A Vasas ellen igazi focifiesztát varázsoltak a SZVSE-stadionba Farkas Márkék az örök riválissal szemben elért magabiztos, kétgólos győzelmükkel.
Szombat délután olyan Szegedet láthattak a nézők, ahol minden játékos "odatette magát" - ahogy mondani szokás -, és mivel a foci nem egy bonyolult játék, ennyi 90 százalékban elég is szokott lenni a sikerhez. Ha ezenfelül még a tizenegyből négy-öt játékos kiemelkedő teljesítményt is nyújt, akkor parádé lesz a vége - épp ahogy ma. A védekezésünk ismét fegyelmezett volt, a középpályán pedig ötletek jelentek meg, szervezett akciók és küzdés, visszatámadás az elveszett labdákra, és végre egy bravúros csatárjátékot is láthattunk a Szeged 2011 részéről. Összességében ez így együtt olyan produkciót hozott, ami után nem véletlen, hogy több százan tapsoltak felállva, és a feljutásért küzdő Vasas trénere azt nyilatkozta, hogy nekik kellett volna így játszaniuk. Le a kalappal ma a Szeged 2011 előtt. A tudósítót pedig az nyugtatja, van abban nem kevés irodalmi báj, hogy egy Szeged - Vasas meccsen, egy fantasztikus 3-1-es győzelemnél, amikor a "Vége a mérkőzésnek" bejegyzés után megnyomná az entert, az égből egy focilabda csapódik a laptopra, és se kép, se hang - azért ez nagyon szép halál...
Labdarúgó NB II Keleti csoport 25. forduló:
Szeged 2011 - Vasas 3-1 (1-1)
Szeged, SZVSE-stadion, 1400 néző. Vezette: Farkas Ádám (Takács Gábor, Aradi József).
Szeged:
Belecan - Tóth, Petrók, B. Kapic, Farkas M., Markovic, Ulvicki (Borbély 58'), Farkas, Jovánczai (Varga 88'), Kis, Timm (Kéri 76').
Vezetőedző:
Gálhidi György.
Vasas:
Szatmári - Ádám, Recklet (Venczel 43'), Szilágyi, Dos Santos Rocha, De Freitas, Wilson, Katona, Nikolov, Görgényi, Cseke (Pisanjuk 53').
Vezetőedző:
Dirk Berger.
Gólszerzők:
Jovánczai (31', 57'), Petrók (49'), ill. Cseke (41').
Sárga lap:
Kis (45+2'), Markovic (71'), ill. Venczel (51'), Nikolov (78'). Gálhidi György:
"Igazi futballparádét varázsoltunk ma Szegedre, a csapat és a közönség, úgy néz ki, véglegesen egymásra talált. A-tól Z-ig mindennel elégedett voltam a mai meccsen, úgy a játékkal, ahogy a helyzetkihasználással is, ráadásul nagyon szép gólokat szereztünk. Ezért kell és érdemes dolgozni."
Dirk Berger:
"El vagyok keseredve a látottak miatt, ezt a teljesítményt nem szabad produkálnunk, hiszen mi az NB I-re készülünk. A Szeged játszotta azt és úgy, amit nekünk kellett volna."
Nézze meg a SZEGEDma TV videó-összefoglalóját a meccsről!
http://www.youtube.com/watch?v=oy2u5i_FCbo
Online közvetítésünk:
92' Szól a "szép volt, fiúk" rigmus. Aztán a játékvezető le is fújja a találkozót. 90' Belecan-bravúr a végére: Ádám fejesét ütötte ki a kapus, a kipattanót épphogy kivágta a Szeged. Három perc hosszabbítás. 88' Varga érkezik Jovánczai helyére. Vastaps. 86' A nézők már a Szegedet éltetik. A Vasas rúghat szögletet. 83' Támadni próbál a Vasas, de inkább csak erőlködik, Wilson fejelt gyengén meg egy felívelést legutóbb. 79' Kéri passzol balról középre Jovánczaihoz, aki ráfordul, de a védő mellett 6 méterről a kapu mellé tekeri a labdát. 79' A szabadrúgást Farkas Z. a sorfalba lövi, onnan szöglet. 78' Nikolov kap sárgát. 76' Veszélyes szabadrúgás 25 méterről, De Freitas tekeri el centikkel a bal sarok mellé. 76' Kéri jön a Szegedben Timm helyére. 73' Belcan csúszik ki késve, de a kockázatos vetődés végül jól végződik. 71' Markovic kap sárgát veszélyes becsúszásért. 70'Némi Vasas-próbálkozás után Timm húzza meg a jobb oldalt, kapura lő 10 méterről, keresztbe száll a gólvonal előtt a bőr. 66' Görgényi lőtt egy homályt 28 méterről. 64' Folyamatosan támad a Szeged, legutóbb Tóth tört be jobb oldalon, s lett egy szöglet megmozdulásából. 61' Jovánczait ugratták ki, de lövésnél már Dos Santos Rocha beérte. 60'Egy Kis-szabadrúgás 40 méterről, balról tekeredik, és éppen fölé megy a ficaknál. 58' Ulvicki helyére Borbély jöhet a Szegedben. 57' GÓÓÓL! 3-1 Timm teker be jobbról, a labdát röviden szabadítják fel a vendégek, Jovánczaihoz kerül a bal oldalon, aki hét méterről igazít egyet, és a bal alsóba lő. 55' Pisanjuk bal oldalsó beívelését Wilson fejelte a felső lécre. 53' Cseke jön le, Pisanjuk mehet fel a Vasasban. 53' Farkas Z. ismét, ezúttal Ulvicki fejel, de fölé. 51' Venczel kap sárgát. 49' GÓÓÓL! 2-1 Farkas Zoltán jobbról tekert fel egy zsugát, Petrók csúsztatott a 11-esnél, a jobb alsóba pördült a bogyó. 48' Ugyan ezt tette most középről egy felpasszolt labdával: estében lőtt, de ez sem talált. 47' Most Ulvicki próbálkozott a jobb összekötő helyéről 22 méterről, ez is fölé. 46' Elkezdődött a második félidő. Farkas Z. távoli próbálkozása, főlé. SZÜNET45+2' Kis kap sárgát, majd félidő. Nagyon jó meccs, teljesen partiban játszik a Szeged a listavezető ellen, sőt talán több helyzete is akadt. 45+1' Kis beadását kivágták, Tóth ível vissza jobbról, amit Petrók fejel épp Szatmári kezébe 7 méterről. 43' Cserél a Vasas, Venczel jön a sérült Recklet helyére. 41' GÓÓÓL! 1-1 Bődületes bombát ragaszt a jobb felső sarokba 28 méterről Cseke. 40' Jovánczai tört kapura, jobbról leadott lövése lepattant a falról, Timmhez került később, akinek beívelését Farakas Z. elöl tisztázzák. 39' Farkas Z. tört el egy Timm-visszagurítást 20 méterről. 38' Belecannak kell kifutnia, és vetődve felvennie a labdát a berobogó Wilson elől. 36' Cseke jobb oldali beívelése okozott zavart 6 méternél, de Kapic végül felszabadít. 34' Farkas M. felívelését húzza le Szatmári Timm elől. 31' GÓÓÓL! 1-0 De még milyen! A védő, Farkas Márk a bal oldalon nagyon szépen forgatja meg a védőket, laposan bepasszol Timmnek, aki kapura teker, labdájába belepöcköl Jovánczai és így a jó: a bal alsóban köt ki a bőr. 29' Szeged rohamoz, egy Farkas-indításra fut Timm, becsúszva szerelik 12 méternél, a lelátó felhördül, de nem történt szabálytalanság, végül Farkas Z. ismételhet, ezúttal jobbról ad be, elszáll a labda. "Higyisán Robi gyógyulj meg!" - olvasható a szurkolók kiírása, mi is ezt kívánjuk a hűséges Szeged-drukkernek!25' Wilson kap középről labdát, becsúszva lőné kapura jobb oldalról, 6 méternél, de nem éri el. Nagy a csata. 24' Kis távoli szabadrúgása tekeredik a kapu elé, Szatmári lehúzza. 22' Kissé fölényben játszik a Vasas, főleg a Szeged térfelén a labda. 20' Kisebb balhé a lelátón, a pályán egyelőre kevesebb az izgalom. Farkasszemet néz egymással a két tábor, a rendőrök felvonultak. 18' Cseke lőtt mellé egy szabadrúgást 20 méterről. Közben egy Vasas-drukkert kell az elkerített részről visszavinne a biztonságiaknak a helyére. 15' Ádám kap hosszú indítást, Kapiccal versenyt fut, 13 méternél elesik a támadó, a labda Belecannál, volt már, hogy befújtak hasonlót 11-esnek... 11' Összefejelt két szegedi, Kapic bólintott, Farkas Márk is a labdához ugrott, Kapic a földön, de a saját lábán hagyja el a pályát, a szemöldöke felett kell leragasztani a bőrt, kötéssel rögzítik. 8' Jovánczaihoz kerül a labda a jobb oldalon, az alapvonalnál visszacselez, kapura lő, a labdája a hosszún üresen találja Farkas Zoltánt 2 méterre a kaputól, aki rosszul, csúnyán találja el a bőrt, vissza a feladóhoz... 7' De Freitas lőtt 25 méterről a jobb alsó mellé két méterrel. 5' Nagy irammal pörögnek az akciók, legutóbb Timm kezelt le rosszul egy kontrát, s lett oda a támadás, majd Farkas Z. labdája találta a szlovák támadót lesen a 16-osnál. 2' Az első szöglet a Vasasé, és az első ember kirúgja. 1' A Vasas kezdte a találkozót. Mintegy 1300-1400-an a lelátókon a kezdésre. 17.29: Szól a Szeged 2011 rock-himnusza, pályán a csapatok. A hazaiak kék-fehér csíkos mezben, fehér alsó szerelésben oldalt kék csíkkal, a vendégek pedig piros-kék szerelésben játszanak majd. 17.25: A két ultratábor is elfoglalta helyét, eddigi rekordlétszám a Vasas-szektorban... 17.15: Negyed órával a meccs előtt már szép számmal érkeznek a nézők, hiába, a Szeged - Vasas örökrangadó marad, míg lesz a városban futball. 17.05: Üdvözöljük olvasóinkat a SZVSE-stadionból. A meccs előtt a szurkolók már vívtak egy hangpárbajt a Kossuth Lajos sugárúton, de mintegy 100-120 rendőr érkezett a Frittmann borüzlet szomszédságába a két ötvenfős csoport közé, és elég határozottan húzták meg a demarkációs vonalat a két csoport között. 17.30-kor Farkas Ádám sporttárs sípjelére indul a várva várt mérkőzés és élő közvetítésünk, de természetesen már ezt megelőzően is bejelentkezünk a helyszínről.
A találkozó elé:
A Ness Hungary NB II Keleti csoportban öt fordulóval a vége előtt 49 ponttal vezeti a tabellát a nagy múltú Vasas, mely a 46 pontos Mezőkövesddel és a 44 pontos Békéscsabával vívhat ádáz csatát a bajnoki aranyéremért és a feljutásért a következő hétvégéken. A piros-kékek nem nagyon engedhetnek meg maguknak botlást, így győzni jönnek Szegedre, ám a mieink célja is ugyanez! A kék-feketék jelenleg jelenleg 35 ponttal a tabella hatodik helyén tanyáznak, ami még éppen biztos bennmaradást ér (az előttük lévők közül a Budapest Honvéd-MFA automatikusan az NB III-ba kap besorolást), ám ott liheg a nyomukban a Nyíregyháza, a Szolnok és a Cegléd is, jó lenne tartani velük szemben az előnyt, hogy ne kelljen majd osztályzót játszani. Az összecsapást az anyák napjára való tekintettel a 16 éven aluli gyermekek és az őket elkísérő édesanyák ingyen tekinthetik meg.Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható el.
Vágólapra másolva!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.