Remek hangulatban készülhetett az NB III Dráva csoportjában 9. helyen végzett Nagybaracska ellen az Alföld csoportban tizedikként zárt Tisza Volán SC Szeged a szombat délelőtti edzőmeccsre: az öt volánossal -
Dongó Dénes
kapus,
Buzási Péter, Dargó Balázs, Grünvald Attila
és
Szilágyi Norbert
mezőnyjátékosok - felálló Csongrád megyei válogatott szombat reggel 9 órakor kezdődött meccsén
Tolna megye gárdáját az MLSZ megyeválogatottak tornájának nyíregyházi elődöntőjében, s a diadalból a Felső Tisza partiak is alaposan kivették a részüket, különösen a szegediek hálóőre, aki két tizenegyest is hárított a párbaj során. A csapat trénere,
Tóth Ákos
vezetőedző ugyancsak a megye legjobbjaival tartott, mint az egység egyik edzője, így távollétében volános segítője,
Siha Zsolt
dirigálta a foghíjas szegedi csapatot a Híd SC ellen. A Tisza Volán átigazolásait már korábban többször számba vettük, részletesen
a többi megyei I. osztályú csapatéval egyetemben. A nyíltan a megyei bajnoki címre törő Volán eddigi két előkészületi meccsén egyébként nem kapott gólt,
Egy figyelmetlenséget követően már a 2. percben előnybe kerültek a vendégek, ám az "ébresztő" jót tett a hazaiaknak, akik a fentiek mellett még további hat alapemberüket nélkülözték, azaz valóban olyan kerettel állt fel a csapat, mintha egy példátlan sérülés- vagy eltiltáshullám sújtaná. A hőség dacára kimondottan nagy iramot diktált a tartalékos Tisza Volán, amely bő húsz perccel később már vezetett is tudott Faragó Bence két találatával (2-1). A szünetig számos lehetősége adódott a hazaiknak, ám ezek kihasználatlanul maradtak. A második félidőben elsősorban a kontrajátékot gyakoroltatta Siha Zsolt edző csapatával. Egy ilyen gyors ellenakció végén Kulacsik Tamás szép cselek után vette be a baracskaiak kapuját (3-1). Hacker Bence egy újabb kontra végén akár növelhette volna is a Volán előnyét, ám hatalmas felsőlécet lőtt. A végén még egy elkerülhető góllal foglalta keretbe a Bács megyei alakulat a találkozót, amelyen 3-2-es Tisza Volán diadal született. A Tisza Volán egysége legközelebb szerda este 18 órától a Kiskunfélegyháza gárdájával vív edzőmeccset a Felső Tisza parti stadionban.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:
Tisza Volán SC Szeged - Nagybaracska-Csátalja KSK Híd SC 3-2 (2-1) Szeged, Felső Tisza parti stadion. Tisza Volán: Szabó M. - Kormányos, Vida, Hacker, Pénzváltó, Kulacsik, Puhalák, Beretka, Szalma, Kazi, Faragó. Játszott még: Mucsi, Fábián. Edző: Siha Zsolt. Szegedi gólszerzők: Faragó 2, Kulacsik. Siha Zsolt: "Annak dacára, hogy 11 emberünk hiányzott, és valódi kánikulában játszottunk, kimondottan magas színvonalú futballt nyújtottunk az egész meccsen, amely inkább emlékeztetett egy NB III-as találkozóra, mint egy megyei bajnokságéra. Minden elismerést megérdemelnek a fiúk, derekasan küzdöttek! Emellett külön gratulálok a magam, csapatunk és klubvezetésünk nevében is a megyeválogatottnak a döntőbe jutáshoz és szorítunk értük a fináléban!"
Vágólapra másolva!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.