Sport

Labdarúgás: kibrusztolta a három pontot a HFC a Tápé ellen + FOTÓK

2013. november 3., vasárnap
Labdarúgás: kibrusztolta a három pontot a HFC a Tápé ellen + FOTÓK
hfc_tape21_gs

Végig harcos mérkőzésen a hazai Hódmezővásárhely FC nyert egy góllal a Tápé ESK ellen a Csongrád megyei I. osztály 12. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A találkozó vásárhelyi rohamokkal kezdődött, aminek eredményeként már a 8. percben vezettek

Dezső Ferenc

tanítványai, miután

Hatvani József

egy látványos emeléssel bevette a kissé rosszul helyezkedő

Kispéter Zoltán

kapuját. (1-0) A vendégek védői még fel sem fogták szinte a történteket, már újra ziccer adódott a HFC előtt,

Konc Adrián

vezethette üresen a labdát a büntetőterület közepéig a bal oldalon, de lövése a kivetődő tápéi hálóőr, majd a kapu felett is elszállva hagyta el a játékteret. A folytatásban áttolódott a két tizenhatos közötti területre a játék, egyik fél sem tudott komolyabb helyzetet kialakítani akcióból. A Tápé egalizálhatott volna félórányi játékot követően, de a

Péter Sándor

beadására érkező

Szűcs Krisztián

a kapu torkából sem tudott eredményes lenni. A mérkőzés folyásiránya a szünet után sem változott érdemben, a HFC szinte a semmiből duplázta meg előnyét, amikor egy kontrát követően

Szabó Márk

lőtt a hálóba Kispétert is kicselezve.(2-0) Tíz minutummal később

Pócs Tamás

még a kapuba tekert egy vele szemben elkövetett szabálytalanság okán megítélt szabadrúgást (2-1), mindez azonban csak a szépségtapasznak bizonyult, miután az utolsó 30 percben a Tápé csak elvétve jutott el

Vasas Gábor

őrhelyéig. A győzelemért járó három pont révén a 12. forduló után is a Hódmezővásárhely áll a tabella élén, míg a Tápé a múlt heti UTC elleni meccs után újabb rangadót bukott.

Hódmezővásárhely, 150 néző
2013.11.03., 13.30
Hódmezővásárhelyi FC
Tápé ESK
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Bartucz Tamás, asszisztens: Csamangó Tamás, Fodor Lajos
2
-
1

A megyei I. osztály 12. fordulójában:

Hódmezővásárhelyi FC - Tápé ESK 2-1 (1-0)

Hódmezővásárhely, 150 néző. Vezette: Bartucz Tamás (Csamangó Tamás, Fodor Lajos).

Hódmezővásárhely:

Vasas - Jesenszki, Antal, Kökény, Marton, Varga R., Keller (Nagy 70'), Konc (Huszka 82'), Szabó (Rácz 88'), Varga M., Hatvani.

Vezetőedző:

Dezső Ferenc.

Tápé:

Kispéter - Szűcs, Szélpál (Dávid 86'), Cindel, Papdi (Vangel 54'), Pócs, Németh, Bárkányi (Fröhlich 57'), Márki (Cseh 61'), Péter, K.Tóth.

Vezetőedző:

Paksi Péter.

Gólszerzők:

Hatvani (8'), Szabó (55'), ill. Pócs (65').

Sárga lap:

Varga R. (45'), Szabó (63'), Antal (80'), ill. Péter (80'), Németh (90+1'). Dezső Ferenc:

"Küzdelmes meccet játszottunk, talán azt mondhatom, javult a csapatjátékunk, de a helyzeteink kihasználása katasztrofálisan ment. Ennek köszönhető, hogy csak két gólt szereztünk, mindent összevetve azonban azt gondolom, megérdemelten nyertünk."

Paksi Péter:

"Gyakorlatilag csak a hazaiak futballoztak a mai napon, lelkesen, harcosan tették a dolgukat, kizárólag rajtuk érződött, hogy akarják a győzelmet. A mi játékunk értékelhetetlen volt, semmit nem kaptam vissza a játékosaimtól abból, amire a meccs előtt felhívtam a figyelmüket. Az első tíz percben úgy játszottunk, mint egy megyei III. osztályú csapat, szinte csak lézengtünk a pályán. A pályára lépők közül egyedül Cindellel és Szűccsel voltam elégedett, a többiek mélyen a tudásuk alatt szerepeltek. A végeredmény ránk nézve hízelgő, sokkal nagyobb volt a különbség a két együttes között."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+2'
A jelzett két perces hosszabbítás után Bartucz Tamás lefújta a meccset, amelyen küzdelmes győzelmet aratott a három ponttal továbbra is listavezető HFC.
90+1'
A tápéi Németh is túl határozottnak bizonyult egy szerelésnél.
90'
Eldőlhetett volna! Varga Máté indult meg üresen kapu felé a jobb szélen, majd a középen szintén üresen érkező Hatvani elé tálalt, de a piros mezesek csatára az ötös magasságában eltévesztette a vizes füvön megcsúszó játékszert.
88'
Csere vásárhelyi oldalon is, Szabó helyett Rácz állt be a hátralévő percekre.
86'
Ismét csere a Tápénál, Szélpált Dávid váltja.
84'
Pétert lökték meg az oldalvonalnál, a sértett beadása után a berobbanó támadók elől Marton csúsztatott szögletre. A sarokrúgás után ismét felszabadítottak a hazaiak.
83'
Nagyobb helyzetek nélkül zajlik egyelőre a meccs az idő közben eleredt esőben.
82'
Újabb csere a hazaiaknál, Konc helyett Huszka a pályán a hajrára.
80'
Ezúttal Péter rúgott oda Nagynak, most is villan a lap.
80'
Antal is besárgult hazai részről egy túlzottan kemény belépőt követően.
78'
Varga Róbert indította a jobb oldalon meginduló Hatvanit, aki egyből továbbított a középen érkező Szabó felé, de túl magasnak bizonyult a beadás.
74'
Paksi Péter küldte fel övéit a vásárhelyi kapu elé, de Péter félpályás szabadrúgása az alapvonalon túl ért földet. Összességében mindent megtesznek a vendégek az egyenlítésért, de a hazai védelem jól áll a lábán.
70'
Dezső Ferenc is változtat csapatán, Keller helyett Nagyot küldte be.
65'
GÓÓÓL!!! K.Tóth, Péter és Pócs állt a labda mögé, végül utóbbi tekert szépen a rövid kapufa mellé, Vasas nem érhetett oda. 2-1!
63'
Pócs lábát húzta el Szabó a vásárhelyi tizenhatos előtt, jó helyről lőhet szabadot a Tápé.
61'
Ismét egy változtatás a tápéiaknál, Márkit Cseh váltja a folytatásra.
57'
Azonnal cserél is Paksi mester, lehívta Bárkányit, Fröhlich ment fel helyette.
55'
GÓÓÓL!!! Egy kontra során négy hazai rohamozott két tápéi védő ellen, végül Szabó Márk találta szembe magát Kispéterrel, majd a kapust is kicselezve emelt a hálóba. 2-0!
54'
Paksi Péter frissíti csapatát, Papdi helyett a sérüléséből felépült Vangelt küldte pályára.
50'
Kispéter kapujánál Konc lőhetett szabadon 18-ról egy rövid felszabadítás után, nagyjából 2 méterrel tévesztett célt függőleges irányban.
47'
Tápéi szöglet után három hazai játékos indult meg a kontrával, Szélpál gyönyörű keresztezése kellett a félpályánál, hogy ne legyen nagyobb baja a vendégeknek a helyzetből.
46'
Folytatódik a találkozó, egyik edző sem szánta el magát cserére a szünetben.
SZÜNET
45'
Bartucz spori nem hosszabbít, vége a félidőnek. A gyors hazai gól után mezőnyben folyt a játék, csak keresték egymáson a fogást az együttesek, de láthatóan jól felkészítette saját csapatát mindkét mester.
45'
Varga Róbert rántotta le Németh Lászlót, megkapja érte a meccs első sárgáját.
43'
Hazai szögletet követően ismét visszakerült a labda az azt beadó Martonhoz, aki egy szép csel után az alapvonalról lőtt középre, de csak Cindel érkezett középen.
39'
Nyom a Tápé, de jól állja a sarat a hazaiak védelme, komolyabb akcióhelyzet nélkül csordogál a meccs.
38'
Péter ugratta volna ki a középen meginduló Pócsot, de Vasas kapus résen volt, időben elérte még a labdát.
34'
Hatalmas egyenlítési lehetőség maradt ki! Péter adhatott be balról szöglettel felérő szabadot, de a hosszún érkező Szűcs szinte a gólvonalról gyakorlatilag kifelé, keresztbe fejelt. Komoly ziccert hagyott kihasználatlanul a tápéi gárda.
30'
Szépen járatja a labdát a vásárhelyi alakulat, de a Tápé kifejezetten határozottan védekezik tizenhatosa előtt. A túloldali hátvédeknek főként pontatlan kontrák semlegesítése jutott az utóbbi időben.
28'
Mezőnyben zajlik a játék, egymás hibájára várnak a csapatok.
24'
Kissé visszavett a tempóból a piros mezes alakulat, hogy csak altatnak, vagy a Tápé jött-e fel, hamarosan kiderül.
20'
Jól mozognak együtt a vásárhelyi bekkek, K.Tóth után ezúttal Péter is lesre futott.
19'
Hosszú felívelés után Cindel csúsztatott szögletre, negyedik sarokrúgását végezhette el a HFC. Marton első beadása után még visszakapta a labdát, a második után már végleg felszabadítottak a vendégek védői.
16'
Lendületes kezdésével alaposan meglepte a HFC a Tápét, és a gól óta is főként a hazaiak akarata érvényesül.
14'
Használt a víz, Marton Bence újra játékra jelentkezik.
13'
Pócs tartott rá Marton lábára, a vásárhelyiek játékosa nagyot üvöltve terült el a földön, ápolni kell.
11'
Itt lehetett volna a második! Szabó Márk gyors bedobása után Konc mehetett egyedül a büntetőterületen belülre, de a kiérkező Kispéteren túl a kaput is túlemelte.
8'
GÓÓÓL!!! Gyönyörű góllal vezet a HFC! Hatvani emelte át ballal a kissé kint álló Kispétert a tizenhatos jobb sarkáról. 1-0!
7'
Újabb hiba a tápéi védelemben, egy gyertyaszerűen belőtt labdát Bárkányi fejelt Szabó Márk elé, a hazai játékos kapásból lőtt is 16-ról, de a bomba pontosan Kispéter kapust találta el.
5'
Kispéter volt bizonytalan, egy messziről kapura emelt labdát furcsa mozdulattal ütött kapu fölé, pedig talán fogható is lett volna.
3'
A vásárhelyiek lőhették az első szögletet, Marton beadása után Márki szabadított fel az ötös rövid oldali sarkáról.
1'
Elkezdődött a találkozó, K.Tóth és Péter hozhatták játékba a labdát.
13.15: Üdvözöljük olvasóinkat Hódmezővásárhelyről, ahol már a pályán melegítenek a csapatok, míg a lelátót szépen lassan elfoglalják a nézők. Őszies hangulatú, felhős időjárás mellett zajlik majd a találkozó, a természet szürkeségébe a két együttes igyekszik némi színt vinni: a hazaiak tiszta piros, míg a tápéiak tiszta kékben lépnek az arénába. 13.30-kor Bartucz Tamás sípjelére indul az összecsapás és az élő közvetítés.

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk a két vezetőedző nyilatkozatával és a várható kezdőcsapatokkal ide kattintva olvasható el.
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.