Sport

Labdarúgás: Vasas kapus gólja ellenére kapott ki a Sándorfalva

2013. május 11., szombat
Labdarúgás: Vasas kapus gólja ellenére kapott ki a Sándorfalva
sandorfalva_szvese_06_il

Két fiatal, stílusosan, lendületesen focizó csapat élvezetes meccset vívott a Vasutas-stadionban. Busa Bence brillírozott.

A 37 pontos Szegedi VSE a nyolcadik, az 51 pontos Sándorfalva SK a hatodik helyről várta a Szertár Sportbolt megyei I. osztály 26. fordulójának szombati mérkőzését. A vendégek számára volt sokkal nagyobb a tét, hiszen ők még harcban állnak a dobogóért, tudták, egy idegenbeli siker sokat lendíthet rajtuk. A vasutasok azzal a céllal léptek pályára, hogy tovább erősítsék pozíciójukat a középmezőnyben, nem mellesleg lehetőség szerint visszavágjanak az őszi 2-0-s vereségért (gól:

Fodor Balázs, ifj. Major László

). Tapogatózó játékkal indult a találkozó, kicsit álmos és unalmas első húsz percet láthattak a nézők. A csapatok kóstolgatták egymást, a vendégek igyekeztek járatni a labdát a saját térfelükön, illetve a középpályán, a SZVSE pedig behúzódva várta őket. A 28. percben aztán egy gyors sándorfalvi akciót

Fülöp Csaba

akasztott meg szabálytalanul a tizenhatoson belül, illetve a vendégek támadója egy visszahúzós cselt követően rutinosan esett át a lábán. A fújható büntetőt a vendégek hálóőre végezte el, és

Vasas Gábor

nem is hibázott; 1-0. Aztán feljebb léptek a hazaiak, aminek meg is lett az eredménye. Labdaszerzés után

Busa Bence

iramodott meg a jobb szárnyon a 30. percben, ragyogó cselt mutatott be, majd a jobbösszekötő helyéről 10 méterről vette be Vasas Gábor kapuját; 1-1. A félidő további szakaszában a küzdelem dominált. A második felvonást agresszív letámadással kezdték a szegediek, meglepve ezzel ellenfelüket. A 66. percben jobb oldali akciót vezettek,

Kiss Balázs

40 méterről pompásan löbbölt a laszti alá, lendületből érkezett Busa Bence, lecsapott a játékszerre, majd 12 méterről okosan helyezett a jobb alsóba; 2-1. Az ismételt vezetés után támadásban maradtak a vasutasok, továbbra is az ő akaratuk érvényesült. A 72. percben Busa a saját térfeléről kapott indítást, a mezőny legjobbja emberét becsapva egészen az alapvonalig tört előre, onnan gyönyörűen centerezett, az érkező

Szalma Gergely

pedig 5 méterről belsőzött a hálóba; 3-1. A látványos gólok mérkőzésének azonban még nem volt vége! A 87. percben

Szántó Dániel

szögletét fejelték ki a vendégek, ám jobbról jött az ismétlés, Szalma pedig elvetődve, ollózó mozdulattal lőtt a hálóba 6 méterről; 4-1! Összegezve elmondható, hogy a motiváltabb, egységesebb, jobban futballozó vasutasok teljesen megérdemelten nyerték meg a megye I. rangadóját. Ami a folytatást illeti, a SZVSE május 18-án (szombaton) 17 órakor Mindszenten vendégszerepel, míg a Sándorfalva május 19-én (vasárnap) 17 órakor sorsdöntő rangadón fogadja az Ásotthalmot.

A Szertár Sportbolt megyei I. osztály 26. fordulójában:

Szegedi VSE - Sándorfalva SK 4-1 (1-1).

Szeged, SZVSE-stadion, 120 néző, vezette: Bán Imre (Kószó Csaba, Kőhalmi Attila).

SZVSE:

Szabó - Bálint D., Pécsek (Lévai), Fülöp, Nagypál, Papp, Szántó, Busa, Mészáros, Szalma (Balogh), Kiss (Németh). Vezetőedző: Berki István.

Sándorfalva:

Vasas - Bálint D., Barna, Bitó, Bálint T., Molnár, Kanász, Mihalkó G., Juhász (Fodor), Kitl (Széll), Lippai. Vezetőedző: Tóth János.

Gólszerzők:

Busa B. (2 - 30', 66'), Szalma G. (2 - 72', 87'), illetve Vasas G. (11-esből - 28')

Jók:

Busa B. (a mezőny legjobbja), Papp, Fülöp, Kiss, Mészáros, illetve senki Berki István:

"Az akarat diadala volt ez, helyenként már jó játékkal, néhány jó és egy kiemelkedő teljesítménnyel. Végre egységes csapatként teljesítettünk."

Tóth János:

"Sztrájk-játék."

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.