Szegedi költségvetés: kiknek a nadrágszíján szorítanak 2013-ban?


Az MSZP várakozó állásponton van, a Fidesz-KDNP bizakodó, a Jobbik és az LMP szerint viszont nem fogja elfogadni Szeged idei költségvetését pénteken a közgyűlés - hangzott el a VTV Szeged Napirend című várospolitikai műsorában.
A Jobbik elfogadhatatlannak minősíti a
Botka László
polgármester által jegyzett
, s bár üdvözli a Fidesz-KDNP módosító elképzeléseit, úgy véli, nem születik majd döntés pénteken a büdzsét illetően. Az LMP is már a "második körre" készül saját javaslatokkal. A Fidesz-KDNP jó tárgyalási alapnak tartja szerdai,
a költségvetési főösszeg 1,6 százalékát átcsoportosítani szándékozó indítványát
, s bízik a megegyezésben, míg az MSZP szerint az a kérdés, hogy a frakciók a választások jegyében mennyire akarnak tetszelegni a szavazók előtt, ahelyett, hogy megértenék: együttműködésre ítéltettek. A VTV Szeged Napirend című műsorában
Juhász Gyula
(Fidesz-KDNP),
Szentistványi István
(LMP), valamint
Szentgyörgyi Pál
(MSZP) önkormányzati képviselők és
Rácz Tibor
, a Jobbik helyi alelnöke vitáztak. Ahogy arról beszámoltunk, a polgármester által 36,5 milliárd forinttal tervezett 2013-as költségvetéshez szerdán mintegy 550 millió forintot érintő módosító csomagot nyújtott be a Fidesz-KDNP. Juhász Gyula ezt úgy magyarázta, a polgárok számára elviselhetőbbé szeretnék tenni az amúgy rossz és igazságtalan büdzsét. Többek között a polgármesteri hivatal forrásaiból csoportosítanának át fejlesztési, közterület-fenntartási, közművelődési célokra mintegy 258 millió forintot - árulta el. A képviselő mindezt azzal magyarázta, hogy Botka László a 348 fős hivatal személyi és dologi kiadásait is alaposan túltervezte, mintegy 230 millió forinttal, a jobboldal ezt faragná le, illetve ehhez képest 28 millióval kívánja csökkenteni a 2012-es bázisszintet. Szentgyörgyi Pál ugyanakkor azt mondta: a polgármesteri előterjesztés a hivatal költségvetését már így is 20 százalékkal fogta vissza, miközben az önkormányzati cégekét csak 9 százalékkal. A szocialista politikus kijelentette: az apparátus további megnyirbálása nem a polgármesternek árt, hanem a lakosságnak, mivel a hivatali ügyintézés színvonalát csökkentené. Az önkormányzatok forrásait valóban kurtították, de önmagában ez nem elég ok arra – vélekedett Rácz Tibor Jobbik-alelnök –, hogy a komoly pénzösszegeket vonjon el a városháza a szociális ellátás, a közbiztonság, a kultúra és a sport területéről. A jobboldali radikálisok határozottan visszautasítják a szegediek életkörülményeit javító (járdák, útburkolatok, játszóterek rendbetételére szolgáló) keretek drasztikus megnyirbálását. Az LMP a következő időszakban azt szeretné bemutatni, kiknek a nadrágszíján szorítana a szegedi költségvetés, ezzel összefüggésben terveznek módosító javaslatokat is - jelentette ki Szentistványi István. A képviselő megismételte, amit korábban már többször is hangoztatott: elfogadhatatlannak tartja, hogy a büdzsé tervezésekor nem ad senkit választ példának okáért arra a problémára, hogy a szociális szférából csak egy esztendő alatt 100 millió forintot vontak ki. A segélyezés kérdése gyakorlatilag nem jelenik meg a tervezetben, miközben a párt álláspontja szerint a megszorítások főként a már így is legnehezebb körülmények között élőket érintik.
A VTV Szeged február 20-i Napirend című, a szegedi költségvetésről szóló műsora ide kattintva tekinthető meg.