentős művészre is hatott, például
Medgyaszay István
építészre,
Toroczkai Wigand Ede
iparművészre,
Egry József
festőre. Ma a gödöllői művésztelepet sokan „hippi táborként” próbálják beállítani, pedig ez a kép távol állt a valóságtól, elég csak
Nagy Sándor
festőt említeni, aki a hírhedt antiszemita
Endre László
egyik legfontosabb levelezőpartnere volt, s egyik levelében azon „reményének” adott hangot, hogy bízik benne, a Gellért-hegy tűzhányóvá alakul, s ellepi (a forradalmak után baloldalinak tekintett) Budapestet.
Az I. világháború előtt a turanizmus ideológiáját jelentős orientalisták, értelmiségiek, műgyűjtők és politikusok erősítették. A „szeretettel gyarmatosítást” hirdették, azaz egy angoltól, franciától eltérő, nem kizsákmányoló kapcsolatrendszert - a néhol 600 milliósnak, máskor dupla ekkorának nevezett - turáninak tartott népekkel. Igaz, valójában e mögött is rejlett bizonyos gazdasági haszonszerzés szándéka. Az ő lobbijuknak köszönhetően érkezhettek bolgár, török diákok tanulni Magyarországra, s a turanisták keze volt abban is, hogy 1915-ben a török szultánról neveztek el utat Budapesten. Trianont követően viszont a magyar imperializmus eszméjéből a magyar frusztráció ideológiájává vált, mert az ország csalódott a Nyugatban. A szervezet több részre bomlott a '20-as években, előfordult, hogy verekedés tört ki az irányzatok hívei között. Az orientalisták kiváltak, de így is olyan jelentős tudósok töltöttek be vezető szerepet a mozgalomban, mint
Teleki Pál
vagy
Cholnoky Jenő
, s a Turáni Szövetség egészen 1945-ig az Országházban működhetett. A szervezet külföldi kapcsolatait a külügyminisztérium is kihasználta, de nem követték azt a külpolitikai irányvonalat, amelyet javasoltak.
Néhány furcsa életutat is bemutatott könyvében a szerző.
Békássy Flóra
még feministaként indult, a világháború után azonban új keresztnévvel, Gyöngyiként a „legvadabb vércsoportelemzők” egyikévé vált. A II. világháború után részben jogosan, részben alaptalanul a mozgalmat összemosták a szélsőjobboldallal, de búvópatakként megjelentek az államszocializmus éveiben is az eszme hívei. Ablonczy Balázs elárulta, igyekezett empátiával viszonyulni a témához, még azokkal kapcsolatban is, akiknek a nézetével nem értett egyet. Teleki Pálhoz kötődő kutatásai során találkozott először a témával, amely szép lassan „beszippantotta”, s 24 levéltár, gyűjtemény anyagát tekintette át. Ha minden szerencsésen halad, hamarosan angol és francia nyelven is olvasható lesz a kötet.
Milyen szegedi vonatkozásai vannak a turanizmusnak? Hogyan kapcsolódik Jerney János, Dorozsma híres szülötte a perzsa kultúrához? A szerzővel készült, hamarosan megjelenő interjúnkban, ezekre is választ kaphatnak az olvasók.
